1p
Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy kétmilliárd dolláros kutatási alapot hoz létre nem olajalapú üzemanyaggal, hanem elektromos árammal, földgázzal, biológiai vagy más anyagokkal hajtott és olcsó járművek kifejlesztésére.

Az Energiabiztonsági Tröszt elnevezésű alapba a következő tíz évben várhatóan kétmilliárd dollár fog befolyni, ennek forrása a kontinentális alapzaton történő tengeri olajfúrás engedélyezéséért beszedett koncessziós díj. Barack Obama a Chicago melletti, fejlett akkumulátorok kifejlesztésére szakosodott Argonne Nemzeti Laboratóriumban mondta el második elnöki ciklusának első energetikai témájú beszédét.

Az Obama-kormány eddig 90 milliárd dollárt fektetett be a tiszta energia fejlesztésének és a "zöld munkahelyek" létrehozásának ösztönzésébe. Ezzel jelentősen megnőtt a megújuló energiatermelés az Egyesült Államokban, ám több projekt botrányosan megbukott, belpolitikai feszültséget generálva. Ennek egyik példája volt a Solyndra kaliforniai napelemgyár csődje, amely 527 millió dollár kormányzati kölcsönt kapott.

Az alap létrehozásához, amelyet az elnök először februárban, az unió helyzetéről szóló éves beszédében említett meg, a kongresszus jóváhagyására is szükség lesz. Ennek feltételéül a republikánusok várhatóan az olajfúrási engedélyek számának növelését szabják majd meg, amit Barack Obama elnök nem akar teljesíteni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG