3p
A washingtoni politikai osztály abban bízik, hogy legkésőbb három év múlva vége lesz a mostani amerikai rémálomnak. Pedig mekkorát tévednek! Különösen a demokraták idegenkednek attól, hogy a legkisebb mértékben is tanuljanak a múlt novemberi felsülésükből.
Donald Trump. Kép forrása: EPA


Egy éve ezen a napon választották meg Donald John Trump médiaszemélyiséget és ingatlanos kóklert az Egyesült Államok 45. elnökének, amely megrázta az egész világ politikai rendszerét. Az USA keleti- és nyugati partjainak liberálisai ezrével tüntettek az utcákon és ordították „Not my president”. Csak kevesen érezték meg előre, hogy a globalizáció megrendülésének korában az eddig elfelejtett és lesajnált milliók a Clinton által képviselt plutokrata kaszt ellen fordulnak és gyökeres változásokat követelnek.

Nem múló rémálom

Egy évvel Trump megválasztása után a világ leghatalmasabb országát még mindig súlyosan megosztják a történtek. A liberálisok még mindig abban bíznak, hogy Trump belebukik a Moszkával való összejátszás ügyébe. Vezető akadémikus körök Trumpot őrültnek nyilvánítják, mert ugye egy szellemi fogyatékossal és követőivel nem is kell leállniuk vitatkozni.

A washingtoni politikai osztály abban bízik, hogy legkésőbb három év múlva vége lesz ennek a rémálomnak. Pedig mekkorát tévednek!  Mert Trump egy olyan parázsló elégedetlenség megnyilvánulása, amely hosszú évtizedek alatt halmozódott fel és nem egyhamar fog eltűnni. A társadalmat tátongó szakadékok szabdalják szét fehérek és feketék, gazdagok és a roncstársadalom, a tengerparti övezetek és a belső államok között. Ezen konfliktusok közös halmazában találhatók Trump szavazói: a tehetősek által vidéki tahóknak (’hillbillies’) nevezettek, akik politikai forradalmat hajtottak végre.

Új tabudöntögetők jönnek

Kintről nézve a Fehér Ház mára káoszba süllyedt, ahol a kormányzat semmit sem tud elérni. De a republikánusok 83 százaléka mégis elégedett Trump teljesítményével. Az elnök pontosan érzi, milyen jelzésekre várnak a törzsszavazói, ezért hangsúlyozza a gazdaság stabilitását, hogy mennyi állást tartott az országban és hogy milyen szabályozókkal korlátozza a muszlimok vízumhoz jutását.

Ha pedig valami kétségtelenül rossz irányba megy – például az egészségügyi reform, vagy az orosz összejátszás ügye – akkor felváltva a kongresszus, vagy a hamis híreket gyártó média a ludas. Közben a nacionalisták számára Trump mellett új csillagok is emelkednek, így a radikális Roy Moore Alabamából, illetve a republikánus kormányzójelöltek New Jersey-ból és Virginiából, akik Trumphoz hasonlóan levetettek már minden tabut. Őket segíti Steve Bannon Breitbart-ja és a Robert Mercer milliárdjai is.

Káncz Csaba

A politikai múmiák felelőssége

A politikai osztály talán ellent is tudna állni a további radikalizációnak, ha végre hamut szórna a fejére és beismerné, hogy túl sokáig sajnálta le és ignorálta a globalizáció veszteseit. Különösen a demokraták idegenkednek attól, hogy a legkisebb mértékben is tanuljanak a múlt novemberi felsülésükből. Ehelyett ugyanazzal a leszerepelt garnitúrával parádéznak, így a 77 éves Nancy Pelosi frakcióvezetővel, vagy a 85 éves Dianne Feinstein szenátorral, akik a világ minden kincséért sem hajlandók feladni a bársonyszéket fiatalabb arcoknak.

Márpedig ha a politikai osztály nem ébred fel, akkor 2020-ban egy újabb politikai földrengés rázhatja meg Amerikát. A friss felmérések szerint az amerikaik csaknem kétharmada szerint országuk még soha nem süllyedt ilyen mélyre. A feszültség tehát benne van a rendszerben.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG