1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Elkerülte az újabb recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest a brit statisztikai hivatal második becslése szerint.

Az adat megegyezik az április végén közzétett első becsléssel.

A tavalyi utolsó negyedévben a brit hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal csökkent, tehát az elmúlt fél évben a brit gazdaság stagnált, ugyanakkor technikai értelemben nem süllyedt vissza a recesszióba.

Éves összevetésben - vagyis 2012 első negyedévéhez mérve - 0,6 százalékkal emelkedett a brit GDP az idei első negyedben.

A statisztikai hivatal hangsúlyozta az elemzésében, hogy 2011 harmadik negyedéve óta az idei első három hónapban nőtt először a brit gazdaság teljesítménye negyedéves összevetésben úgy, hogy a GDP-adatot nem befolyásolta különleges egyedi esemény.

A hivatal ezzel a tavalyi nyári londoni olimpiai játékokra, illetve az uralkodó gyémántjubileuma - vagyis trónra lépésének 60. évfordulója - alkalmából rendezett, ugyancsak hatalmas turistaözönnel kísért ünnepi rendezvénysorozatra utalt.

E rendezvények fogyasztási többlete révén a tavalyi harmadik negyedévben 0,9 százalékos GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában, ám a megelőző három negyedévben, valamint a tavalyi utolsó negyedévben is visszaesett a brit gazdaság teljesítménye.

Két hullámvölgyön már túl van a szigetország

Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - 2008 óta eddig két recessziót élt át, és az idei első negyedévi GDP-becslések ismertetése előtt a piac és az elemzői kör nem zárta ki a hármas mélypontú recesszió kialakulását.

Az első, 2008-2009-es recesszió az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. Az akkori visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték.

Nagy-Britannia két év elteltével ismét recesszióba került, mivel 2011 utolsó, valamint 2012 első és második negyedében is csökkent a brit hazai össztermék.

A jegybank is segítette a gazdaságot

A Bank of England - a brit jegybank - 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát, és e rendkívül enyhe kamatpolitikát mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eredetileg 75 milliárd fontos keretét a bank már ötször emelte, és eddig összesen 375 milliárd fontot (130 ezer milliárd forintot) költött másodpiaci kötvényvásárlásra.

Az eddig végrehajtott jegybanki mennyiségi enyhítéssel a Bank of England az éves brit hazai össztermék 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.

A készletek feltöltése javított az összképen

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics az első negyedévi GDP-teljesítmény mostani becslésének ismertetése után összeállított értékelésében hangsúlyozta azt a véleményét, hogy a növekedés ellenére az összkép továbbra is gyenge. A cég közgazdászainak elemzése szerint a fő hajtóerőt az első negyedévben vállalati szektor raktárkészlet-feltöltése adta, ám ez a GDP-komponens hagyományosan volatilis, és emiatt nem várható, hogy e forrás a következő negyedévekben is hasonló felhajtóerőt ad a brit gazdaságnak.

A Capital Economics szakértőinek számításai szerint a raktárkészlet-feltöltési aktivitás kiszűrésével a brit gazdaság teljesítménye 0,1 százalékkal csökkent volna az idei első negyedévben, vagyis Nagy-Britannia visszasüllyedt volna a recesszióba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG