3p

 

Áprilisban is pörgött a hitelpiac, vitték a személyi hitelt, a lakáshitelt, és a munkáshitel is jól fogyott. Az híres 5 százalékos THM-ű lakáshitelből viszont nem sokat folyósíthattak a bankok.

Zsinórban immár 26. hónapja vesznek fel több hitelt a háztartások, mint amennyit törlesztettek – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Áprilisban több mint 113 milliárd forinttal haladta meg az új hitelek volumene a tőketörlesztésekét, ennek következtében 11 458,3 milliárd forintos történelmi csúcsra ugrott a háztartások hiteltartozása. Minden hiteltípus népszerű volt. A lakáshitelekből 134,1 milliárd forint volt a friss folyósítás, összesen 6889-en vettek fel lakáscélra kölcsönt. 

Ennek a jelentős része a használtlakás piacon jelent meg, kevésbé az új építésű ingatlanok piacán, ami serkenteni tudná az építőipart. Továbbra is félő, hogy 2025-ben annyi lakás sem épül Magyarországon, mint 2024-ben, a szakma 12 ezer új lakásépítésre számít a tavalyi a 13 ezerhez képest – mondta Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke. 

Új lakásra mindössze 17,57 milliárd forintnyi hitelt vettek fel, alig valamivel többet, mint márciusban. A lakáshitelek kamata eközben márciushoz képest minimális mértékben emelkedett, az átlagos kamat 6,62 százalékos, a THM 7,09 százalékos volt a hónapban. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy hiába jelentett be több bank is, hogy 5 százalékos THM-mel kínál lakáshitelt az első lakásukat vásárló fiatalok számára, ha energiatakarékos ingatlant választanak, ebből a kedvezményes kölcsönből nagyon keveset vehettek fel. 

A személyi hitelt is viszik, mint a cukrot

Márciushoz hasonlóan áprilisban is meghaladta az újonnan folyósított személyi hitelek mennyisége a 90 milliárd forintot, alig maradt el a márciusi 90,84 milliárdos történelmi rekordtól. Az, hogy a rekord nem lett meg, könnyen lehet annak is köszönhető, hogy áprilisban a húsvét miatt volt egy négynapos ünnep, amikor a bankok zárva tartottak. Márciushoz hasonlóan több mint 27,5 ezer személyihitel-szerződést írtak alá, az átlagos hitelösszeg megközelítette a 3,3 millió forintot. 

Nem csak gyerek születik kevés, a babaváró hitelek népszerűsége is tovább csökkent, a munkáshitel viszont kapós termék maradt. Babaváróból 1556 szerződést írtak alá nem egészen 17 milliárd forint értékben, ami kiemelkedően alacsony érték. Az igénylők zöme most is a 11 millió forintos maximális összeget igényli. A munkáshitelt igénylők száma 4577 fő volt áprilisban, az év első négy hónapjában csaknem 20 ezren kapták meg a kamatmentes támogatott hitelt. Áprilisban 17,65 milliárd forint volt a folyósítás, az év első négy hónapjában pedig összesen 76,83 milliárd forintnyi munkáshitel ment ki. Majdnem minden fiatal tehát a maximális 4 milliós hitelösszeget veszi fel. 

Az MNB korábbi felmérése szerint a fiatalok több mint fele lakáscélra használja fel a munkáshitelt, de népszerű hitelcél az autóvásárlás is. Sokan vannak azok is, akik egyszerűen befektetik a kamatmentes hitelt, ami még kockázatmentes állampapírt választva is, nagyon megéri. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG