4p

A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja a volt jegybankelnök a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. Szerinte ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.

A digitalizáció egyre inkább meghatározó elemévé válik az életünknek. Így azok a szakmai tevékenységek, amelyek a bizonytalanságokat képesek már kalibrálható nem-tudássá, vagyis kockázatokká alakítani, nagyon fontosak, és mint ilyenek, sikeresek is lesznek, állapítja meg Bod Péter Ákos a Biztosítás és Kockázat legfrissebb számában, melyre a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdai közleménye hívja fel a figyelmet. Ez a helyzet tehát felértékeli például a biztosítást is, mint emberi tevékenységet.

Bod Péter Ákos (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Bod Péter Ákos (Fotó: MTI/Kovács Attila)

„A 2020-tól megnyíló korszaknak – mert ez korszak lesz, itt lezárult valami – a központi szava a bizonytalanság”, ami pillanatnyilag a recesszió lefutása körüli találgatásokban is lemérhető éppúgy, mint a viselkedési minták tartós változásaiból, amelyeknek a következményeit nem tudjuk levezetni az eddigi trendekből. „Azt hiszem, ilyen méretű bizonytalanság békeidőben még nem leselkedett az emberiségre,” teszi hozzá a volt jegybankelnök. Maga a válság azért is roppant érdekes, mert bár valóban példa nélküli szinkronitással állt be a világban, ám mégsem szimmetrikus, mert a társadalmak különböző szituációban élik meg azt. Így például Amerika kapcsán egyre óvatosabban kell kezelnünk azokat a korábbi képzeteinket, hogy az ottani munkaerőpiac nagyon dinamikus, és ha fel is fut gyorsan a munkanélküliség, de az álláskeresők heteken belül el tudnak helyezkedni.

„Ha nincs meg az IT-képesség, a digitalizáltság magas foka, a szélessáv – és ne gondoljuk, hogy ez Amerikában mindenhol megvan - máris nehézkesebbé válnak a folyamatok… Mind kevésbé gondolom, hogy az amerikai gazdaság a világgazdaság lokomotívja lehet.”

De az sem biztos, hogy a helyét majd Kína veszi át, mivel a közepes fejlettség csapdája jellemző az ázsiai óriásra, továbbá „régi tapasztalat, hogy ha egy hosszú-hosszú töretlen növekedési szakasz után bármi törés jön, ott olyan feszültségek tudnak keletkezni, amelyeknek a társadalmi mozgásformáit nem tudjuk előre jelezni.” Bod Péter Ákos ezért azt gondolja, hogy az elkövetkezőkben nem az említett két nagy ország fogja magával húzni a többit, hanem a régióknak a jelentősége nő meg még inkább. „Még egy nagy országon belül is lesznek olyan területek, amelyek prosperálnak, és lesznek olyanok, amelyek nem tudnak bekapcsolódni ezekbe az új játékszabályok szerint működő gazdaságokba.”

Ezek a folyamatok pedig fel fogják erősíteni a valutarégióknak a fontosságát, amiből adódóan a dollár részaránya a világgazdaságban idővel süllyedni fog. És bár hangsúlyozza: „az egész történetben olyan sok „ha” van, hogy mindez nem előrejelzés, hanem szcenárió-képzés”, de úgy véli, hogy a 2020-as évek elején fokozatosan vagy hirtelen, de be kell következnie egy normalizálódásnak. Vagyis „a kamatok fel, a tőzsdeindexek le. Mert most fordítva van.”

A Biztosítás és Kockázatban továbbá életút interjú is olvasható dr. Kepecs Gáborral, aki a magyarországi Aegon biztosító elődjének volt az első számú vezetője, később pedig az Aegon N.V. igazgatósági tagjaként, a kelet-közép-európai régiójának vezetőjeként széles rálátása volt az európai és magyarországi biztosítási folyamatokra. A folyóiratban egyebek mellett részletes elemzés hasonlítja össze a cseh és a magyar élettartam kockázatokat, szó van az idősödés fogalmának egy lehetséges átdefiniálásáról, egy, a nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatos európai felmérésről, valamint a COVID-19 járvány tavasszal és nyáron tapasztalt hatásairól a hazai biztosítási piacra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG