5p

Eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött babaváró hitel szerződések száma és összege.

Az utolsó negyedévben viszont fordulhat a kocka: az Otthon Start hitel megjelenése vélhetően jót tett a babaváró iránti keresletnek is. is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője

Miközben a lakossági hitelpiac egészében véve száguldott, a babaváró hitel szempontjából egyáltalán nem alakult fényesen az év első kilenc hónapja: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint január eleje és szeptember vége között összesen 15,3 ezer új szerződést kötöttek a gyermekvállalásra készülő házaspárok, 167 milliárd forint értékben. „Mind a megkötött szerződések száma, mind az összege nagyjából tizedével kevesebb az egy évvel korábbinál, egyben ezek a számok a támogatott hitel eddigi történetének mélypontját is jelentik” – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Számolni kell vele
Számolni kell vele
Fotó: DepositPhotos.com

Fokozatosan fogynak a potenciális igénylők

Gergely Péter arra is rámutat, hogy a babaváró hitel iránti kereslet a 2019-es bevezetése óta fokozatosan, de szinte folyamatosan csökkent. Ez viszont – tette hozzá – nem annak tulajdonítható, hogy a konstrukció bármit is veszített volna vonzerejéből, hanem elsősorban azzal magyarázható, hogy – mivel egy konkrét kört célzó rétegtermékről van szó – az idő előrehaladtával fokozatosan szűkül a potenciális igénylők köre.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője emlékeztetett arra, hogy a gyermekvállalásra készülő, fiatal házasoknak szánt, legfeljebb 11 millió forint összegű babaváró hitel az egyik legkedvezőbb támogatott konstrukció a piacon, hiszen már az első gyermek érkezésével kamatmentessé válik, miközben a második gyermek születésekor a tartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek után pedig már a teljes, fennálló tartozást átvállalja az állam.

„Annak ellenére pedig, hogy a babaváró hitel csak bő hat éve érhető el Magyarországon, igen jelentős részesedést hasított ki magának a lakossági hitelportfólióból: a szeptember végi, 2215 milliárd forintos állomány a teljes torta 18,4 százalékos szeletét adta” – emlékeztetett Gergely Péter. Hozzátette: ugyan az új kihelyezéseken belül fokozatosan csökken a babaváró hitel részesedése, a szeptember végéig megkötött fogyasztásihitel-szerződéseken belül is 12,7 százalékos súlyt képviselt, ami még mindig jelentősnek mondható.

Az utolsó negyedév fordulatot hozhat

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor az év utolsó három hónapja fordulatot hozhat a babaváró hitel értékesítésében is: miután a támogatott konstrukció az Otthon Start hitellel is jól kombinálható, ismét megnőhet iránta az érdeklődés: ennek nyomán pedig még az sem zárható ki, hogy az új szerződések összegénél sikerül majd elérni a tavalyi, 260 milliárd forint közeli volument. A legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető Otthon Start hitel megjelenése ugyanis – hívja fel a figyelmet Gergely Péter – a babaváró által is érintett, 35 év alatti korosztályt különösen aktívvá tette az ingatlan- és hitelpiacon, ami biztosra vehető, hogy a babaváró kölcsön iránti keresleten is meglátszik majd.

A bankokon semmi sem múlik

A BiztosDöntés.hu babaváró hitel kalkulátora szerint a pénzintézetek már évek óta nagyon gáláns akciókat futtatnak a babaváró hitelhez kapcsolódóan, helyenként 160-180 ezer forintos, egyszeri jóváírást is kínálva szerződésenként. „A babaváró iránti töretlen lelkesedés maximálisan érthető a pénzintézetek részéről, hiszen a tapasztalatok szerint jelentős arányban magasan képzett, jó jövedelmi helyzetű, és pénzügyi szempontból is tudatos fiatal párok adják az ügyfélkört, akikben a pénzügyi szolgáltatók szempontjából rengeteg a potenciál” – világít rá Gergely Péter.

Mekkora keretbe fér bele?
Mekkora keretbe fér bele?
Fotó: DepositPhotos.com

A CIB Bank most futó akciójában 180 ezer forint járhat a támogatott hitel felvétele után, ha az igénylők teljesítik a promóciós feltételeket.

A Gránit Bank 180 ezer forint egyszeri jóváírást ad a november 30-ig igényelt, és legkésőbb december végéig folyósított babaváró hitelek mellé. Ha az igénylők új ügyfelek, és online számlát nyitnak, további 40-40 ezer forint jóváírást kaphatnak.

Az Erste most 150 ezer forintos kedvezményt ad a babaváró hitel mellé, ha a kölcsön összege 11 millió forint, az igénylő házaspár legalább egyik tagja rendelkezik „aktív” bankszámlával, és mindketten pozitív marketing nyilatkozatot tesznek. Az Erste a hitel mellé az Erste Max hitelkártyát kínálja még babaváró csomaggal, amelynél egy évig 10 százalék kedvezmény jár az öt vezető bababoltban történő vásárlások után.

A Magnet Bank az év végig futó akcióban 150 ezer forint egyszeri jóváírást ad a kölcsön mellé, ha annak összege eléri a 8 millió forintot, és a házaspár mindkét tagja számlát vezet a hitelintézetnél.

Az MBH Bank 130 ezer forintos egyszeri jóvárást, és 50 ezer forint értékű Brendon utalványt ad a babaváró hitel mellé, ha a kölcsön összege legalább 10 millió forint.

A K&H 100 ezer forintos jóváírást ad abban az esetben, ha a hitel összege 11 millió forint, és az igénylő pozitív marketing nyilatkozatot is tesz. Ez az összeg újabb 60 ezer forinttal egészülhet ki, ha csoportos hitelfedezeti életbiztosítást is kötnek a hitel mellé, és teljesülnek az egyéb feltételek is.

Az UniCredit Bank 180 ezer forintos jóváírást ad a feltételek teljesítése esetén, a Raiffeisen Banknál pedig 150 ezer forint ajándékpénz járhat a szerződés mellé – új ügyfeleknél pedig a számlanyitáshoz kapcsolódó

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG