2p
David Cameron volt brit miniszterelnök az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás előtt nem sokkal megpróbálta rávenni Angela Merkel német kancellárt egy olyan nyilatkozat támogatására, amelyben Berlin, Párizs és az Európai Unió más vezetői engedményeket helyeztek volna kilátásba az unión belüli szabad mozgás alapelvében arra az esetre, ha Nagy-Britannia az EU tagja marad.
David Cameron brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján 2016. június 28-án.(MTI/EPA/Olivier Hoslet)

A BBC televízió szombaton ismertetett, kormányforrásokból származó értesülése szerint Cameron telefonon hívta Merkelt a referendum előtti napokban, amikor már látszott, hogy a választók egyre nagyobb számban támogatják a kilépést. A brit kormányfő, aki a népszavazás után lemondott, azt kérdezte a német kancellártól, hogy támogatna-e egy olyan közös nyilatkozatot, amely mentességeket adna Londonnak az EU-állampolgárok szabad mozgását biztosító alapelv érvényesítésében.

A Downing Street elképzelése szerint a közös nyilatkozathoz Merkel, Francois Hollande francia elnök és a többi EU-tagállam vezetői mellett Donald Tusk, az Európai Tanács vezetője és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is nevét adta volna. A brit kormány azonban később elvetette ezt a kezdeményezést, abból a megfontolásból, hogy a közös nyilatkozat megszervezését a kilépést pártoló kampány vezetői a gyengeség jeleként állítanák be.    
Nem állt az alku

A BBC értesülése szerint a kezdeményezés valószínűleg eleve kudarcra volt ítélve, mivel az idézett források szerint a referendum utáni EU-csúcson Merkel határozottan leszögezte Cameronnak, hogy az EU-n belüli szabad mozgás alapelvében nincs mód kompromisszumra.    
A Brexitet, vagyis az EU-ból való kilépést pártoló kampánycsoport elsődleges kampánytémája a bevándorlás volt, fő érve pedig az, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagjaként nem tudja korlátok közé szorítani az uniós társállamokból betelepülők számát. A népszavazáson a Brexit-tábor győzött 51,9 százalékos többséggel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG