A fejlesztés célja, hogy a járműnyilvántartásból minden esetben az üzembentartó érvényes, bejelentett lakcímadatát adják át az adatszolgáltatások során. Ennek eredményeként megszűnnek majd azok az esetek, amikor a bírságokat (autópálya-bírság, parkolási bírság) az üzembentartó régi címére küldik ki - olvasható a közleményben.
Hozzátették: mindez nem érinti az üzembentartó jogszabályban előírt azon kötelezettségét, hogy a lakcím változása esetén a forgalmi engedélyt is le kell cserélni. A hivatal kitért arra, hogy az adatigénylők kevesebb adatrögzítéssel, gyorsabban és olcsóbban jutnak a tulajdonosok, üzembentartók aktuális lakcímadataihoz
Közölte, a legóvatosabb becslés szerint is - aktuális lakcímadat-szolgáltatással - évente legalább ötvenezerrel csökkenthető az érvénytelen címre kiküldött értesítések, felszólítások száma. Ez éves szinten mintegy 50 millió forint költségmegtakarítást és a jogos követelések gyorsabb érvényesíthetőségét jelenti.
Az új rendszer révén megbízhatóbbá válik a járműnyilvántartásban tárolt, kiemelten fontos "záradéktípusok" adattartalma, s jobban lesznek informálva az érintett adatigénylők. E módosításnak köszönhetően a záradékok könnyebben lesznek kereshetők, szűrhetők, elemezhetők, azokból adatszolgáltatás is könnyebben lesz teljesíthető - írta a hivatal.
Javul a járműnyilvántartás adatszolgáltatásának minősége, csökken az eljárások átfutási ideje egy fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Két hét múlva Trumphoz utazik Washingtonba Orbán Viktor
3 perce
-
„Szerintem egy nagy humbug” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
41 perce
-
Trump a jó bevált eszközhöz folyamodott Iránnal kapcsolatban
körülbelül 1 órája
-
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
2 órája
-
Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
3 órája
-
Elmúlt a veszély, újranyíltak az Ukrajnához közeli lengyel repülőterek
3 órája
-
Ezt a terméket azonnal visszahívja a Müller az üzleteiből
4 órája
Mfor.hu Top24
- Nem kell a benzinkútra rohanni, amíg meg nem támadják Iránt
- Túl lehet az életveszélyen a moszkvai merényletben súlyosan megsebesült orosz tábornok
- Ezt a terméket ne keresse most a Müllerben
- Megelégelte az Egyesült Államok, eddig kell lezárni az orosz-ukrán háborút
- Évek óta nem volt ennyire olcsó az euró
- Egy ukrán anya évek óta halottnak hitte a fiát, de most hazatelefonált
- Elárulta a londoni hitelminősítő, hogy mi történhet Grönlanddal
Vásárló
Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
PR | 2026. február 5. 16:01
Ha kültéri burkolatot tervezel otthonodhoz vagy közterülethez, fontos, hogy olyan burkolóanyag mellett dönts, amely egyszerre esztétikus, tartós és kedvező áron elérhető. A hazai gyártó ABeton-Viacolor Térkő Zrt. 35 éves tapasztalattal kínál kiváló minőségű térkő, téglakő, járdalap és egyéb térburkoló kő megoldásokat – mindezt versenyképes áron.
Vásárló
Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló
Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló
Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló
Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló
A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló
Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló
Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló
Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló
Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Nemzetközi
Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
A merénylet háttere még ismeretlen.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán: a fiatalok kamulázadása semmit sem ér
14:17
-
Közel egy éve tart a nyomozás, még sincs gyanúsított a jegybanki alapítványok ügyében
12:06
-
Holland cucc, egri parkoló, rendőrök
08:19
-
Orbán: a választás kiélezett lesz, az eddigi kétharmadok nem a valós szavazatarányt tükrözik
16:59
-
Megkezdődött a szökőkutak rendbetétele Egerben
15:35
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
2026. február 7. 12:56
-
Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
2026. február 6. 20:10
-
Összejött a kétéves csúcs a forintnak
2026. február 6. 19:40
-
Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
2026. február 6. 18:41
-
Trumpék irányítják Alberta szeparatista mozgalmát Kanadában?
2026. február 7. 10:31
Bő három hónap után újra. 
