1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítása miatt indított pert az OTP ellen egy domaszéki házaspár. Az ügyben a Szegedi Városi Bíróság hatáskör hiányában nem hozott érdemi határozatot. A bíró szerint ugyanis a per tárgya tisztességtelen szerződési feltétel megállapítása, így az ügyben a Szegedi Törvényszék az illetékes. Az egyedi esetet akár több hasonló per is követheti.

Az ügy előzménye, hogy a házaspár 2005 májusában 11,45 millió forintnyi svájci frank alapú, 240 hónapos futamidejű jelzáloghitelt vett föl az OTP-től egy építkezéshez. A változó kamatozású hitel kezdeti ügyleti kamata 2,49 százalék volt, ennek mértékét a bank azonban többször is egyoldalúan megemelte. Ezt az adósok több alkalommal is kifogásolták, majd 2011. március 3-án a Szegedi Városi Bírósághoz keresetlevelet nyújtottak be, ebben a banktól az általuk jogosnak tartott és a ténylegesen kifizetett ügyleti kamat különbözetének, mintegy 1,3 millió forintnak a megfizetését kérték.

A felperes elismerte, hogy a hitelszerződés alapján a bank egyoldalúan megemelheti a kölcsön ügyleti kamatát és díjait, amennyiben megváltozik a bankközi hitelkamat, az állampapírok hozama, az árindex, a jegybanki alapkamat, növekednek a forrásköltségek, illetve a számlavezetés költségei vagy romlanak a lakossági hitelek kockázati tényezői.

A férfi szerint ezeket a feltételek azonban nem a hitelintézeti törvényben rögzített tételes és objektív módon határozták meg, a bank nem közölte, mikor, milyen körülmények esetén és milyen mértékben változtat az ügyleti kamaton, ezért erőfölényével visszaélve, tisztességtelenül járt el. Álláspontja szerint a svájci frank alapú hitelek esetében a svájci jegybank alapkamatának mértéke a meghatározó az ügyleti kamat szempontjából, mivel az adósok a többi feltételhez kapcsolódó kockázatot az árfolyamváltozáson keresztül fizetik meg.

Az OTP Bank a hitelszerződést 90 napon túli elmaradásra hivatkozva már a kereset beadását követően, 2011 májusában fölmondta, és a teljes követelést az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.-re engedményezte. Az adósok a hitel egyoldalú felmondását jogszerűtlennek tartják. Az OTP - amelynek képviselői a tárgyaláson nem jelentek meg - periratában az általa alaptalannak tartott követelés elutasítását kérte. A pénzintézet képviselői akkor többi között arra hivatkoztak, hogy a kölcsönt az OTP Jelzálogbank nyújtotta, az ügyletben az OTP Bank csupán teljesítési segédként, meghatalmazottként járt el. Gál Mariann bíró a tárgyaláson közölte, mivel a per tárgya tisztességtelen szerződési feltétel megállapítása, az ügyben a Szegedi Törvényszék az illetékes.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG