3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Három százalék feletti lehet a GDP, egy százalék alatti az infláció – változik a földgáz rendszerhasználati díja – robbanás volt Ukrajnában, mégis akadozhat a gázellátás

Kiadta legfrissebb várakozásait a TakarékBank a magyar gazdaságról: idén 3 százalék feletti GDP bővüléssel számolnak és az infláció szerintük nem fogja elérni az egy százalékot. Az elemzők a forint erősödésére számítanak. Ennek következtében a GDP-arányos államadósság mérséklődését várják a következő két évben - mondta Oszlay András, a bank osztályvezetője. A bank elemzői úgy vélik, hogy 2015 végére már 77,5 százalék közelébe csökkenhet a GDP-arányos államadósság mértéke.

A ma esti Fed ülés előtt kivárnak a befektetők, és bár az amerikai inflációs érték magasabb lett a vártnál, ez is csak az EUR/USD árfolyamban okozott kisebb mozgást. A forint esetében a június elején ismertetett brüsszeli ajánlások enyhülése sem volt pozitív hatással az árfolyamra. Ha ma lesz is nagyobb mozgás, arra az esti Fed ülés utáni  sajtótájékoztató környékén lehet számítani. Egyelőre nagyon szűk sávban mozog az euró jegyzése.

A földgáz szállítási díja jelentősen változik: 56 százalékkal csökkent a tárolói belépési díj, míg a kilépési több mint kétszeresére emelkedik. A tárolási díjakat is csökkenti az erre vonatkozó rendelet, de az elosztási díjak nem változnak. A lakossági gáz árszintjét a jelenlegi módosítás nem befolyásolja.

Kedden kora délután robbanás történt a Testvériség gázvezetéken egy ukrán falu mellett. A rendőrség szerint a balesetben senki sem sérült meg, a hatóságok a detonáció több lehetséges okát is vizsgálják, ezek egyike a terrorcselekmény. Tegnap elemzők azt mondták, hogy a robbanás nem okozhat gondot a magyar gázellátásban, de ma a Mol vezérigazgatója, Molnár József úgy nyilatkozott, hogy lehetnek fennakadások a gázszállításban.

Az Európai Unióban vásárlóerő-paritáson számolva Luxemburgban a legnagyobb az egy főre jutó bruttó hazai termék - állapította meg az EU statisztikai hivatala. Az EU-ban 11 tagország egy főre jutó GDP-je volt az átlag fölött, 17 tagországé az átlag alatt. Magyarországon az egy főre jutó GDP jóval az EU átlag alatt van.

Egy katari sejk, az Iszlám Bank elnöke veszi meg az Operaházzal szemben álló palotát, a Balettintézet régi épületét. Az épületben szállodát nyitnak – tudta meg a válasz.hu.

Drágább lett mától a gázolaj és a benzin. Előbbi literenként 5, utóbbi 4 forinttal. És péntenek is emelik 4-4 forinttal az árakat – így a gázolaj átlagára 423 forintra, a benziné 422 forintra nő majd.

És végül figyelmükbe ajánlom a Privátbankár helyszíni tudósítását Olaszországból: A CIB nem akar kivonulni Magyarországról, a brand erős, hosszú távra terveznek - mondta az anyabank nemzetközi divíziójának vezetője ma Torinóban. Csak egy működő bankrendszer képes támogatni a gazdasági növekedést, Magyarországon azonban még nem indult be a hitelezés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG