A lakosság három éve nem vett fel olyan sok hitelt, mint idén áprilisban, a vállalati szektor havi bruttó hitelfelvétele pedig az elmúlt 15 évben nem volt olyan alacsony, mint a negyedik hónapban – írja a Népszava a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
A lap szombati cikke szerint áprilisban 18,6 milliárd forintnyi forintalapú lakáshitelt helyeztek ki a bankok: ilyen magas összegre nem volt példa 2011 vége óta, amikor sokan vettek fel hitelt a devizakölcsönök végtörlesztéséhez. Ennek ellenére a lakosság továbbra is nettó hiteltörlesztő, a lakosság teljes hiteltartozása, amely most először süllyedt a válság előtti szintre, idén áprilisban 54,9 milliárd forinttal csökkent.
A vállalkozások 76,5 milliárd forint értékű új hitelszerződést kötöttek áprilisban, ez 2000 óta a legalacsonyabb havi adat. Az új forinthitelek 44 százalékkal, az euróalapú új vállalati hitelek 58 százalékkal estek vissza az előző évihez képest. A lakossághoz hasonlóan a vállalkozások is nettó hiteltörlesztők, bár a vállalati hitelállomány zsugorodásának mértéke némileg csökkent, mióta elindult a jegybank növekedési hitelprogramja. Egy évvel ezelőtt 5,1 százalékkal csökkent a cégek hitelállománya az előző évhez képest, idén már csak 3,5 százalékkal.
A lakossági forinthitelek kamata a jegybanki alapkamat fokozatos csökkentésének köszönhetően áprilisban már 7 százalék alá esett, míg a vállalkozások átlagosan 5 százalék körüli kamaton juthatnak friss hitelhez. Ezzel párhuzamosan a lakossági forintbetétek kamata is folyamatosan mérséklődött, áprilisban már két százalék alá esett, ami egybeesik az euróbetétek kamatával.
A lakossági hitelezés bővült, a vállalati mélyponton van, de még így is nettó hiteltörlesztő a magyar lakosság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
30 perce
-
Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
2 órája
-
Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
3 órája
-
Korán örülnek Orbán Viktor távozásának az uniós vezetők?
5 órája
-
Mi lesz a Fidesszel? Az utca emberét kérdeztük a választáson elbukott nagyobbik kormánypárt jövőjéről
18 órája
-
Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
18 órája
Mfor.hu Top24
- Reagált Magyar Péter: Orbán Viktor lett a Fidesz Gyurcsány Ference
- Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz
- Lángok törtek fel Nagykanizsa közelében
- Újabb részletek derültek ki a férfiról, aki a Fehér Ház washingtoni vacsoráján lövöldözött
- Zelenszkij üzent Putyinnak
- Gulyás Gergely tulajdonképpen megkövette Hann Endrét
- Orbán Viktor nem lesz tagja a következő parlamentnek?
Pénzügyi szektor
A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez.
Pénzügyi szektor
Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor
Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor
GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas.
Pénzügyi szektor
Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után.
Pénzügyi szektor
Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani.
Pénzügyi szektor
Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Heti top
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyit ér a jó forint 2026. április 20. 07:01
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Kétezer milliárd forint zúdulhat a Tisza-kormánnyal az építőiparba 2026. április 20. 08:23
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
A 31 éves férfi házát FBI-ügynökök vették körbe.
30 perce
Személyes pénzügyek
Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
0,2 százalék különbség is sokat jelenthet.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30 -
Tarány Gábor cége repülőgép-fejlesztéssel és kínai gyárépítéssel erősíti nemzetközi pozícióját2026. április 23. 06:30 -
Ki nem találná, miből gazdagodott meg a milliárdos focista2026. április 22. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Új turisztikai hullám érheti el Magyarországot
11:14
-
Leszakadó térségek: itt a legalacsonyabbak a nyugdíjak Magyarországon
10:35
-
Brutális szakadék a mesterséges intelligenciában
09:31
-
Éles képet kapunk arról, hogy milyen állapotban van a magyar gazdaság
08:51
-
Felfegyverzett támadó rontott Trump rendezvényére
08:26
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter: tartóztassák le a „NER-es oligarchákat”, akik külföldre menekítik a pénzüket
08:06
-
Siklóernyős balesethez érkezett mentőhelikopter az Eged lábához
18:10
-
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe, Semjén Zsolt sem
17:26
-
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes is lesz a Tisza-kormányban
11:15
-
Elismerések, előléptetések a Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából
08:30
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
2026. április 25. 14:27
-
Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
2026. április 25. 12:36
-
Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
2026. április 25. 16:41
-
Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
2026. április 25. 16:56
-
Korán örülnek Orbán Viktor távozásának az uniós vezetők?
2026. április 26. 06:09



