CIB Bank
Makro / Külgazdaság
Ismét várják a Te is legyél Pénzügyi Junior Klasszis versenyre a diákcsapatokat
Kormos Olga | 2023. szeptember 20. 17:08
Idén már hetedszer indult el a Klasszis Média Lapcsoport pénzügyi versenye. A most ősszel elstartolt megmérettetést immár negyedszer rendezik meg a technikumok és szakképző iskolák tanulói számára. Tavasszal pedig ismét a gimnáziumok kerülnek majd sorra.
Makro / Külgazdaság
Meglepőt lépett a CIB Bank és Generali
Privátbankár.hu | 2023. május 4. 11:15
A CIB Bank olasz anyacége, valamint a Generali biztosító partnerségi együttműködésének az ügyfelek lehetnek a haszonélvezői – írja a két vállalat közleménye.
Személyes pénzügyek
Rövid leállás jön az egyik bank rendszerében
Privátbankár.hu | 2023. április 24. 17:06
Az internetes rendszert fejlesztik.
Személyes pénzügyek
Végre: olcsóbb lett a hitel, léptek a magyar nagybankok
Privátbankár.hu | 2023. március 2. 11:06
Márciustól négy nagybank is csökkentette a hitelkamatait. Vannak olyanok, amelyek két százalékpontnál nagyobb vágást hajtottak végre a személyi kölcsöneiknél vagy jelzáloghiteleiknél. A trend egyértelmű, de a kamatok még nagyon messze vannak az egy évvel ezelőttiektől – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
Részvény / Deviza / Áru
TINA helyett TARA vezérel minket – ebbe fektettek a szemfüles befektetők tavaly
Eidenpenz József | 2023. február 9. 18:03
Meg lehet-e verni az államkötvényeket? Érdemes-e már részvényeket vásárolni? Mibe fektettek a szemfüles befektetők a kamatok megugrása után? Melyek a legkedveltebb alapok? Lesz-e recesszió? – erről beszéltek az Eurizon menedzserei.
Makro / Külgazdaság
Milliókat érintő kérdésben tehet Orbán Viktor kedvére Matolcsy György és Varga Mihály
Csabai Károly | 2022. november 29. 15:31
Ehhez az kell, hogy bejöjjön a CIB Bank szakértőinek prognózisa, miszerint az infláció egy év múlva egyszámjegyű lehet. Addig azonban kemény hónapok elé nézhetünk, stagnálásközeli gazdasági növekedéssel, enyhén romló munkaerőpiaci helyzettel és lassan, fokozatosan javuló külső egyensúlyi pozícióval. Az uniós források 2023 közepén érkezhetnek meg, aminek hatására (is) a forint erősödhet, egy euró például a jövő év végén 390 is lehet, a mostani 406,5 körüli szinttel szemben.
Makro / Külgazdaság
„Ezt a tudást nem eszi meg az infláció” - ismét indul a Privátbankár diákversenye
Kormos Olga | 2022. október 5. 15:38
Október 14-én éjfélig jelentkezhetnek a technikumokban és szakképző iskolákban tanuló diákok a III. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a Privátbankár.hu által rendezett mai sajtótájékoztatón. Már most többszáznál jár a regisztrálók csapatok száma. A négyfős team-ek három fordulóban mérettetnek meg, és nem csak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A verseny fővédnöke ezúttal is Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.
Makro / Külgazdaság
Recesszióba vághatja a magyar gazdaságot, ha Brüsszel nem adja oda a pénzt? Klasszis podcast
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 3. 12:12
Mekkora lehet az infláció? És mennyi, ha október 1-jével eltörlik a 480 forintos üzemanyagár-stopot? Elegendők voltak-e az eddigi jegybanki kamatemelések a fogyasztóiár-index fékezéséhez? Mikor lehet pozitív a reálkamat, vagyis kaphatunk a pénzünknél többet, mint amennyivel rontja annak értékét az infláció? Vajon visszaerősödhet-e még tartósan valaha a forint? Elegendő-e ehhez pusztán az, ha Magyarország megkapja az uniós pénzeket? Ezekre, a vélhetően most sokakat érdeklő kérdésekre kereste a választ Klasszis podcastunkban főszerkesztőnk, Csabai Károly a CIB Bank vezető makrogazdasági elemzőjével, Trippon Mariannal.
Befektetési alapok
Jöhet a tőkevédett alapok reneszánsza, egyre több az ESG-alap
Eidenpenz József | 2022. augusztus 18. 05:41
A magasabb kötvényhozamoknak köszönhetően a befektetési alapok sokkal jobb teljesítménnyel szolgálhatnak a befektetőiknek az idén, még ha ez egyelőre nem is látszik az adatokból. A tőkevédett alapok szektora is újjászülethet emiatt, új tematikus alapokat indítanak. Egyre több alapot alakítanak át ESG-szemléletűvé. Interjú az Eurizon Asset Management Hungary elnök-vezérigazgatójával.
Befektetési alapok
Hogyan lehetett befektetési alapokkal profitálni a forintgyengülésből?
Eidenpenz József | 2022. augusztus 15. 05:30
Számos hazai befektetési alap tart devizakötvényeket, külföldi részvényeket vagy árupiaci termékeket. Ezek hozamára a forintgyengülés, a dollár erősödése is rátett még egy jókora lapáttal, így az utóbbi egy-két évben igen jó hozamot tudtak elérni. A kötvény ismét vonzó befektetés lett. Interjú az Eurizon Asset Management Hungary menedzsereivel.
Pénzügyi szektor
E téren Csányi Sándor bankja az utolsó mohikán
Privátbankár.hu | 2022. július 20. 07:26
Mostanra szinte az összes nagybank hiteldrágításokkal válaszolt az MNB június vége óta több lépcsőben végrehajtott nagyarányú kamatemeléseire. Hosszú idő után lépett a legnagyobb hazai pénzintézet is, de összességében a hitelkamatok növekedése jócskán elmaradt az MNB-étől.
Személyes pénzügyek
Van ahol nőtt, van ahol csökkent a lakáshitelek kamata
Privátbankár.hu | 2022. június 2. 09:21
Befutottak az első nyári hitelkamat-változások. Hosszú idő után először nemcsak jelentős emelésekről, hanem érdemi csökkentésekről is beszámol a Bank360.hu összegzése.
Makro / Külgazdaság
Rövid távon 400-ig is elmehet az euró, de tartósan nem leszünk afelett?
Csabai Károly | 2022. június 1. 15:07
Ezt várja a CIB Bank elemzője. Meg azt, hogy az infláció 11 százalékon tetőzhet, valamint, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) maximum 8 százalékig viszi fel az alapkamatát.
Pénzügyi szektor
Fizethet az ügyfeleinek a CIB
Privátbankár.hu | 2022. május 25. 10:43
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára - jelentette be szerdán a jegybank.
Személyes pénzügyek
Kiderült, mi létkérdés a Z generáció számára
Privátbankár.hu | 2021. október 30. 10:17
A harminc év alatti fiataloknak a legfontosabb a felnőtt lakosságon belül, hogy legyen valamilyen megtakarításuk – derül ki a CIB Bank legfrissebb, az október 31-ei Takarékossági Világnap kapcsán készült kutatásából.
Személyes pénzügyek
Fontos változás jön a közüzemi számlák fizetésében
Csabai Károly | 2021. május 23. 15:33
Az Erste Bank ügyfelei 2021. július 31-étől már nem tudják a netbankon keresztül rendezni a díjnetes – jellemzően áram-, gáz-, víz-, távközlési, internetes és televíziós szolgáltatást nyújtó cégek által kibocsátott – számláikat, csak közvetlenül, a Díjnet Zrt.-n keresztül. A Takarékbank már 2019 őszén, míg az OTP Bank 2020 végével beszüntette e lehetőséget, így az Erste kiszállását követően már csak a CIB Bank ügyfelei egyenlíthetik majd ki a díjnetes számláikat a netbankjukban. Meglehet azonban, hogy a Takarékbankkal való szakítás csak átmeneti, lapunk megkeresésére ugyanis a Díjnetnél elmondták, folynak az egyeztetések a további együttműködés lehetőségéről.
Pénzügyi szektor
Új szolgáltatással csökkenti a külföldi ügyletek kockázatát a CIB Bank
Privátbankár.hu | 2021. május 18. 15:19
Magyar leánybankján keresztül az olasz Intesa Sanpaolo Csoport már nemzetközileg is elérhetővé teszi a digitális alapú export-import partnerfinanszírozási megoldását.
Makro / Külgazdaság
4 százalék feletti inflációt vár a CIB
Csabai Károly | 2021. május 13. 13:04
A bank vezető elemzője, Trippon Mariann ugyanis úgy véli, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásával ellentétben a fogyasztóiár-index megugrása (áprilisi 5 százalék fölé kerülése) nem átmeneti, hanem tartósabb jelenség. A magyar gazdaság gyors kilábalását pedig még mindig a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámai veszélyeztetik leginkább, ám a CIB-nél a GDP idei növekedését így is 4-5 százalék közé várják.
Makro / Külgazdaság
Történelmi csúcson a hazai faktoringforgalom
Privátbankár.hu | 2021. március 16. 13:47
A tavalyi, rekordmértékű forgalom után idén is erős év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hatásai ezt a területet is hátrányosan érintik – vélik a CIB Bank szakértői. A vevőkövetelések finanszírozásának hazai piacán dobogós helyen szereplő bank várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások oldalán is nőhet a kereslet a szolgáltatás iránt.
Pénzügyi szektor
Bankárélet a pandémia alatt: valaki rászokott a kerékpárra, más Rúzsa Magdival publikált receptkönyvet
Csabai Károly | 2020. december 27. 06:34
A koronavírus-járvány miatt számos hobbinknak, kedvenc szórakozásunknak sem hódolhatunk. Nem járhatunk például úszni, terembe kosarazni, vagy squasholni, most télen pedig síelni, de moziba vagy színházba sem. A hazai bankok, hitelintézetek vezetőinél érdeklődtünk, ők hogyan vészelik át e nehéz napokat, van-e olyan tevékenységük, amelyeket nem űzhetnek, s a kényszer szülte helyzetben belevágtak-e esetleg másba.
Pénzügyi szektor
Az óriásbank elindulása nem igazán befolyásolja a hazai versenyt – véli a CIB vezére
Csabai Károly | 2020. november 30. 17:12
Ez is szerepel abban az interjúban, amelyet az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott Simák Pál. A CIB Bank elnök-vezérigazgatója úgy véli, a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank egyesülése nem fogja jelentősen befolyásolni a hazai versenyhelyzetet, mondán, az most is intenzív, jelenleg is sok „játékos” van. A CIB-nél úgy tartják, a gazdaság a jövő év végére térhet vissza nagyjából arra a szintre, ahol a válság előtt, 2019 végén volt, attól függően, mikor lesz vakcina. Becsléseik szerint a hitelmoratórium 2021. június 30-áig való meghosszabbítására rászorultsági alapon jogosult lakossági ügyfeleik 15-20, a vállalatiaknak azonban csak az egytizede élhet a prolongálás lehetőségével.
Vállalat
A faktoring a koronavírus alatt is üzemel
Csabai Károly | 2020. október 15. 17:44
A vevőkövetelések fedezetére nyújtott finanszírozás 2020 első felében közel 3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, miután ez likviditáshoz segítette a cégeket, ami a mostani válsághelyzetben kulcsfontosságúvá vált.
Személyes pénzügyek
Újabb bank ügyfelei örülhetnek
Privátbankár.hu | 2020. július 27. 16:03
Ezúttal a CIB vállalati bankszámláinak tulajdonosai számára vált lehetővé, hogy Visa üzleti bankkártyájukat az okostelefonjaikba, -óráikba applikálva rendezzék a számláikat.
Személyes pénzügyek
Koronavírus-hatás: sokan félnek a pénzügyi problémák felmerülésétől és az állásuk elvesztésétől is
Privátbankár.hu | 2020. július 23. 17:44
Pozitívum, hogy a válsághelyzet hatására a pénzügyekben is sokan tudatosabbak lettek, és nagyobb hangsúlyt terveznek fektetni a megtakarításra. Ez is kiderül a CIB Bank kutatásából.
KKV
Jócskán több hitelt adott a CIB a kkv-knak
Privátbankár.hu | 2020. június 3. 15:43
Húsz százalékkal növelte a kis- és közepes vállalkozások részére folyósított hiteleinek összegét a CIB Bank 2019 és 2020 márciusa között. A pénzintézet adatai szerint az első negyedév végén közel 13 százalékkal több kkv-t finanszírozott, mint az előző év azonos időszakában.
Pénzügyi szektor
Nőhet a faktoring iránti kereslet a koronavírus hatására
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 14:23
Az ugyanis a CIB Bank előrejelzése szerint nagyban hozzájárulhat a vállalkozások kiszámítható pénzügyi működéséhez.
Pénzügyi szektor
41 milliós bírságot kapott a CIB Bank az MNB-től
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 10:41
Jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összességében 41,2 millió forint bírságot szabott ki a CIB bankcsoport két intézményére. Bár a feltárt hiányosságok az adatszolgáltatási, piaci- és partnerkockázati, vállalatirányítási, hitelkockázati, betétbiztosítási, informatikai biztonsági, illetve tőkemegfelelési területet érintik, nem veszélyeztetik a bank ügyfeleit, sem a bankcsoport megbízható működését - közölte pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Makro / Külgazdaság
Egyre kevesebb a bankfiókok száma, de az alkalmazottakat már nem küldik el
Csabai Károly | 2019. augusztus 6. 06:04
Az Mfor.hu és a Privátbankár több forráson alapuló felméréséből ugyanis kiderül, miközben már 2 ezernél is kevesebb bankfiók létezik Magyarországon, a hitelintézetben dolgozók létszáma az utóbbi évek emelkedései eredményeként közelíti a 40 ezret.
Személyes pénzügyek
Gond van a CIB Banknál
Privátbankár.hu | 2019. április 23. 14:44
De dolgoznak a problémán. Frissítés: estére megoldották.
Pénzügyi szektor
A CIB hosszú távra tervez Magyarországon
Csabai Károly | 2019. április 2. 13:22
Erre Simák Pál elnök-vezérigazgató utalt a bank modernizált új budapesti fiókjának ma délelőtti átadásán.
Pénzügyi szektor
Két áprilisi hétvégén is szolgáltatáskiesés lesz a CIB-nél
Privátbankár.hu | 2019. március 12. 10:33
Nem pedig március végén, ahogy korábban közölték. Költöztetik a szerverparkot, korlátozottak lesznek az online és bankkártyás szolgáltatások.
Pénzügyi szektor
Két budapesti fiókját bezárja a CIB Bank
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 22. 09:25
Egyre kevesebbszer járnak bankba a magyarok. A lépés a stratégiai célkitűzés része.
Személyes pénzügyek
Mennyi pénzt vigyünk az útra? És bankkártyát? Tippek nyaraláshoz
Privátbankár.hu | 2018. június 26. 21:02
Indul az utazási főszezon. Egy igazi nyaraláson kilépünk a mindennapi rutinból, mindezzel együtt pedig többet és másképp költünk. A család és a bőröndök után ezért nem árt a pénzügyeinket is felkészíteni a vakációra. Itt van néhány hasznos tanács a külföldre készülőknek, melyekre érdemes figyelni.
Pénzügyi szektor
Repült a 60 milliós bírság – súlyos bajok vannak az egyik banknál
Privátbankár.hu | 2018. június 5. 10:52
Adatkezeléssel és nem orvosolt jogsértésekkel sikerült ennyit összeszednie a CIB Banknak.
Pénzügyi szektor
Egymásnak adják a kilincset – ez most a legmenőbb hitel?
Privátbankár.hu | 2018. május 23. 07:42
Jelentősen nőtt a garanciával futó hitelállomány a CIB-nél.
Személyes pénzügyek
Őrült sok hosszú hétvégénk lesz – mire figyelj, ha elutazol?
Privátbankár.hu | 2018. március 13. 20:25
Ez az év a hosszú hétvégékről szól: egyre többen vághatnak neki a néhány napos utazásoknak, legközelebb például a március 15-i 4 napos ünnep kínál erre lehetőséget. Akik külföldre készülnek – akár síelni, akár más módon kikapcsolódni – jó, ha az esetleges kellemetlen meglepetésekre is felkészülnek, és kötnek utasbiztosítást. Mennyi pénzt szánnak a nyaralásra a magyarok?
Személyes pénzügyek
Kezdik elfelejteni a készpénzt a magyarok?
Privátbankár.hu | 2018. március 6. 09:33
Folyamatosan nő az elektronikus csatornák és a bankkártyás fizetések népszerűsége.
Személyes pénzügyek
Felejtsd el az unalmas karácsonyi ajándékokat! Mindenki ennek örül a legjobban
Privátbankár.hu | 2017. december 14. 20:20
Nem sokat változott a karácsonyi ünnepekhez való viszonyulása a magyar családoknak az elmúlt egy évben. Bár egy friss kutatás szerint idén a tavalyinál kicsit többet, átlagosan 43 ezer forintot költünk karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó kiadásokra, többen hitelből fedezik az ilyenkor felmerülő költségeket. A slágernek számító ajándék ugyanaz maradt.
Vásárló
A karácsony már a múlté? Új ünnepből élnek a kereskedők
Privátbankár.hu | 2017. november 23. 20:02
A karácsony volt eddig az év legforgalmasabb időszaka a boltok számára, ezt azonban lassan átveszi az Amerikából bekúszott Black Friday, az online vásárlás világnapja. Ma már 10-ből 9 ember ismeri az akciót - derült ki a CIB Bank reprezentatív kutatásából. A boltok számára ez a nap hozhatja az éves forgalom negyedét. De mire szórunk el több milliárd forintot egyetlen nap alatt?
Személyes pénzügyek
Ez a legfontosabb, amiről nem szabad megfeledkezni a karácsonyi nagybevásárlásnál
Privátbankár.hu | 2017. november 20. 13:41
2017-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Három napon keresztül, november 24-én, 25-én és 26-án várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában. A CIB Bank önkénteseivel is részt vesz az akcióban, melyhez az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.
Makro / Külgazdaság
Belenéztek a kristálygömbbe: ez vár a magyar gazdaságra
Privátbankár.hu | 2017. október 18. 12:57
Mekkora gazdasági növekedésre számítanak jövőre a szakértők?
Pénzügyi szektor
Állati jó karakterek a CIB új reklámjaiban
Privátbankár.hu | 2017. október 16. 17:50
Idén ősszel országos kampánnyal debütál a CIB Bank új kreatív reklámplatformja, a Kommentátorok, amely két nagyon karakteres szereplőre, egy kutyára és egy macskára, valamint a kettejük párbeszédéből kialakuló helyzetkomikumra épít. A magyar piacra készült reklámplatform megálmodója az Ogilvy volt. Az új, lokális reklámplatform mellett - a nemzetközi bankcsoport egészével egy időben – a bank arculata is megújult, de a márkapozíció és ezzel együtt a "Valódi lehetőségek" szlogen nem változik.
Személyes pénzügyek
A pénz nem minden - most kiderül, hogy mire vágynak a magyarok
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 29. 18:21
Az anyagi gyarapodás jut leginkább eszünkbe az előrelépés kapcsán, azonban a magánéletünkben történő változásokat jóval fontosabb előrelépésnek éljük meg – állapítja meg a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás.
Személyes pénzügyek
Fogyasztóbarát lakáshitel: újabb bank kapott zöld utat
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 11. 12:44
Újabb pénzintézet kínálhatja a lakáshiteleket.
Személyes pénzügyek
Te miből fizeted ki az iskolakezdést?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 21. 09:34
Anyagilag rettentően megterhelő a családoknak az iskola.
Személyes pénzügyek
Két magyar bank mindenkit beelőzött - beköszöntött a jövő
Gáspár András | 2017. július 25. 14:45
Két magyar bank tényleg a startvonalon várta, hogy az MNB eldörrentse a pisztolyt, és azonnal elérhetővé tette az online számlanyitás lehetőségét (leendő) ügyfeleik számára. Megkérdeztük a többi bankot, náluk mikor lesz elérhető a szolgáltatás - van, ahol rögtön továbbgondolták a kérdést, és már hitelt is adnának az ügyfeleknek anélkül, hogy a bankfiókba kellene betenni a lábukat.
Személyes pénzügyek
Erre használjuk nyáron a bankkártyánkat
Privátbankár.hu | 2017. július 5. 09:32
Az utazási irodákban, autókölcsönzőkben és a légitársaságoknál mintegy 40 százalékkal nő a forgalom ebben az időszakban.
Vásárló
Ezzel a trükkel nagyot foghatsz a bankszámla költségein
Privátbankár.hu | 2017. május 2. 09:48
Ne felejtsd el, hogy ma már végtelenül egyszerű bankszámlát váltani, neked csak össze kell őket hasonlítanod és megtalálni a számodra legjobbat.
Friss
Makro / Külgazdaság
Újabb amerikai vadászgépek tűntek fel Magyarország szomszédjában
Növekedett az amerikai kontingens Romániában.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
Nézze csak, már megint mi történt a forinttal?
Nem sok okot adott az örömre a forint.
11 órája
MBH Bank elemzés
-
Örül a péntek reggeli KSH-adatnak az MBH Bank2023. szeptember 15. 12:34
-
A hazai nagybank szerint lélektani határ az élelmiszerek 20 százalék alatti drágulása2023. szeptember 8. 17:06
-
Jót tett a külkereskedelemnek az olcsóbbá vált energia2023. szeptember 8. 13:49
-
Ekkorát eshet idén az ipari termelés2023. szeptember 7. 13:34
-
Suppan Gergely szerint 2023 végére 10,5 százalék lehet a jegybanki alapkamat2023. augusztus 29. 17:03
-
Pozitív fejleményeket is jelez a munkaerőpiaci adat2023. augusztus 25. 11:12
-
Fájni fog az idei év a magyar dolgozóknak2023. augusztus 24. 12:24
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Nincs mese, szombat reggel beköszönt a csillagászati ősz
13:00
-
Elindul a kátyuzási program Egerben, itt vannak az érintett utcák
11:10
-
Nyarat idéző péntek néhol gyenge záporral
08:19
-
Varga Mihály Egerben jelentette be, hogy jönnek az újabb megszorítások
18:24
-
Mi létesüljön a vasútállomás melletti romos területen? - SZAVAZÁS
13:11
legolvasottabb
-
Lehet, hogy mégis Prigozsin fog utoljára nevetni?
2023. augusztus 29. 05:42
-
Prigozsin után itt a következő rejtélyes orosz haláleset
2023. szeptember 1. 13:56
-
Ez a rangsor csak fokozhatja Orbán Viktor dühét
2023. szeptember 18. 05:49
-
Hatalmas üzemanyag-drágulást hoz a szerda a benzinkutakon
2023. szeptember 11. 10:17
-
Új Covid-variáns tört be Magyarországra
2023. augusztus 25. 12:40
top 24
-
Valakinek bocsánatot kellett kérnie Putyintól
2023. szeptember 22. 06:55
-
Lehullt a lepel a költségvetésről: itt vannak a részletek a rekordhiányról
2023. szeptember 22. 12:33
-
Egy politikai gyilkosság megrendíti a Kína elleni frontot
2023. szeptember 22. 09:34
-
Nem kell ideskednie, ha tegnap este nem vett eurót
2023. szeptember 22. 07:23
-
Oroszok ezreit küldik haza Lettországban
2023. szeptember 22. 06:37
