2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Vajon miért fordították félre a kormányfő szavait?   

Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője Facebook oldalán arról írt, hogy Orbán Viktornak „teljesen félrefordították” Vlagyimir Putyin szavait a nyilvános beszélgetésükön mai moszkvai találkozójuk előtt. Szerinte több lehetőség is van arra, hogyan fordulhatott ez elő:

„Az egyik, hogy előre leegyeztetett, tudatos lépés volt, hogy megtévesszék a magyar választópolgárokat. A másik lehetőség, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter szándékosan akarta megvezetni Orbán Viktort, ezért úgy alakította a tomács kiválasztást, hogy Orbánhoz ne jussanak el Putyin szavai, elhallgassák előle, mi is az orosz álláspont. A harmadik lehetőség, hogy ennyire balek a magyar kormány és már egy normális tolmácsot sem tudnak találni...”

Bármelyik is az igazság, ez a „malőr” ismét a kormány alkalmatlanságát bizonyítja, véli a Tisza politikusa.

Rónai Sándor szerint hazudik a miniszterelnök, amikor azt mondja, hogy az energiaellátás miatt kellett Putyinhoz mennie. A Demokratikus Koalíció alelnöke a mai sajtótájékoztatóján szintén a moszkvai Putyin-Orbán találkozóval kapcsolatban arról beszélt, hogy teljesen világos: energiaellátásban már nincs miről tárgyalni, hiszen „az Orbán-kormány továbbra is fegyelmezetten és feltételek nélkül fizeti a méregdrága orosz olajat és gázt”.

A DK alelnöke szerint az újabb moszkvai látogatás is bizonyítja, hogy Orbán Viktort nem a magyar érdekek vezérlik, hanem „orosz gazdájának parancsai”. Szerinte az a feladata, hogy „bomlassza az Európai Uniót és a NATO-t, gyengítse az ukránok védekezési esélyeit, és hozzájáruljon ahhoz, hogy Putyin meggazdagodjon a magyaroknak eladott túlárazott energiahordozókból.”

A kormányzati álláspontot itt olvashatják:

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
Nemzetközi Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:50
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG