1p
Reális lehetőség-e szembeszegülni a németekkel és a mögöttük fölsorakozó északnyugat-európai államokkal, meg a Baltikummal, vagy csak elszigetelt euroszkeptikus kísérletről van szó?

Az egyik legbefolyásosabb európai agytröszt, a londoni Center for European Reform (CER) fő közgazdász-stratégája azt mondja az alapblog.hu-nak adott interjújában, hogy noha ténylegesen létezik egyfajta konfrontáció a bajban lévő dél-európaiak és a németek között, ez kizárólag gazdasági, pénzügyi téren mutatkozik meg, ennek semmiféle ideológiai, geopolitikai vetülete nincs. Ráadásul a friss felmérések is jelzik, hogy az európai emberek többsége ragaszkodik az Unióhoz, illetve az euróhoz.

A nagy dél-európai országokban nincs nyoma komoly nacionalista vonulatnak, valamiféle anti-Európa hozzáállásnak. Ez alól Nagy-Britannia, Csehország és Magyarország képez kivételt, viszont egymástól nagyon eltérő motívumok mentén. Ezen országok eurószkeptikus vezetői mind elszigetelődnek.

Simon Tilford az interjúban egyebek között kifejti, hogy az Európai Központi Banknak a jelenlegihez képest is sokkal agresszívebben, a japán és az amerikai jegybankokhoz hasonlóan kell küzdenie a defláció ellen azért, hogy komoly keresletbővülés és infláció generálódjék – első körben Németországban. Európában abba kell hagyni az adósságokat cseppet sem csökkentő, a gazdaságot nyomorgató megszorításos politikát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG