3p
Magyarországon még gyerekcipőben jár az iskolai pénzügyi oktatás, így nem csoda, ha a fiatalok úgy kezdik meg önálló életüket, hogy annak számos gazdasági vonatkozásával nincsenek tisztában. Általában az első gyermek születésekor változik a szemlélet, ekkortól kezdenek a szülők az öngondoskodási, befektetési lehetőségeknek utánanézni, pedig minél előbb kezdenek takarékoskodni, annál jobb. Milyen szempontokat érdemes megfontolni ilyenkor?

Nem állunk jól az oktatással

Számos európai országban – többek között Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban – évtizedek óta részét képezik a tanításnak a pénzügyi ismeretek. Magyarországon csak 2013 szeptemberében kezdődött el a téma alapfokú oktatása, így nem csoda, hogy a fiatalok a szülői házat elhagyva vagy el sem hagyva úgy kezdik meg önálló életüket, hogy senki nem tanította meg őket a pénz beosztására, a költségvetés tervezésre, az öngondoskodásra. 

A legutóbbi, 2011-es, a Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja által középiskolások körében végzett országos felmérés során a megkérdezett diákok csak a kérdések felére tudtak válaszolni, 40 százalékuk rossz választ adott a nyugdíjjal, hitelkártyával, adóval, tőzsdével kapcsolatos kérdésekre.

Amikor már nem csak a bulira kell

A fiatalok az első években gyakran szórakozásra, utazásra költik a fizetésüket, és csak az első gyerek érkezésekor kezdik el tudatosabban tervezni pénzügyeiket. Ekkor – jó esetben - gondolnak arra, hogy a gyerekszoba bútorait pár évente cserélni kell, ahogy nő a gyerek vagy tovább bővül a család.

A tudatosan tervezők elkezdenek a taníttatásra, tandíjra félretenni pénzt. Először kerülhet szóba a biztosítás, nyugdíj-előtakarékosság, befektetés kérdése. Ugyanakkor, ha az egyik szülő több évre kiesik a munkából, mert otthon marad a gyerekekkel, az ismét a családi költségvetés újratervezését vonja maga után.

Mire gyűjt a család?

Fontos, hogy a párok megbeszéljék az anyagiakkal kapcsolatos elképzeléseiket rövid és hosszú távon egyaránt. Milyen lakásban gondolkodnak, milyen biztosításokat szeretnének kötni, esetleg jut-e rendszeresen egy állandó összeg életbiztosításra, lakás előtakarékosságra. Ma már szinte mindenki rendelkezik folyószámlával, így egy párnak érdemes azt is átgondolnia, fenntartják-e saját számláikat vagy közös számlát nyitnak, esetleg a két lehetőséget kombinálják. Ha gyerek születik, neki mikor kezdenek el és mekkora összeget félretenni – mondta Gönczi Dorka, az Origomed párkapcsolati tanácsadója, mediátora. 

Számos élethelyzet adódik – a felnőtté válás, önálló életkezdés, családalapítás, gyes időszaka, egy esetleges válás, új család alapítása -, amikor újra és újra át kell gondolni a rövid és hosszú távú pénzügyi célokat. 

Ahhoz, hogy a felnőttek, szülők távlatokban tudjanak tervezni, számos pénzügyi fogalommal, lehetőséggel, kötelezettségekkel tisztában kell lenni: milyen adókat, járulékokat kell fizetni, miből tevődik össze a rezsiköltség, milyen kilátások vannak a nyugdíjas évekre vonatkozóan. Ezeket a szempontokat, a tudatos tervezést minél előbb el kell sajátítani, a legjobb, ha már az általános iskolában elkezdődik a pénzügyi oktatás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG