MABISZ
Makro / Külgazdaság
Ismét várják a Te is legyél Pénzügyi Junior Klasszis versenyre a diákcsapatokat
Kormos Olga | 2023. szeptember 20. 17:08
Idén már hetedszer indult el a Klasszis Média Lapcsoport pénzügyi versenye. A most ősszel elstartolt megmérettetést immár negyedszer rendezik meg a technikumok és szakképző iskolák tanulói számára. Tavasszal pedig ismét a gimnáziumok kerülnek majd sorra.
Személyes pénzügyek
Nyugdíjbiztosítás: fejenként átlag 52 ezer forint adó járt vissza
Privátbankár.hu | 2022. december 6. 11:38
Tavaly kevesebben vették igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adóvisszaigénylést, hiszen a családosok visszakaphatták befizetett személyi jövedelemadójukat. Így is fejenként átlag 52 ezer forint feletti adókedvezményről beszélhetünk, ami a legmagasabb a 2014-es bevezetés óta. Idén már csak néhány hét maradt a keretek kihasználására – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Makro / Külgazdaság
„Ezt a tudást nem eszi meg az infláció” - ismét indul a Privátbankár diákversenye
Kormos Olga | 2022. október 5. 15:38
Október 14-én éjfélig jelentkezhetnek a technikumokban és szakképző iskolákban tanuló diákok a III. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a Privátbankár.hu által rendezett mai sajtótájékoztatón. Már most többszáznál jár a regisztrálók csapatok száma. A négyfős team-ek három fordulóban mérettetnek meg, és nem csak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A verseny fővédnöke ezúttal is Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.
Makro / Külgazdaság
Kiemelkedően teljesített tavaly az életbiztosítási piac
Privátbankár.hu | 2022. március 4. 15:06
A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2021-ben a GDP-t meghaladó ütemben, 10,75 százalékkal növekedett, ami jelentősen meghaladja a 2020. évi 4,8 százalékos díjbevételnövekedést. Az élet terület 13,9 százalékkal, a nem-élet terület 8,2 százalékkal tudott bővülni. Az ukrán helyzetre reagálva szövetségi és vállalati szinten is segítik a biztosítók a menekülteket.
Makro / Külgazdaság
Három és fél milliárdos számlát hagyott maga után a január végi vihar
Privátbankár.hu | 2022. február 7. 08:42
Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik.
Makro / Külgazdaság
Egyre nő a munkahelyi balesetek száma
Privátbankár.hu | 2021. október 28. 09:50
Évente körülbelül 20 ezren szenvednek 3 munkanapon túl gyógyuló balesetet a munkahelyükön, legalábbis ennyit jelentenek a hatóságok felé. Nagyságrendekkel többeket ér baleset azonban a közutakon, még többeket az otthonaikban. Ennek ellenére a balesetbiztosítással rendelkezők száma elenyészőnek mondható, holott egy jól megválasztott szerződéssel akár milliós anyagi terhet vehetünk le a vállunkról – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Személyes pénzügyek
Tíz éve nem kerültek olyan sokba a viharkárok az országban, mint idén
Privátbankár.hu | 2021. szeptember 6. 10:28
2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összegzi a május 1 - augusztus 31 közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok, mint idén.
Személyes pénzügyek
Nyugdíjbiztosítás: még két napig lehet kérni az adójóváírást
Privátbankár.hu | 2021. május 18. 16:33
A héten lejár a 2020. évi jövedelmek bevallásának határideje. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is eddig kell kérvényezniük a tavalyi befizetéseik után járó 20 százalékos adójóváírást. Különböző okok miatt ezt minden évben több tízezren mulasztják el - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Személyes pénzügyek
Ömlik az életbiztosításokba a magyarok pénze, de még így is kicsi az arányuk a megtakarításokon belül
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 11:09
A járványhelyzet miatt felértékelődött a biztonság, köztük az anyagi biztonság és tervezhetőség szerepe, ami az életbiztosításokba áramló pénzmennyiség növekedésében is tetten érhető. Évek óta emelkedik a kockázati életbiztosítások száma is, melyek alacsony költségek mellett érhetők el a a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) közleménye szerint.
Személyes pénzügyek
Bod Péter Ákos szerint a jövőben nem az USA és nem is Kína lesz a világgazdaság motorja
Privátbankár.hu | 2020. november 4. 09:58
A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja a volt jegybankelnök a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. Szerinte ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.
Vállalat
Jövőtervezés: a harmincasok negyede semmit sem tud félretenni
Privátbankár.hu | 2020. október 22. 09:37
A járványhelyzet miatt megnőtt a biztonság és tervezhetőség iránti igény, ami az életbiztosításokba áramló pénzmennyiség növekedésében is tetten érhető. Európai összevetésben azonban még mindig jelentős a lemaradásunk nyugdíjmegtakarítások tekintetében. A MABISZ idei kampányában is a tudatos jövőtervezésre, az időben elkezdett megtakarítások fontosságára igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét.
Makro / Külgazdaság
Most jobb, ha a biztosítási ügyeinket is online intézzük
Privátbankár.hu | 2020. március 16. 13:33
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) arra kéri ügyfeleit, hogy további intézkedésekig mellőzzék a személyes ügyintézést. A szövetséghez hasonlóan az egyes biztosítótársaságok is mindent megtesznek az ügyfélkiszolgálás zavartalanságáért, az online felületek preferálása mellett.
Vásárló
Lemondaná utazását a koronavírus miatt? Itt van, mikor kaphatja vissza a pénzét
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 14:35
Napról napra változik a járványhelyzet a világban, sok külföldre készülő komolyan mérlegeli, hogy lemondja-e az utazását. A Magyar Biztosítók Szövetsége összeszedte, mit érdemes tudni a sztornózás előtt.
Közérdekű
Kötelező biztosítás: fontos határidő közeleg
Privátbankár.hu | 2020. február 20. 09:52
Akik a novemberi kampányidőszak után, január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, azoknak február 29-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz. A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van – állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Személyes pénzügyek
Egymilliárd forintnyi kárt fújtak össze a múlt heti viharok
Privátbankár.hu | 2020. február 10. 10:37
Közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.
Makro / Külgazdaság
A nyugdíjukra takarékoskodóknak hála jó évet zárt tavaly a biztosítási piac
Baka F. Zoltán | 2020. január 15. 09:22
Hét-tíz százalékkal bővülhetett a teljes díjbevétel a MABISZ szerint.
Makro / Külgazdaság
Komoly tőkeerőt jelentenek a biztosítók a befektetési piacon
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 5. 15:45
A biztosítási szektor szövetségi tagjainak vagyona tavaly év végén megközelítette a kétezer ötszáz milliárd forintot, a GDP közel hat százalékát.
Vásárló
Öt év alatt átlagosan 70 százalékkal drágult meg a kötelező biztosítás
Privátbankár.hu | 2019. július 31. 13:45
2014-ben még a második legalacsonyabb volt a magyarországi kgfb-díj az EU-ban.
Személyes pénzügyek
2 milliárd forintos kárt okozott az országban a múlt hétvégi vihar
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 13:51
Szélvihar, felhőszakadás, beázás, villámlás, jégverés.
Makro / Külgazdaság
Csak minden ötödik robogós fizeti rendszeresen a kötelezőt
Privátbankár.hu | 2019. április 16. 07:45
Miközben a robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik.
Személyes pénzügyek
Új világ köszöntött az autósokra: itt vannak az első tapasztalatok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:17
Múlt héten indult el az online kárbejelentő, eddig már 62 ezer autós töltötte le az alkalmazást.
Személyes pénzügyek
Szép új digitális világ: mi lesz a bankokkal és a biztosítókkal?
Privátbankár.hu | 2018. november 28. 18:30
Több százezer baleset történik évente Magyarországon, nagy részük a háztartásban, bár nem mindegyik súlyos. A biztosítások terén mégis le vagyunk maradva, még a visegrádi országokkal összehasonlítva is. A bankolásban volt pár nagy fordulat, ma az is kihívás, hogy milyen a mobilalkalmazás értékelése.
Személyes pénzügyek
Forradalom az autósoknak: elfelejthetjük a kék-sárga betétlapot
Privátbankár.hu | 2018. november 22. 13:13
Egy új alkalmazás segítségével gyorsabb lehet a kárbejelentés.
Személyes pénzügyek
Kötelező biztosítást váltanál? Megnézheted, melyikkel jársz a legjobban
Privátbankár.hu | 2018. november 11. 10:45
Az összes piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza a MABISZ Díjnavigátora, amelyen a január elsejei évfordulós kgfb-szerződések érintettjei már kiválaszthatják a számukra legkedvezőbb díjat.
Személyes pénzügyek
Nagy változás jön a biztosításoknál: érdemes az év végéig lépni!
Gáspár András | 2018. október 25. 15:01
A nyári adóváltozások alaposan átrendezték az adómentesen adható juttatások körét, sokan azonban elsiklottak egy fontos pont fölött: az év végéig megkötött szerződések esetében a kockázati biztosítások díjait 2019-ben is teljesen adómentesen fizethetik a munkáltatók a munkavállalóknak. Egy ilyen biztosítás valóban nagy segítséget jelenthet, ha beüt a baj.
Közérdekű
Aggódnak a gyerekek miatt - meg lehet ezzel előzni a baleseteket?
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 17. 15:02
Idén már második alkalommal rendezik meg a balesetmegelőzési és biztosítási témahetet, a Biztonság hetét.
Vásárló
Rászállnak az utazási irodákra
Privátbankár.hu | 2018. július 3. 12:42
Komoly szabályok védik az utazni vágyókat az utazási irodákkal szemben.
Személyes pénzügyek
Szokatlanul sok volt a villámlás - veszélyben a magyarok tévéje
Privátbankár.hu | 2018. június 18. 07:40
Egy fél hónap alatt összejött a tavalyi szezon összes viharkárának harmada, mintegy kétmilliárd forint.
Személyes pénzügyek
Elég volt az átverésekből – idéntől biztonságban nyaralunk?
Privátbankár.hu | 2018. június 4. 10:23
Júliustól nagyobb biztonságban érezhetik magukat az utazási irodák ügyfelei júliustól.
Vásárló
Befizetted már a nyaralást? Nagy változás jön júliustól
Privátbankár.hu | 2018. május 22. 11:13
Az úgynevezett pótlólagos védelem az utazásszervezők csődjekor is védi a nyaralókat.
Személyes pénzügyek
Te hagynál veszni 130 ezer forintot? Egy heted maradt
Privátbankár.hu | 2018. május 15. 11:12
Akár 20 százalékos adójóváírástól is elbukhatunk, nem figyelünk erre.
Személyes pénzügyek
Sosem volt még olyan jó utasbiztosítást kötni, mint idén
Privátbankár.hu | 2018. április 19. 12:54
Lassan mindenki a nyaralást szervezi, élénk az érdeklődés az utasbiztosítások iránt - egy új uniós irányelvnek köszönhetően sose volt még olyan könnyű dolgunk az összehasonlításban, mint idén.
Agrár
Aggódnak a gazdák: egyre durvább jégesőket hoz a nyár
Privátbankár.hu | 2018. január 29. 13:09
Májustól lép életbe a Jéger jégkár-mérséklő rendszer, ez önmagában azonban nem elég.
Személyes pénzügyek
Egy újabb jele annak, hogy rettegünk a nyugdíjas évektől
Privátbankár.hu | 2018. január 8. 14:35
Rengetegen kötöttek nyugdíjbiztosítást.
Személyes pénzügyek
Autósok, figyelem! Ma lejár egy fontos határidő, de mi lesz a cascóval?
Privátbankár.hu | 2017. december 1. 14:28
Ma éjfélig lehet új kgfb-szerződést kötni.
Személyes pénzügyek
Észbe kaptak az autósok – bejött a szigor?
Privátbankár.hu | 2017. november 26. 10:44
A szigorú szabályozás miatt csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma az országban.
Személyes pénzügyek
Észbe kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2017. november 25. 12:13
Egyre kevesebb az olyan gépjármű, amelyen nincs biztosítás.
Személyes pénzügyek
Milliárdos károkat hagyott a vihar és a szél – ki fizeti ezt meg?
Privátbankár.hu | 2017. november 6. 11:01
Kicsit alábecsülték az első blikkre 300 millióra statált károkat, négyszer annyit kell fizetnie a biztosítóknak.
Személyes pénzügyek
Tomboló hétvégi vihar: lehet, még nem is tudod, hogy oda a házad?
Privátbankár.hu | 2017. október 31. 10:43
Hatalmas pusztítást végzett a Balaton körül a vihar.
Vásárló
Milliárdokba kerül a magyaroknak a globális felmelegedés
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 18. 10:51
A szeszélyes nyári viharok csaknem 6 milliárd forintba kerültek a biztosítóknak.
Vállalat
Te tudod, mire elég 1 millió forint, ha baj van?
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 5. 10:43
Kötelezővé tették az általános felelősségbiztosítást, de kevesen tudják, mit fedez a konstrukció.
Személyes pénzügyek
Több ezer bejelentés és milliárdos kár – ezt hozta a vihar
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 11:33
Megtépázta a vasárnapi vihar az országot, és most hétvégén jön a következő adag.
Személyes pénzügyek
Tomboló viharok: milliárdokba kerül a biztosítóknak
Privátbankár.hu | 2017. július 24. 15:51
Hat év alatt majdnem 1 millió kárbejelentés érkezett, idén csak két nap alatt hétezret regisztráltak.
Vásárló
Több mint 480 milliós kár maradt a becsődölt utazási iroda után
Privátbankár.hu | 2017. július 20. 10:38
Lassan két hete jelentett csődöt a Green Holidays.
Vásárló
Összeszámolták: százmilliós károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2017. július 13. 10:02
Több mint félmilliárd forintot kell kifizetniük a biztosítóknak.
Személyes pénzügyek
Van egy dolog, amit elfelejtenek a magyarok, ha nyaralásról van szó
Privátbankár.hu | 2017. június 16. 11:16
Bár egyre többen, de a nyaralók kevesebb, mint fele köt utasbiztosítást.
Pénzügyi szektor
Komoly károkat okozott az időjárás
Privátbankár.hu | 2017. április 25. 12:06
A váratlan időjárás miatt több ezer kárbejelentés érkezett.
Vásárló
Rengetegszer vagyunk betegek – te mennyit költesz az egészségedre?
Privátbankár.hu | 2017. április 7. 17:22
Amellett, hogy rengeteget járunk kórházba, szörnyen egészségtelenül is élünk: Magyarországon él a legtöbb dohányos és alkoholista az Európai Unióban, de szörnyűek az étkezési szokásaink is, és alig mozgunk. Rajtunk múlik, vagy az államnak is tennie kéne valamit? Ma van az Egészségügy világnapja, az NN Biztosító pedig összegyűjtötte, pontosan mik is azok, amik miatt lényegesen rövidebb ideig élünk, mint egy átlagos európai.
Friss
Makro / Külgazdaság
Újabb amerikai vadászgépek tűntek fel Magyarország szomszédjában
Növekedett az amerikai kontingens Romániában.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Nézze csak, már megint mi történt a forinttal?
Nem sok okot adott az örömre a forint.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Örül a péntek reggeli KSH-adatnak az MBH Bank2023. szeptember 15. 12:34
-
A hazai nagybank szerint lélektani határ az élelmiszerek 20 százalék alatti drágulása2023. szeptember 8. 17:06
-
Jót tett a külkereskedelemnek az olcsóbbá vált energia2023. szeptember 8. 13:49
-
Ekkorát eshet idén az ipari termelés2023. szeptember 7. 13:34
-
Suppan Gergely szerint 2023 végére 10,5 százalék lehet a jegybanki alapkamat2023. augusztus 29. 17:03
-
Pozitív fejleményeket is jelez a munkaerőpiaci adat2023. augusztus 25. 11:12
-
Fájni fog az idei év a magyar dolgozóknak2023. augusztus 24. 12:24
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Nincs mese, szombat reggel beköszönt a csillagászati ősz
13:00
-
Elindul a kátyuzási program Egerben, itt vannak az érintett utcák
11:10
-
Nyarat idéző péntek néhol gyenge záporral
08:19
-
Varga Mihály Egerben jelentette be, hogy jönnek az újabb megszorítások
18:24
-
Mi létesüljön a vasútállomás melletti romos területen? - SZAVAZÁS
13:11
legolvasottabb
-
Lehet, hogy mégis Prigozsin fog utoljára nevetni?
2023. augusztus 29. 05:42
-
Prigozsin után itt a következő rejtélyes orosz haláleset
2023. szeptember 1. 13:56
-
Ez a rangsor csak fokozhatja Orbán Viktor dühét
2023. szeptember 18. 05:49
-
Hatalmas üzemanyag-drágulást hoz a szerda a benzinkutakon
2023. szeptember 11. 10:17
-
Új Covid-variáns tört be Magyarországra
2023. augusztus 25. 12:40
top 24
-
Valakinek bocsánatot kellett kérnie Putyintól
2023. szeptember 22. 06:55
-
Putyinék biztosan hazudnak az orosz hadiiparról - csak kérdés, hogy mekkorát
2023. szeptember 22. 05:49
-
Lehullt a lepel a költségvetésről: itt vannak a részletek a rekordhiányról
2023. szeptember 22. 12:33
-
Egy politikai gyilkosság megrendíti a Kína elleni frontot
2023. szeptember 22. 09:34
-
Nem kell ideskednie, ha tegnap este nem vett eurót
2023. szeptember 22. 07:23
