5p

A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2021-ben a GDP-t meghaladó ütemben, 10,75 százalékkal növekedett, ami jelentősen meghaladja a 2020. évi 4,8 százalékos díjbevételnövekedést. Az élet terület 13,9 százalékkal, a nem-élet terület 8,2 százalékkal tudott bővülni. Az ukrán helyzetre reagálva szövetségi és vállalati szinten is segítik a biztosítók a menekülteket.

"2021-ben a MABISZ tagjainak díjbevétele meghaladta az 1376 milliárd forintot. Ez 10,75 százalékkal magasabb, mint amennyi az előző évi volt, derül ki a szövetség összesített adataiból. A számok kis mértékben eltérnek az MNB statisztikáitól, mivel utóbbi nem veszi figyelembe a fióktelepek eredményeit, másrészt nem mindegyik biztosító tagja a szövetségnek" – emlékeztetett pénteki sajtóbeszélgetésén Dr. Pandurics Anett, a MABISZ elnöke.

Főleg az életbiztosítási piac hasított. Fotó: Depositphotos
Főleg az életbiztosítási piac hasított. Fotó: Depositphotos

A korábbi évektől eltérően tavaly az élet üzletág díjbevételei gyarapodtak nagyobb ütemben, 13,9 százalékkal, 634 milliárd forintra. Ezzel szemben a nem-élet területen a díjbevételek 8,2 százalkkal, 742 milliárd forintra emelkedtek.

A díjbevétel növekedést leginkább az indexálások és az élet egyszeri és eseti befizetések okozták. Kimagasló mértékben a kockázati életbiztosítások díjbevétele nőtt 2021-ben, összesen mintegy 48,6 százalékkal. A nyugdíjbiztosítások növekedése már valamivel az teljes élet ágazat bővülése alatti, összesen 13,4 százalékos. Az indexhez- vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás+15,8 százalékkal nőttek. Az egészségbiztosítások pedig igen jelentős mértékben, 48,6 százalékkal nőttek tavaly. A válság felerősítette az öngondoskodás jelentőségét, a visszavásárlások aránya is kedvezően alakult.

A nem-élet termékek közül a vállalati vagyonbiztosítások (kivéve KKV-k) díjbevétel növekedése volt a legmagasabb, +18,5 százalékos. A lakossági vagyonbiztosítások +7,9 százalékkal nőttek, a kgfb +3,3 százalékkal, a casco+9,4 százalékkal. Ez a négy termék a nem-élet ágazat díjbevételének kb. 81 százalékát adja. Az átlagtól jóval magasabb volt az ipari biztosítások bővülése, a KGFB díjakat valószínűleg díjcsökkentő irányba befolyásolta az alacsonyabb forgalom az utakon, de a magas kárinflációt is figyelembe kellett venni. Az pandémiának áldozatul esett utasbiztosítási piac tavaly még mindig gyengén teljesített, a 2019-es számok felét tudta hozni. Az építőanyagok inflációja miatt érdemes a lakásbiztosítási szerződéseket korszerűsíteni, a biztosítók által ajánlott indexálást felfogadni, elkerülve ezáltal az alulbiztosítottságot.

A tárgyévi kárráfordítások összeségében 12,3 százalékkal emelkedtek, amely tehát meghaladta a díjbevétel növekedési ütemét. Az élet területen a kárráfordítások 16,0 százalékkal, míg a nem élet területen 7,0 százalékkal nőttek 2021-ben.

Szövetségi és vállalati szinten is segítik a biztosítók a menekülteket

A MABISZ az ukrajnai menekültek ellátása érdekében 10 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. E mellett a szövetség szinte minden tagja csoportszinten és egyénileg is nagyon jelentős felajánlásokat tett már eddig is a menekültek megsegítésére, vagy most önti végső formába a konkrét terveket.

Eddig a magyarországi biztosítók - anyavállalataik összességében több százezer dolláros, illetve több tízmillió eurós felajánlásai mellett - közvetlenül több mint 135 millió forintot ajánlottak már fel a menekültek támogatására olyan segélyszervezeteken keresztül, mint a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet.

Van olyan biztosító, amelyik már a Magyarországon maradó menekültcsaládok gyermekeinek iskoláztatására készül iskolaszerek és számítástechnikai eszközök beszerzésével, mások a menekültek elszállásolását segítik. Több társaság emellett munkatársai körében adománygyűjtést vagy pénzadományokat szervez, önkénteseket toboroz a menekültek ellátásának segítéséhez. Az az általános benyomás, hogy társaságonként és munkavállalókként is, minden szinten segíteni szeretne mindenki.

Tovább fejlődik az E-kárbejelentő

Negyedik éve folyamatosan működik és fejlődik az E-kárbejelentő alkalmazás, melyet nem csak az ügyfelek, de a szakma is elismer: az E-kárbejelentő alkalmazás 2021-ben „Az Év Technológiai és Digitális Megoldása” díjat kapott. Indulása óta több mint 410 ezer letöltés, több mint 10 ezer kárbejelentés történt 2021-ben ezen a csatornán keresztül, ami 20 százalékos növekedést jelent – közölte Mészáros László, a MABISZ informatikai főosztályvezetője. A háborús helyzetre reagálva az applikáción keresztül azokat a károkat is be lehet jelenteni a Mabisz felé, ahol egy külföldi gépjármű okozta a kárt, a Mabisz elindítja a kárrendezési folyamatot.

Tavalyi fejlesztés a gyorsított azonosítás funkció, amivel a biztosítási kötvény adatai automatikusan kitöltődnek, így a kitöltési idő is lecsökkent. Az alkalmazás ismertségét növeli, hogy 2021-ben bekerült a KRESZ e-learning tananyagába, emellett rendezvényeken is rendszeresen bemutatják a rendszer működését. A jövőben a bejelenthető káresemények körét tervezzük bővíteni, a felhasználói élményt növelni, a kárrendezést tovább egyszerűsíteni – közölte Mészáros László.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG