2p

A magyar miniszterelnök és a külgazdasági és külügyminiszter időkorlát nélküli mentességről beszél az olaj- és gázszankciók esetében, egy fehér házi forrás ugyanakkor csak egy évről. 

A BBC szerint a forrás megerősítette, hogy Donald Trump egy évre adott mentességet Magyarországnak az orosz olaj és gáz beszerzésére vonatkozó amerikai szankciók terve alól.

A brit adó szerint az amerikai elnök Orbán Viktor pénteki washingtoni látogatása során úgy fogalmazott, hogy fontolják a mentesség megadását, mivel a magyar miniszterelnök csak „nagyon nehezen tud más területekről olajat és gázt szerezni.'”

Orbán Viktor ezzel szemben pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „ez egy általános és időkorlát nélküli mentesség”, és a Török Áramlat és a Barátság kőolajvezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat kora este Facebook oldalán szintén azt állította, hogy „Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök (...) Aki ezzel ellentéteset állít, az nem volt ott a tárgyaláson. Sokkal egyszerűbb minket kérdezni, akik ott voltunk” – fogalmazott. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG