A közlemény szerint, amely a bank főbb számait konszolidáltan, de nem auditáltan, a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) alapján közölte, az ügyfélbetétek összege ez év június végén 1313 milliárd forint volt, az ügyfélhitelek állománya 1732 milliárd forintot tett ki.
A banki közlemény kitér arra: a bankcsoport bevétel-növekedési kilátásait nyomás alatt tartotta a magyarországi romló piaci környezet, emiatt a pénzintézet továbbra is kiemelt figyelmet fordít költséggazdálkodási programjának folytatására, amelynek köszönhetően az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva közel 5 százalékos (2009 óta összesen több mint 20 százalékos) költségmegtakarítást ért el.
A bankokat sújtó adók rengeteget vittek el
A közleményben rámutatnak: a továbbra is fennmaradó banki különadó magas mértéke - amely az első félévben 6 milliárd forintnyi terhet jelentett a CIB-nek -, a tranzakciós illeték hatása (az egyszeri pótbefizetési kötelezettség, valamint a 6 havi illeték 8,5 milliárd forint terhet jelentett júniusig) és a céltartalékok magas állománya (59,7 milliárd forint céltartalék-képzés, amely a megfelelő eszközfedezet biztosítása iránti teljes elkötelezettséget bizonyítja) további nyomás alá helyezte a bankcsoport eredménytermelő képességét.
Ennek tudható be, hogy a pénzintézet az idei év első félévét "mínusz 58 milliárd forint adózott eredménnyel", azaz 58 milliárd forint összegű veszteséggel zárta - derül ki a közleményből.
A pénzintézet közölte: a kedvezőtlen környezet ellenére a CIB tőkemegfelelési mutatója jóval meghaladva a kötelező, 8 százalékos előírt minimumot, 2013. június végére 13,2 százalékot ért el, köszönhetően az anyabank 36,5 milliárd forint tőkejuttatásának az idei első félévben. A CIB csoport likviditási pozíciója szintén erős, önfinanszírozási képessége folyamatosan javul.
Fontos eredmény, hogy a korábbi évek ügyfélbetét-állomány növelésére irányuló erőfeszítései a bank hitel/betét mutatóját a 2009. decemberi 165 százalékról 2013 júniusára 110 százalékra javították - olvasható a banki közleményben.
Tavaly az első félévben a CIB Banknál 45 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre az Intesa Sanpaolo. A tavalyi indoklás szerint a CIB csoport 2012 első felében az eurózónában folytatódó visszaeséssel és mélyülő válsággal, valamint ezzel együtt a magyar piacon jelentkező recesszióval is kénytelen volt szembesülni, és 2012 első félévét 43,8 milliárd forint veszteséggel zárta.
A CIB Bank IFRS szerint készült elmúlt év első félévi mérlege azt mutatta, hogy a társaság 2304 milliárd forintos mérlegfőösszeget ért el, a bank ügyfélhitel-állománya tavaly az első hat hónapban 1925 milliárd forint tett ki.
A CIB Bank, az olasz Intesa Sanpaolo csoport magyarországi leánybankja az idei első félévben jelentős, 58 milliárd forintos veszteséget ért el adózás után, mérlegfőösszege az első félév végén 1957 milliárd forint volt - közölte a hitelintézet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hivatalos: az ajatollah is meghalt az iráni támadásban
3 órája
-
Máris háromszor annyi magyar kér segítséget az Iráni válság miatt
4 órája
-
Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
4 órája
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
4 órája
-
Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
5 órája
-
Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
6 órája
-
Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
6 órája
Mfor.hu Top24
- Iráni konfliktus: már 12 járatot töröltek Budapesten
- Komolyra fordult a helyzet: Izrael tartalékosokat mozgósít
- Irán miatt már ezernél is több magyarnak kellene segítség
- Fontos változásokat hoz a március – a parkolás, a bevásárlás és az otthona is érintett lehet
- Olyan terhet viselnek a magyar autósok, amiről eddig szó sem volt
- Sikerült megpuccsolniuk az akkumulátor-hulladékfeldolgozót a pilisjászfaluiaknak
- Iráni rakétatámadás: Szijjártó Péter közzétette a vészhelyzeti telefonszámokat
Pénzügyi szektor
A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég.
Pénzügyi szektor
Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.
Pénzügyi szektor
Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport.
Pénzügyi szektor
Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor
Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor
Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor
Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor
Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor
Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor
Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Megindul a támadás Irán ellen, elfogyhatott a cérna a Fehér Házban 2026. február 22. 15:22
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
9 órája
Vállalat
Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Nagy volt az érdeklődés, tavasszal indul a munka.
9 órája
Piac&Profit cikkei
-
Kettészakadhat a budapesti panelpiac
17:11
-
Tízezrek váltak lakástulajdonossá fél év alatt
16:47
-
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál
13:33
-
Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad
12:49
-
Új korszak jön a bérezésben: mire kell felkészülniük a vállalatoknak?
12:01
Turizmus Online cikkei
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Inspiráció, élmény és üzletképes megoldások a HoReCa jövőjéért
07:04
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
2026. február 28. 16:22
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Eldurvult a helyzet Iránban, Izrael bombázza a fővárost
2026. február 28. 08:42

