3p

A tavalyi, rekordmértékű forgalom után idén is erős év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hatásai ezt a területet is hátrányosan érintik – vélik a CIB Bank szakértői. A vevőkövetelések finanszírozásának hazai piacán dobogós helyen szereplő bank várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások oldalán is nőhet a kereslet a szolgáltatás iránt.

A CIB Bank várakozásai szerint a tavalyi, stabilan kétszámjegyű forgalombővülés után idén is jó év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, miközben mérséklődhet az elmúlt időszakra jellemző nagyvállalati dominancia, azaz a kisebb cégek egyre növekvő ütemben jelennek meg ügyfélként a faktoring-szolgáltatóknál. A Magyar Faktoring Szövetségnek a napokban közzétett adatai szerint a magyarországi faktorált forgalom 13 százalékkal, történelmi csúcsra emelkedett 2020-ban, és elérte a 3226 milliárd forintot, ami a koronavírus-járvány, és az abból eredő gazdasági visszaesés közepette igen figyelemre méltó teljesítmény. 

A faktoringpiacon hagyományosan meghatározó szerepet játszó CIB Bank is sikerrel őrizte elért pozícióit: a 6,6 százalékos, forgalom alapján mért piaci részesedésével változatlanul a harmadik legjelentősebb szereplő Magyarországon, miközben a szerződések száma is 8 százalékkal növekedett - olvasható a hitelintézet lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A válságban is jól jön. Fotó: depositphotos
A válságban is jól jön. Fotó: depositphotos

„A faktoringpiacot több szempontból is hátrányosan érintette a majdnem pontosan egy éve tartó koronavírus-járvány. A tavaly márciusban bevezetett hiteltörlesztési moratórium megnövelte a szabad pénzeszközök mennyiségét a vállalatoknál, ezt támasztja alá a betétállományok számottevő emelkedése is. Ennek következtében sok cég a korábbinál jóval kisebb mértékben használta ki a rendelkezésére álló faktoringkereteket” – hívta fel a figyelmet Deme Géza, a CIB Bank faktoring üzletágának vezetője. A koronavírus-járvány nyomán a gyártási kapacitások kihasználtsága és kereskedelmi forgalom is csökkent, és megjelentek az ügyfelek számára kedvező, és hitelgaranciával támogatott pénzügyi termékek is, ami a faktoringforgalom növekedési lehetőségeit, ha ideiglenesen is, de beszűkíti – véli az üzletágvezető.

A CIB Bank ugyanakkor arra számít, hogy a koronavírus-járvány enyhülésével, a gazdaság újraépülésével a faktoring szerepe újra felértékelődik, ugyanis nagyban hozzájárul a vállalkozások kiszámítható pénzügyi működéséhez, és a vevői kockázatok kezelésénél vonzó alternatívát jelent a klasszikus banki hitelekkel szemben. A hiteltörlesztési moratóriumnak az év közepén várható megszűnését követően pedig ismét jobban ráirányulhat a figyelem ezekre a szolgáltatásokra a kis- és középvállalkozások körében is.

Deme Géza közölte: „A CIB Bank és anyavállalata, az Intesa Sanpaolo egy csoporton belüli együttműködés kialakításán dolgozik, amely a vevői kockázatok átvállalásával segíti az ügyfélkörhöz tartozó nemzetközi beszállítói láncok tagjait. Az együttműködés első lépcsőben máris egyedülállóan előnyös lehetőséget biztosít az Olaszországból importáló magyar cégek számára, és ez a lehetőség a későbbiekben az egyes leánybankok és az anyavállalat közötti viszonylatban tovább bővül.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG