7p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Október 14-én éjfélig jelentkezhetnek a technikumokban és szakképző iskolákban tanuló diákok a III. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a Privátbankár.hu által rendezett mai sajtótájékoztatón. Már most többszáznál jár a regisztrálók csapatok száma. A négyfős team-ek három fordulóban mérettetnek meg, és nem csak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A verseny fővédnöke ezúttal is Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.

Hasonlóan a második, tavaly ősszel lebonyolított vetélkedőhöz, ezúttal is a technikumok és a szakképző iskolák tanulói mérhetik össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, online térben, három fordulóban, 2022. október 17. és december 8. között. A gimnáziumokat majd tavasszal várják a harmadik versenyükre.

A szervezők a verseny támogatóival együtt a programot kifejezetten edukációs céllal állították össze, s szeretnék, ha a diákok gyakorlati tudásra tennének szert játékos módon. Azokat a diákokat is szeretnék minél nagyobb számban megszólítani, akik kevésbé jó háttérrel rendelkeznek.

Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke, Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója és Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny sajtótájékoztatóján. Fotó: Izsó Márton
Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke, Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója és Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny sajtótájékoztatóján. Fotó: Izsó Márton

Mikor lesz a verseny?

A verseny – mely szakértői bizottságának elnöke Bod Péter Ákos volt jegybankelnök – három fordulóból áll, amelyek közül az első kettő online zajlik, az országos döntőbe jutó 20 csapat pedig Budapesten személyesen mérheti össze tudását.

  • Az első forduló időpontja: 2022. október 17. Újdonság, hogy a továbbjutó csapatoktól TikTok videót kérnek
  • A második forduló időpontja (megyei versenyek): 2022. november 8-22.
  • Az országos döntő időpontja: 2022. december 8.

Hogyan kell jelentkezni?

A versenyen érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkező nappali tagozatos diákok négyfős csapatokban vehetnek részt, korhatár nélkül, amennyiben 2022. október 14-én éjfélig kitöltik a diakforum.hu oldalon található jelentkezési lapot. A versennyel kapcsolatos további információk és a versenyszabályzat is itt található. A szervezők próba versenyfeladatokat is közzétettek ezen az oldalon, így a diákok, illetve bárki más már most tesztelheti a tudását.

Mit lehet nyerni?

Nem csak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel:

  • a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára egynapos bécsi tanulmányút az Erste Banktól
  • 20 x 10 000 forintos ajándékutalványt a döntőbe jutott csapatok felkészítő pedagógusainak a Magyar Államkincstártól
  • 3 x 50 000 forint összegű ajándékutalvány az MKB Private Bankingtól és a Takarékbank Private Bankingtól az első három helyen végző csapatnak, továbbá 50 000 forintos ajándékutalvány a „Feltörekvő Junior Klasszisnak” – azaz a legnagyobb fejlődést elérő, a döntőbe jutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának
  • 200 000 forintos díj a legtöbb csapatot indító iskoláknak a Diófa Alapkezelőtől
  • az első hat legjobb csapatnak egy-egy szabadulószobás élményprogram a CIB Banktól
  • a legtöbb csapatot indító iskolának egy laptop a Magyar Biztosítók Szövetségétől
  • egyenként 50 000 forintos ajándékutalvány a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára a Fundamenta Lakáskasszától
  • az országos döntő összes résztvevő csapata ajándékcsomagot kap a támogatók jóvoltából.

Balról jobbra a támogatók képviselőie: Fundamenta, NAV, CIB Bank, MKB Private Banking, Diófa Alapkezelő, Magyar Államkincstár, Erste Bank, Pénzügyminisztérium. Fotó: Izsó Márton
Balról jobbra a támogatók képviselőie: Fundamenta, NAV, CIB Bank, MKB Private Banking, Diófa Alapkezelő, Magyar Államkincstár, Erste Bank, Pénzügyminisztérium. Fotó: Izsó Márton

„Ez egy win-win helyzet, mert itt mindenki nyer, a családoktól a nemzetgazdaságig. 2017-ben elfogadtuk a lakosság pénzügyi tudatosságát célzó nemzetstratégiáját, s az előzetes visszamérések szerint komoly elmozdulásokat lehet tapasztalni, mégpedig elsősorban a fiataloknál. Komoly hatékonyságjavulás figyelhető meg a pénzügyi edukáció terén, bár még messze nem vagyunk az út végén. A közbeszédben és a médiában is egyre többet jelenik meg a pénzügyi tudatosság fontossága, ami különösen jól jön most, amikor nehezebb időszakot élnek meg a családok. Az is a pénzügyi kommunikációnak köszönhető, hogy az utóbbi 5-6 évben a lakossági és a nyugdíjmegtakarítások megnőttek, több állampapírt is vásárolnak és a digitális pénzeszközhasználat is megugrott. Ez a küldetés tehát működik és hatásos, ezért is érdemes folytatni ezt a versenyt” – monda Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón.

Az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován azt emelte ki, nincs olyan nap, hogy ne az inflációról, kockázatokról vagy gazdasági nehézségekről beszéljünk, ezért kötelességüknek tekintik, hogy az ügyfeleik jólétére összpontosítsanak. Mint mondta:

„Ez össztársadalmi kihívás. Előbb-utóbb a diákokból ügyfelek lesznek, s minél tudatosabbak, annál jobb lesz mindenkinek. Itt tehát mindenki nyertes, mert ezt a tudást nem eszi meg az infláció”.

A Magyar Államkincstár elnöke szerint számukra egyértelmű kötelezettség részt venni a versenyben, hiszen túlzás nélkül állítható, a bölcsőtől a sírig kapcsolatban állnak az állampolgárokkal a kétszázféle tevékenységükkel. „A pénzügyi tudatosságban voltaképpen a sok kicsi sokra megy elve érvényesül. Főleg a mai gazdasági helyzetben fontos a takarékosság megértése” – vélekedett Bugár Csaba.

„Egyre többen beszélünk otthon az árak drágulásáról, inflációról, kamatokról, miközben a pénzügyi világ rohamléptekben fejlődik, tehát nagyon is helye van a versenynek. Abban is bízunk, hogy majd sok okos fiatal találja meg a cégünket” – jelentette ki az egyik vadonatúj támogató, a Diófa Alapkezelő vezérigazgatója, Benczédi Balázs.

Szintén ebben az évben csatlakozott a szponzorok csapatához a CIB Bank. Szinai Ádám marketingkommunikációs és PR-vezető azt mondta, kifejezetten keresték a kapcsolódást a versennyel.

„Versenynek hívjuk, de ez nem csak tehetségfejlesztés, hanem egyben tudásfejlesztés, amiből mindenki profitál.

Remek, hogy a verseny nem csak Budapest-centrikus, a fordulók online térben való megrendezése is jó gondolat, s örülünk, ha nemcsak fiúk, hanem lányok is minél többen vesznek részt benne. Hosszú távú kapcsolatban gondolkodunk, mert fontos itthon tartanunk a tehetségeket” – tette hozzá.

Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója szerint a 2008-2009-es válság óta alapvető, hogy a pénzügyi szektor elkötelezettséget tanúsítson a társadalmi felelősségvállalásban. „Az ESG-koncepció fontos iránymutatás, de nem könnyű megragadni a tartalmát. Itt azonban látjuk annak lehetőségét, hogy a fiatalok felé megoszthassuk a szaktudásunkat, ott, ahol mérhető hasznossága van. A csapatverseny formátum különösen szimpatikus nekünk, amelyben egy rendkívül éles eszű, s egyre tudatosabb generáció vesz részt”.

A NAV a kezdetektől fogva támogatja a versenyt, amely Lambertus József főosztályvezető szerint abszolút illeszkedik az adóstratégiai programjukba. „Lassan elérjük, hogy az adózás sem lesz szitokszó. Ezek a gyerekek is munkavállalók lesznek egyszer, akiknél fontos az adótudatosság kialakítása és megértése is” – hangsúlyozta a NAV szakembere.

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs vezetője úgy látja, a biztosítások területén még több kérdőjel van a fiatalokban.

„Külön értéke a versenynek, hogy el tudjuk érni azokat a fiatalokat, akik nem az elitgimnáziumokból jönnek” – tette hozzá.

Szabó Linda, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója pedig úgy látja, hogy a pénzügyi tudatosság fogalma már az egészen kicsik életében is megjelenik, ahogy az energiahatékonyság és klímatudatosság is. Évről-évre elbűvöli őket, hogy minden csapat másban kreatív a verseny során.

Jelentkezés a versenyre, további tudnivalók és szabályzat: diakforum.hu.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG