5p

2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összegzi a május 1 - augusztus 31 közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok, mint idén.

A káresetek számában nem, a kifizetett összegeket tekintve viszont kirívónak számított az idei viharszezon. A biztosítók idén május elseje és augusztus 31 között több, mint 9,1 milliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el kárrendezésre közel kilencvenötezer, a lakásbiztosítási szerződések alapján érkezett bejelentésre. Tavaly előtt hasonló nagyságrendű kárigény kevesebb mint a felével (4,1 mrd forint) terhelte meg a társaságok kasszáit. Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.)
 
A MABISZ 2010 óta összesíti ugyanazon paraméterek alapján a nyári viharszezon adatait. Ez alatt a tizenkét év alatt továbbra is a 2010-es nyári időszak volt a leginkább katasztrófa-sújtott, amikor május-augusztus között 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók - igaz, akkor nagyobb árvizek is voltak az országban. Ez után azonban az idei év következik, néhány viszonylag csendesebb esztendő kontrasztjaként. 2010-től kezdődően összesen egyébként közel másfél millió lakossági bejelentésre több mint 102 milliárd forintot fizettek ki a társaságok.

Forrás: MABISZ
Forrás: MABISZ

Idén a legtöbb bejelentés a július 9-i, valamint az augusztus 1-i viharokat követte. A főváros mellett Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Komárom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Hajdú-Bihar megyéket, valamint Kadarkutat, Tatát, Pécset, Debrecent, Sellyét és Dunakeszit sújtotta leginkább az időjárási anomália.  Idén feltűnően sok volt a jégkár, a beázások és a tetőkárok mellett a villám és annak másodlagos, indukciós hatásai okoztak kiemelt károkat.  Sellyén a vihar és jégverés nyomán sok épületen a teljes tetőfedés megsérült, több milliós károk keletkeztek a házakban. 

A villámcsapás okozta károk külön tételt képeznek a biztosítói statisztikákban. Itt az összesítések az év első nyolc hónapjára vonatkoznak. Idén feltűnően sok, közel hatszor annyi (hatezernégyszáz) ilyen kárigény érkezett a biztosítókhoz, mint tavaly (ezeregyszáz). A kifizetett vagy tartalékolt összeg is több mint hatszorosa a tavalyinak (918 millió, illetve 149 millió). Hatmillió forintos kárt is okozott egy villámcsapás.

A tavalyihoz képest ötszáz millió forinttal többet, 2,4 milliárd forintot fizettek ki vagy tettek tartalékba idén a biztosítók a villámcsapások másodlagos, indukciós hatása miatt bekövetkezett káreseményekre. (Ilyenkor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre.) A korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében. Ezzel kapcsolatban a biztosítói szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a villámcsapás okozta károk mérséklésére a megelőző villámvédelmi intézkedéseket (villámvédelmi és/vagy túlfeszültség-védelmi rendszer) és a biztosítást egymással kombinálva célszerű alkalmazni. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Biztosítók Szövetsége konkrét ajánlásokat is kidolgozott a villám- és túlfeszültség okozta károk megelőzésére és csökkentésére.
 
A biztosítói adatokhoz hozzátartozik az is, hogy ezen összegeknél is jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással. A lakásbiztosítási szerződéssel nem rendelkező károsultak veszteségei pedig nincsenek benne a kárkifizetési statisztikákban. Pedig az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez. A tizenkét MABISZ-tag már eddig is több tucat, a tűz és elemi károk mellett eltérő fedezeteket kínáló termékkel versengett az ügyfelekért, most pedig már egyre többen jelennek meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is.  Az MFO-termékek is széles körben kínálnak fedezetet az esetleges károkra, ami kiegészítő biztosításokkal tovább bővíthető, ügyfélbarát, digitális kapcsolattartást biztosítanak a szerződéskötéstől a kárrendezésig, garantálják a kárrendezési időt. Az egyes társaságok MFO-termékeinek kínálatát a jegybank összehasonlító oldalán lehet egybevetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG