3p
Nem menekülhettek a tavaly végrehajtott költségvetési megszorítás elől az önkormányzatok sem: 15 százalékkal csökkent a beruházások szintje reálértéken a szektorban. Ez különösen érzékenyen érintette az egészségügyet, ahol leálltak a fejlesztések, felújítások és kifutottak az uniós projektek is.

Semmit sem tudunk róluk

Bár a gazdaságon belül talán az államháztartással és a hiánnyal kapcsolatban alakulnak ki a leghevesebb viták, abban évek óta teljes az egyetértés szakmai berkekben, hogy a költségvetés fekete lova az állami pénzek közel negyedét elköltő önkormányzati szektor. Annak ellenére, hogy eredménye beleszámít az uniós kötelezettségeink szempontjából is kiemelten fontos ESA-hiányba, év közben szinte semmit sem tudni az önkormányzatok gazdálkodásáról, és tárgyévet követően is csupán néhány összefoglaló táblázat kerül nyilvánosságra a szektor működéséről.

Az átláthatóságot és a korábbi évekkel való összehasonlíthatóságot pedig különösen megnehezíti a tavalyi év kapcsán, hogy nagyon sok állami intézmény átkerült a központi kormányzat felügyelete és irányítása alá. Ez utóbbi nehézség kezelésében némi segítséget nyújt a nemrég publikált zárszámadási törvény, amely a 2011-es gazdálkodási adatok korrigálásával (az intézményi átadások kiszűrésével) lehetőséget biztosít, hogy az önkormányzatok 2012-es gazdálkodását az előző évhez viszonyítva értékeljük.

Záródó pénzcsapok

Ebből az derül ki, hogy az önkormányzatok is érdemi részt vállaltak a 2012-ben végrehajtott 750 milliárd forintos kiigazításból. Miközben a szektor egyenlege „csak” mintegy 60 milliárd forinttal (nagyjából a GDP 0,2 százalékával) javult, addig a valódi kiigazítás ennél jelentősebb volt. Az önkormányzatok bevételei ugyanis összességében reálértéken mintegy 210 milliárd forinttal csökkentek, amelyből 60 milliárd a saját (és átengedett) bevételek alakulásával magyarázható, a többi pedig az állami támogatások 9 százalékos lefaragásával.

Ezzel párhuzamosan viszont a kiadási oldal reálértéken nagyjából 150 milliárd forinttal, több mint 5 százalékkal zsugorodott. Ebből mintegy 65 milliárd forint vezethető vissza a személyi kiadások visszafogására, így a szektor hat százalékkal csökkentette a bérköltségeket, ami a tavalyi 5,7 százalékos infláció mellett nagyjából egyet jelent a nominális bérek befagyasztásával. A dologi kiadások 30 milliárd forintos csökkentése 4,2 százalékos megtakarítást jelent.

Az önkormányzatok fontosabb kiadásainak változása reálértéken (2012)
2011 2012 2011-2012 Változás (%)
Személyi kiadások 1090,1 1 025,9 -64,2 -5,9
Dologi kiadások 796,6 763,4 -33,2 -4,2
Beruházások 613,9 525,4 -88,5 -14,4
Támogatások 339,5 352,0 12,5 3,7

Forrás: zárszámadási törvény

A legjelentősebb visszafogás a beruházások területén történt: az e célra fordított kiadásokon megspórolt 90 milliárd forint 15 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Bár pontos adatok nincsenek arról, hogy ez milyen mértékben érintette az egyes területeket, annyi bizonyos, hogy az egészségügy jócskán kivette a részét a megszorításból. Ez részben a fejlesztések, felújítások leállításával, részben pedig az uniós projektek kifutásával magyarázható. Az egyetlen terület, amelyre reálértéken is többet tudtak költeni az önkormányzatok, az a támogatás jellegű kifizetés volt: az e célra fordított összeg 13 milliárd forinttal (3,7 százalékkal) emelkedett 2012-ben az előző évhez képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG