4p

Mekkora lehet az infláció? És mennyi, ha október 1-jével eltörlik a 480 forintos üzemanyagár-stopot? Elegendők voltak-e az eddigi jegybanki kamatemelések a fogyasztóiár-index fékezéséhez? Mikor lehet pozitív a reálkamat, vagyis kaphatunk a pénzünknél többet, mint amennyivel rontja annak értékét az infláció? Vajon visszaerősödhet-e még tartósan valaha a forint? Elegendő-e ehhez pusztán az, ha Magyarország megkapja az uniós pénzeket? Ezekre, a vélhetően most sokakat érdeklő kérdésekre kereste a választ Klasszis podcastunkban főszerkesztőnk, Csabai Károly a CIB Bank vezető makrogazdasági elemzőjével, Trippon Mariannal.

Hónapról hónapra sokkoló inflációs számokat mond be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), pontosabban annak monetáris politikáért felelős alelnöke azt követően, hogy a jegybank megemeli a kamatot, éppen annak érdekében, hogy fékezze a fogyasztóiár-index növekedését. Az e heti, 100 bázispontos kamatemelést követően Virág Barnabás azt helyezte kilátásba, hogy az éves infláció augusztusban már 15-16 százalék lehetett, szemben a júliusi 13,7 százalékkal. Hasonlóan magas szintre utoljára közel negyedszázada volt példa.

Hogy mennyire jött be az MNB alelnökének a prognózisa, az jövő csütörtökön, szeptember 8-án derül ki, akkor hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal a hivatalos augusztusi inflációs adatot. De vajon meddig mehet fel az infláció, hol lehet a csúcs? Merthogy azt, hogy az augusztusinál is magasabb lehet még az idén a pénzromlás, nemcsak a piaci elemzők, szakértők, közgazdászok, hanem maga Virág is elismert. Mennyire hathat erre, ha az eddig már többször meghosszabbított, most október 1-jéig érvényes - igaz, már csak a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező géprjáműveket üzemeltetőkre - üzemanyagár-stopot eltörli a kormány, akár egy lépésben, akár fokozatosan?

S mi lesz az ugyancsak október 1-jéig szóló élelmiszerár-stoppal? Amelynek talán kisebb a jelentősége, lévén, hogy ezek olyan termékekre vonatkoznak, amelyeket direktben kevésbé fogyasztunk, ilyen például a kristálycukor. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy míg az üzemanyag-forgalmazó nem tudja áthárítani azokat a terheiket, amelyek abból fakadnak, hogy a jóval magasabb piaci beszerzési árakat kapnak a termékeikért, addig az élelmiszereket értékesítőknek erre van lehetőségük.

Az infláció szempontjából az is lényeges kérdés, hogy a most az átlagfogyasztók számára bestopolt lakossági gázárt elengedi-e a kormány.

Az pedig túlzás nélkül az egész magyar gazdaság számára létfontosságú, mi lesz a Magyarországot megillető EU-pénzekkel, amelyek mértéke az éves GDP 3-4 százalékát elérheti, aminek hiánya emiatt a nullára viheti a gazdasági növekedést, vagy akár recessziót is előidézhet. Ami a forint árfolyamát csak még inkább nyomás alá helyezheti. Ez persze fordítva is igaz, vagyis a Brüsszellel való megállapodás minden bizonnyal a hazai fizetőeszköz erősödését válthatja ki. Esetleg még az elmúlt évek lassú, de biztos forintgyengülési trendje is megtörhet? 

Klasszis podcastunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ Trippon Mariannal, a CIB Bank vezető elemzőjével.

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

A beszélgetést augusztus 31-én, szerdán rögzítettük.

Hogyan hallgassunk podcastet?

A podcastet a fenti lejátszóval az mfor.hu és a privatbankar.hu oldalán is meghallgathatja.

Az optimális podcast-élményhez a podkaszt.hu korábbi leírását idézzük.

A podkaszt lételeme hogy nem kell helyhez kötve hallgatni. Ezért legjobb élményt a eszközökön nyújtják, legyen az akár telefon, akár tablet. Ebből kifolyólag az ezen eszközökre írt programok is nyújtják a legtöbb szolgáltatást. Például:

- Saját kereshető adatbázis
- Lassított / gyorsított lejátszási sebesség
- Könyvjelzők, fejezetek
- Adásnaplók megjelenítése

Ezeket szinte az összes nagyobb lejátszó tudja, de attól függően hogy milyen eszközön szeretnéd hallgatni,  itt találhatsz párat induláshoz >>

Ezekben a lejátszókban megtalál minket Klasszis podcast néven! Május 10-étől kéthetente új adásainkkal is találkozhat ezeken a linkeken. Addig is:

A műsor oldala az Anchor FM-en >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

Podcastünk az Apple Podcasts-en >>

A podcast RSS feedje itt található >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG