3p

A járványhelyzet miatt felértékelődött a biztonság, köztük az anyagi biztonság és tervezhetőség szerepe, ami az életbiztosításokba áramló pénzmennyiség növekedésében is tetten érhető. Évek óta emelkedik a kockázati életbiztosítások száma is, melyek alacsony költségek mellett érhetők el a a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) közleménye szerint.

A koronavírus-járvány felértékelte a tartalékolási és öngondoskodási hajlandóságot a lakosság körében, és ez a biztosítási piacon is érezteti a hatását. Az MNB legfrissebb statisztikái szerint az életbiztosításokban lévő vagyon állománya növekszik. Az életbiztosítási díjtartalékok évek óta emelkednek, 2020 végén meghaladták a 2240 milliárd forintot, ami 7 százalékos gyarapodást jelent az előző évhez képest. Az abszolút növekedés ráadásul nem csak a kedvező hozamoknak, de a tranzakciók számának is köszönhető.

Az életbiztosításokba ugyanis 2008 óta nem érkezett olyan sok friss megtakarítás, mint tavaly: összesen 65 milliárd forint.

A fentiek ellenére a megtakarításoknak csak kis részét alkotják az életbiztosítások: a 2008-as válság előtti 5,6 százalék feletti arány az évek során jelentősen lecsökkent. Tavaly azonban megfordulni látszott a trend: negyedévről negyedévre emelkedett, így december végén 3,4 százalékra nőtt az életbiztosításokba félretett összegek aránya a teljes pénzügyi vagyonon belül.

Az életbiztosítások aránya a lakosság teljes pénzügyi vagyonán belül (Forrás: MNB - Mabisz)
Az életbiztosítások aránya a lakosság teljes pénzügyi vagyonán belül (Forrás: MNB - Mabisz)


Ezt a tendenciát erősítheti a felismerés, hogy az életbiztosítások nem csak a befektetések terén nyújthatnak segítséget, de a váratlan helyzetekben is, írja a Mabisz. Erre igyekszik felhívni a lakosság figyelmét a szövetség most induló online kampánya, előtérbe helyezve a kockázati életbiztosításokat.

Hazánkban az egyes életbiztosításokon belül ezen termékek száma a legmagasabb, ráadásul évek óta emelkedik. Tavaly év végén számuk meghaladta a 700 ezret. A hazai biztosítók évente mintegy 20-30 milliárd forint értékben nyújtanak haláleset miatt életbiztosítási szolgáltatást ügyfeleik részére.

Váratlan tragédia esetén az egyik legkézenfekvőbb anyagi támogatást a kockázati életbiztosítások jelentik, amelyek gyors pénzügyi segítséget nyújtanak a kedvezményezetteknek a biztosított rokkantsága vagy halála, sőt bizonyos esetekben balesete, betegsége esetén is. Mivel a haláleseti kifizetés adó- és örökösödési illetékmentes, továbbá nem képezi a hagyaték részét, a kedvezményezett-jelölést tartalmazó biztosításoknál nem kell megvárni a hosszadalmas hagyatéki eljárás lezárultát a kifizetésig, vagyis az összeghez valóban gyorsan hozzájuthatnak az örökösök. 

A kockázati életbiztosítások száma (Forrás: Mabisz)
A kockázati életbiztosítások száma (Forrás: Mabisz)

Különösen fontos lenne kockázati életbiztosítással, azon belül is hitelfedezeti biztosítással rendelkezniük azoknak, akik jelentős összegű, több tízéves lejáratú hiteltartozással rendelkeznek. A biztosító kifizetése fedezheti a teljes fennálló hitelösszeget, vagy annak egy részét is, ráadásul nem csak elhalálozás következtében, de akár munkanélküliség vagy betegség, rokkantság miatti keresőképtelenség esetén is. 

A már megkötött életbiztosítási szerződések magas száma azonban csalóka. Az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke ugyanis nem ideális, jelentős az alulbiztosítottság, vagyis a biztosítási esemény bekövetkezte esetén sem kínál megnyugtató segítséget a szerződéses összeg. A tapasztalatok szerint egy halálesetet követően egy család általában három év alatt tudja teljes mértékben rendezni az anyagi viszonyait.

Így célszerű a biztosított minimum három évnyi jövedelmének megfelelő, vagy lehetőleg annál is magasabb kockázati életbiztosítási összeget választani, áll a Mabisz közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG