2p
Háztartási energia, dohány, öltözködés, szeszes ital, szórakozás - ezek a területek, ahol egy most közzétett felmérés részt vevői szerint spórolni lehetne. A megkérdezettek több mint fele mégsem teszi. 56 százalék mondta azt, hogy egyik kiadás sem felesleges. Sőt, úgy érzik, komoly megszorításokkal élnek. Ki érti ezt?

A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra - derül ki egy friss felmérésből.

A Groupama Garancia Biztosító legfrissebb kutatása szerint a magyarok 56 százaléka érzi úgy, hogy elég komoly megszorításokkal él, azaz egyáltalán nincsenek felesleges kiadásai.

A népesség csaknem negyede, 24 százaléka gondolja azt, hogy ha lemondana felesleges kiadásairól, akkor el tudna kezdeni rendszeresen megtakarítani akár egy jelentősebb összeget.

A válaszadók 19 százaléka, a lakosság ötöde mondta, hogy felesleges kiadásai lemondása nélkül is képes takarékoskodni.

A megkérdezettek úgy vélik, hogy tudatosabb vásárlással, a fogyasztási szokások megváltoztatásával havonta mintegy 20 ezer forint megspórolható lenne.

Hol fogható meg a pénz?

A felmérés alapján a családokban a legtöbb pénz lakásfenntartásra és élelmiszerre megy el. A válaszadók szerint a legtöbbet a kis összegű kiadásokon az élelmiszerboltokban, valamint az otthoni háztartási energiával való takarékoskodással lehet megspórolni. Következőként a dohányárukat, elsősorban a leszokást mondták a megkérdezettek, valamint az öltözködésre szánt pluszköltségeket, kocsi helyett a tömegközlekedés használatát és a megfontoltabb telefonálási szokásokat. A szerencsejátékokra, a szeszes italokra, a szórakozásra, a szépítkezésre fordított kiadások szintén mérsékelhetőek lehetnek a válaszadók szerint - derül ki a Groupama közleményéből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG