1p
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a kiegészítő bérkompenzációról, a magánnyugdíjpénztári reálhozamok adómentességéről és az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételeinek szigorításáról. Terítéken lesz a cukor- és a Malév-bizottság is.

A parlament mai határozatával várhatóan azok a munkáltatók vehetik igénybe a kiegészítő bérkompenzációt, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik az elvárt béremelést. További kritérium, hogy a vállalkozás állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidőből részmunkaidőbe kerülők mértéke pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot.

Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánpénztártagok a közpénzügyi tárgyú törvénymódosítások elfogadásával adómentesen vehetnék fel a reálhozamukat. Ez alapján az állami nyugdíjpillérbe visszalépők, ha a magánnyugdíjpénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba utaltatják tagi kifizetéseiket - a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést -, annak 20 százalékának megfelelő, legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek. A pénztártagoknak 5 napjuk van, de nagyon nehéz döntési helyzetben vannak, hiszen több részletszabályt egyszerűen nem fogadtak el.

Kereszténydemokrata kezdeményezésre szigoríthatják az élelmiszerek forgalomba hozatalának feltételeit, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvénymódosítással a kiszabható bírságok összege is emelkedhet.

Az Országgyűlés a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásával kimondhatja, hogy "az előző kormányzati ciklusokban hozott döntések nem álltak összhangban a magyar nemzetgazdaság érdekeivel". A Ház a testület javaslatára arra kérheti fel a kormányt, hogy hatékonyan képviselje a magyar érdekeket a cukorkvóta-rendszert érintő európai uniós tárgyalásokon, továbbá készüljön fel a cukorkvóta-rendszer EU által tervezett megszüntetésére. 

A képviselők a hétfői határozathozatalok végén a két héttel ezelőtt felállított Malév-bizottság tisztségviselőit és tagjait nevezhetik meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG