7p

Október 16-ig lehet nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.

Hatodik alkalommal rendezi meg a Privátbankár.hu a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőt. A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal ismertesse meg az alapvető pénzügyi ismereteket. Az eddigi versenyekre több mint hatezer csapat nevezett, a felkészítő tanárokkal együtt tehát több mint harmincezer résztvevőhöz jutott el a vetélkedő.

A versenyre technikumok és szakképző iskolák négyfős csapatai jelentkezhetnek egy felkészítő tanár megjelölésével a juniorklasszis.hu oldalon, október 16-ig. A honlapon szakértők által összeállított és felügyelt, folyamatosan frissített oktatási anyagok találhatók a felkészüléshez.

Az első forduló egy online kvíz lesz október 21-én: a vármegyékből és Budapestről a legjobb tíz csapat juthat tovább. A második, szintén online forduló november 6. és 20. között lesz. A döntős csapatoknak ezután egy TikTok-videót kell készíteniük egy éppen aktuális gazdasági-pénzügyi történésről. A legjobb videókat a Klasszis Média közzéteszi a TikTok-csatornáján, a készítőket pedig díjazzák. Az országos döntő időpontja december 10.: ezen a vármegyei fordulók győztesei személyesen vehetnek részt a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán. A zsűri elnöke Bod Péter Ákos, a verseny fővédnöke Demkó-Szekeres Zsolt, a Magyar Államkincstár elnöke.

„A legutóbbi versenyt milliós összdíjazás mellett rendeztük, és ez idén sem lesz másként. A díjak között van kétnapos utazás szakmai programokkal, laptop, ajándékutalványok és élményajándékok is. A legjobb diákok mellett a felkészítő pedagógusokat is díjazzuk: különdíjat kapnak azok, akik a legtöbb diákot nevezik és készítik fel a versenyre” – mondta Gáspár András, a Klasszis Média lapigazgatója. A díjak teljes listáját a juniorklasszis.hu oldalon teszik közzé.

A magyar lakosság – különösen a fiatalabb generációk – pénzügyi ismerete, tervezési képessége és tudatossága továbbra is fejlesztésre szorul. A diákok fontos közvetítőkké válhatnak családjaik felé is. Egy jól elmagyarázott, otthon is megosztható fogalom, gyakorlati példa hosszú távon is hatással lehet a családi pénzügyek biztonságára és tervezhetőségére. A fiatalokat jobban érdekli a mindennapi pénzügyeket bemutató tudás, ha ezt gyakorlati úton, konkrét élethelyzeteken keresztül ismerhetik meg. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny kérdései, feladatai is gyakran ilyen aktuális témákat dolgoznak fel. 

A tanulás az egyik legjobb befektetés

A vetélkedőt bemutatón sajtótájékoztatón a verseny támogatóinak, partnereinek képviselői is részt vettek.

 Gáspár András, a Klasszis Média lapigazgatója, Jeney Attila, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője, Böröczky Dezső, a Gránit Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési vezetője, Bugár Csaba, a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója, Kopcsa Balázs, a Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója és Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője Képgaléria
Gáspár András, a Klasszis Média lapigazgatója, Jeney Attila, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője, Böröczky Dezső, a Gránit Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési vezetője, Bugár Csaba, a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója, Kopcsa Balázs, a Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója és Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor

A Gránit Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési vezetője, Böröczky Dezső elmondta: stratégiai célkitűzésük a pénzügyi tudatosság fejlesztése és a társadalom pénzügyi egészségének a növelése. "Ennek a része a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! is, hiszen fontosnak tartjuk, hogy minél fiatalabb korban találkozzanak a diákok az alapvető pénzügyi tudásanyaggal és fogalmakkal. Meggyőződésünk, hogy a gazdasági, pénzügyi ismeretek bővítésével töltött idő az egyik legjobb befektetés, hiszen a tudatos döntések a megtakarítások, a biztosítások, vagy hitelfelvételek területén érdemben hozzájárulhatnak az egyéni célok megvalósításához, és a sikeres jövő megalapozásához.

Hiszünk abban, hogy tudatos pénzügyi gondolkodás értéket teremt, hozzájárul a magyar társadalom és gazdaság sikeréhez, és ezért elkötelezetten támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely ezt a célt szolgálja" 

– tette hozzá.

A Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója, Bugár Csaba úgy fogalmazott: "A kellő pénzügyi ismereteknek már fiatal korban is kiemelt szerepük van, hiszen a későbbiekben nagyban hozzájárulnak a biztosabb alapok kialakításához akár a továbbtanulás terén, akár a munka világában. A pénzügyi tudatosság éppen ezért egy fontos lépése a felelős és önálló felnőtté válásnak. Ez a megmérettetés is egy fontos állomása annak, hogy a fiatal generáció megfelelő ismereteket szerezzen és otthonosabban mozogjon a pénzügyek világában – mondta Bugár Csaba.

 Böröczky Dezső, a Gránit Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési vezetője, Bugár Csaba, a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója és Kopcsa Balázs, a Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója Képgaléria
Böröczky Dezső, a Gránit Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési vezetője, Bugár Csaba, a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója és Kopcsa Balázs, a Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor

„Játszani jó. Játszva tanulni pedig még jobb. Erről győződhettem meg mindeddig a „Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!” országos versenyein, majd pedig az elődöntőben, végül a mindent eldöntő hajrában is. Okos, felkészült és elkötelezett fiatalokat ismerhettünk meg ebben a versenyben; mind a pénzügyes, mind pedig  a biztosítási tudnivalókat meggyőzően adják vissza, és tesznek tanúbizonyságot nem csupán az e területek iránti érdeklődésükről, de a jövőt illető elképzeléseikről, ötleteikről is„ – mondta Jeney Attila, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője a sajtótájékoztatón. Kiemelte: kollégái a verseny fordulói során láthatóan képesek kilépni a „szakember” szerepéből, sokkal inkább pedagógusi, sőt olykor szülői attitűddel fordulnak a fiatalok felé, hogy ki tudják belőlük varázsolni mindazt, amit tudnak. "Drukkolunk nekik, biztatjuk őket,  a szabályok által megengedett keretek között segítünk is nekik, és szerintem mi is így érezzük jól magunkat.

Mert ez a verseny nem arról szól, hogy bebizonyítsuk számukra, hogy mit nem tudnak, hanem ellenkezőleg: arról, hogy megosszák velünk mindazt a tudást, amit a pénzügyi és a biztosítási területeken felhalmoztak magukban, miközben erre a megmérettetésre készültek."

Jeney Attila kiemelte a nagyszerű szervezést valamint a két remek játékmestert, akik mindig garantálják a jó hangulatot továbbá a tisztességes, egyszersmind az esélyegyenlőségen alapuló versenyt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elkötelezetten támogatja ezt a 2020 őszén indult, országos pénzügyi és gazdasági diákversenyt, amelynek célja a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztése – mondta Lambertus József, a NAV főosztályvezetője. A verseny indulása óta az adóhatóság rendszeresen díjakat ajánl fel, valamint szakmai támogatást nyújt a szervezők és résztvevők számára.

„Hivatalunk kiemelten fontosnak tartja az adótudatosság erősítését és az alapvető adózási ismeretek átadását a fiatal generáció számára. A verseny lehetőséget teremt arra, hogy a diákok játékos formában ismerkedjenek meg az adózás világával”  

- mondta Lambertus József. Emiatt a NAV ebben a versenykiírásban is aktívan részt vesz a kezdeményezés sikeres megvalósításában.

 Bugár Csaba, a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója, Kopcsa Balázs, a Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója és Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője Képgaléria
Bugár Csaba, a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatója, Kopcsa Balázs, a Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója és Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor

A Fundamenta Lakáskassza Treasury igazgatója, Kopcsa Balázs elmondta: abban hisznek, hogy az öngondoskodást nem lehet elég korán kezdeni. „A versenyhez való csatlakozásunk is azt a célt szolgálja, hogy minél fiatalabb korban, minél szélesebb körben megismertessük a tudatos pénzügyi döntéseink jelentőségét” –mondta. Ugyanezen oknál fogva indították útjára 4 éve a FundaZé gyakornoki programot, melynek különlegessége, hogy a hozzájuk jelentkező hallgatók egy rotációs folyamaton mennek keresztül, gyakornoki idejük alatt akár 3-4 szakterület munkájával is megismerkedhetnek.

A CIB Bank ugyan nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón, de – ahogy az elmúlt években, úgy idén is – támogatják a diákversenyt. “A pénzügyi tudatosság fejlesztése kulcsfontosságú a jövő generációi számára, hiszen a mindennapi döntéseink alapja a felelős gazdálkodás. A CIB Bank számára kiemelt érték, hogy támogathatjuk a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyt, amely játékos formában segíti a fiatalokat a pénzügyi ismeretek elsajátításában. Hiszünk abban, hogy az ilyen kezdeményezések hozzájárulnak egy tudatosabb, stabilabb gazdasági környezet kialakításához.” – üzente a résztvevőknek Szinai Ádám, a CIB bank PR- és marketingkommunikációs vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG