1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A banki hitelezés folyamatosan csökken: a mérlegfőösszege 1,3 százalékkal, nettó hitelállománya 0,6 százalékkal zsugorodott a háztartásoknak nyújtott hitelek állománya 0,7 százalékkal esett vissza. Eközben a hitelintézetek csak nagyon visszafogottan versenyeznek egymással a háztartások betéteiért, amiket a magas hozamot ígérő állampapíorok szívnak el.

A hitelintézeti szektorban folytatódtak a korábbi tendenciák augusztusban: zsugorodott a mérlegfőösszeg, csökkent a hitelezés volumene, valamint visszaesett a közvetlen külföldi finanszírozás, miközben a belföldi ügyfelek betétállománya mérsékelten emelkedett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorselemzése szerint.

A hitelintézetek mérlegfőösszege 1,3 százalékkal, nettó hitelállománya 0,6 százalékkal zsugorodott augusztusban a PSZÁF adatai szerint. Az ügyfélhitelek állománya az előző hónaphoz hasonlóan mindhárom alszegmens (bankok, fióktelepek, szövetkezeti hitelintézetek) esetében csökkent. A teljes hitelállományon belül a vállalkozói hitelállomány 0,6 százalékkal mérséklődött, a legjelentősebb összehúzódás (-0,7 százalék) a bankoknál látható.

A háztartásoknak nyújtott hitelek állománya 0,7 százalékkal esett vissza, leginkább a szövetkezeti hitelintézeteket (-2,4 százalék) érintve. A háztartási hitelek esetében az augusztusi adatok még nem jelzik a legfrissebb, a lakossági lakáshitelezést támogató kormányzati intézkedések hatását, szeptemberben azonban a felügyelet szerint már növekedés várható.

A hitelintézetek (belföldi és külföldi) ügyfeleinek betétállománya augusztusban 0,7 százalékkal emelkedett. Az ügyfélbetét-állományon belül a vállalati betétek állománya mindhárom hitelintézeti típusnál, összességében 2,4 százalékkal nőtt, a háztartási betétállomány hitelintézeti szinten viszont – a megelőző hónappal azonos mértékben - mindössze 0,1 százalékkal bővült.

Amíg a bankok növelték háztartási betétállományukat, addig a szövetkezeti hitelintézeteknél és a fióktelepeknél csökkent a háztartások által elhelyezett betétek állománya. A belföldi betétforrásokért való (mérsékelten intenzív) versenyben tehát  folytatódott a szövetkezeti szektor lassú térvesztése. A hitelintézetek belföldi ügyfeleinek betétállománya a teljes betétállományénál kedvezőbben alakult, augusztus havi növekedése 1,2 százalék volt.

A bankok hitel-betét aránya - az ismertetett folyamatok eredményeként - a nettó hitelek alapján számítva a tavaly augusztusi 150,6 százalékról - változatlan árfolyamon - idén augusztus végére 132,1 százalékra esett vissza.

Miközben a hitelintézetek csak nagyon visszafogottan versenyeznek egymással a háztartások betéteiért, a központi költségvetés a korábbinál lényegesen nagyobb lakossági finanszírozást kíván elérni. Ennek érdekében az állam viszonylag magas hozamokat kínál, aminek következtében dinamikusan - az év első nyolc hónapjában 37,2 százalékkal - emelkedett a háztartások által vásárolt állampapírok állománya. Így augusztus végén már a hitelintézeti háztartási betétállomány 13,6 százalékának megfelelő összegű állampapírt tartott a lakosság - olvasható az elemzésben.

A részvénytársasági bankok (tulajdonosok és egyéb külföldi szereplők általi) tőkén kívüli közvetlen külföldi finanszírozása augusztusban az eddig jellemző trendnél gyorsabban, egy hónap alatt 5,9 százalékkal esett vissza. A csökkenésben összegszerűen a külföldi hitelintézetek által elhelyezett bankközi betétek 172,8 milliárd forint összegű és a hazai bankok által külföldről felvett hitelek 113,4 milliárd forintos állomány visszaesése játszotta a legnagyobb szerepet. A külföldi, nem hitelintézeti ügyfelek betétállománya ugyancsak csökkent augusztusban az elemzés szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG