7p
Az Mfor.hu és a Privátbankár több forráson alapuló felméréséből ugyanis kiderül, miközben már 2 ezernél is kevesebb bankfiók létezik Magyarországon, a hitelintézetben dolgozók létszáma az utóbbi évek emelkedései eredményeként közelíti a 40 ezret.
MTI Fotó: Marjai János

Egyazon napon, július 19-én egyszerre két új fiókot is nyitott a K&H, az egyiket Nyíregyházán, a másikat pedig a budapesti Árkád üzletközpontban. Ami azért érdemel külön említést, mivel az utóbbi években szinte kizárólag bankfiók-bezárásokról érkeztek hírek. Ez adta az apropót ahhoz, hogy alaposan utánanézzünk, a belga tulajdonú pénzintézet lépései – amelyek eredményeként a 2017 végétől 206 egységen stagnált fiókhálózata gyarapodott – csak a kivételt erősítő szabály, vagy a 2008 őszén kirobbant válság óta tartó tendencia megfordulásának az első jele.

Ennek kiderítéséhez több forrást használtunk. Egyrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján 2016-tól elérhető fiókkereső alkalmazást, másrészt megkérdeztük a hazai fiókhálózat döntő részét adó nagybankokat, harmadrészt a Bank360-tól is kértünk – kvázi kontroll – adatokat. Lássuk az eredményt bankonként, amely nem mindegyik esetben volt egyértelmű, de azért összességében a valósághoz közeli képet sejtet.

Akik fiókszáma nőhetett

OTP: bár a 2019. első negyedévi tőzsdei gyorsjelentésében 361 fiókról számolt be – amit kommunikációs osztálya a kérésünkre nem aktualizált, vélhetően azért, mert a szigorú börzei közzétételi szabályok szerint ezt nem tehetik meg a következő gyorsjelentés megjelenéséig, ez esetben augusztus 9-éig –, ám az MNB honlapján elérhető fiókkeresőben 379 egysége szerepel, ami megegyezik a Bank360 kimutatásával.

Raiffeisen:ha pontosak az MNB keresőjének adatai, akkor az osztrák leánybank fiókhálózata az idén eggyel, 67 tagúra bővült, a Bank360 szerint viszont még ennél is többel, egészen pontosan 7-tel. Hogy melyik adat áll közelebb a valósághoz, azt nem tudni, mivel maga a hitelintézet lapunk érdeklődésére csak 2018 végi adatokat közölt.

Akiké nem változhatott

Budapest Bank: 95-ös fiókszáma 2017 végétől állandó, noha az MNB fiókkeresője csak 93-at talált országszerte, a Bank360 pedig érdeklődésünkre azt mondta, hogy 94-ről tud.

Akiké csökkenhetett

UniCredit: 2018-ban eggyel nőtt fiókjai száma, az idén azonban néggyel csökkent.

MKB: fiókhálózata 2018-ban jelentősen, több mint 25 százalékkal szűkült (ez volt egyébként a Takarék Csoportot nem számítva a nagybankok között messze a legnagyobb arányú mérséklődés), azóta nem változott.

CIB:2018-ban 6, az idén 5 fiókkal lett kevesebbje.

Erste: több mint 110 fiókról számolt be – e nem pontos számból akár arra is lehet következtetni, hogy hálózata éppen mozgásban van –, ami tulajdonképpen egybevág az MNB és a Bank360 egységesen 112-ben meghatározott adatával.

Takarék Csoport: e pénzintézetnél volt a legnehezebb a dolgunk, mivel lapunk érdeklődését elhárították. Ami meglehet, annak tudható be, hogy leginkább e bankcsoportnál beszélhetünk mozgó célpontról, annak okán, hogy a 2018 végén még 12 regionális takarékszövetkezetből, 3 bankból, a Takarék Kereskedelmi Bankból és a központi Takarékbankból álló csoport (az abba még beletartozó Takarék Jelzálogbank kivételével) október végéig eggyé válik, ami együtt jár egységei csökkenésével. Ezt maga a Takarék Csoport sem rejtette véka alá a május elejei sajtóközleményében, mondván, fiókhálózata 2019 végére 750 fiókból áll majd. Márpedig ez több mint negyedével kevesebb a 2018 végi, még valamivel több mint ezres mértéknél. Más kérdés, hogy az MNB-s fiókkeresőben már most az év végére megcélzottnál kisebb, 727-es szám szerepel. Még úgy is, hogy még három olyan takarék – a Dunakanyar, a Sajóvölgye és a Zala – együttesen 37 fiókja is szerepel a jegybanki lajstromban, amelyek mindegyike már 2018. januárjáig a 12 regionális takarék egyikébe olvadt.

Látványosan csökkenés volt az elmúlt években

Körképünkből arra lehet következtetni, hogy nem tört meg az a tendencia, miszerint folyamatosan egyre kevesebb fiók áll a banki ügyes-bajos dolgaikat intézni szándékozók rendelkezésére. S ezt erősítik meg az MNB – immár önmaga által – 2013-tól évről évre összesített adatai is. Ezek szerint a hitelintézetek (a bankokon és a takarékokon kívül ugyan e körbe tartozik a központi elszámolóház és értéktár, a Keler is, de egy létező elérhetőségével nem zavarja a tisztánlátást) hat éve még 3157-es fiókszáma 2019 első negyedévének a végére 2007-re csökkent (az első féléves adatokra szeptemberig várni kell).

Ez azonban egyáltalán nem tekinthető kedvezőtlennek, éppen ellenkezőleg, hiszen az a modernizáció következménye is lehet. Magyarán, az elektronikus szolgáltatások – netbank, mobilbank – előretörésének, annak, hogy egyre többen intézik úgy a pénzügyeiket, hogy egyáltalán nem teszik be a lábukat a fiókokba. Erre a bankok döntő többségében maximum csak akkor lehet szükségük, ha hitelt igényelnek, igaz, már – ha lassan, de biztosan – terjed az online hiteligénylés is, így a fiókok végképp kiiktathatók. Más kérdés, hogy alapvetően a kisebb településen élők és az idősebb generáció tagjai még mindig igénylik a banki ügyintézők személyes segítségét, amit a fiókokban kaphatnak meg, s ez egy ideig még valószínűleg így is lesz. Egyesek ezt kényszerűségből, azért is teszik, mert nincs internetkapcsolatuk – ami bizony a kisebb falvakban még viszonylag sokakra jellemző –, illetve, ha van is, önmaguk nem tudnak elboldogulni.

Jelentős fejlesztések voltak a fiókokban

„A fiókhálózatra továbbra is komoly igény van, a fiókokban minden tranzakciót gyorsan és biztonságosan el lehet végezni, de már automatizáltan vagy digitális megoldásokon keresztül. A kényelmes elektronikus megoldások térnyerése miatt az ott dolgozó banki szakértők sokkal jobban koncentrálhatnak a tanácsadásra. Tehát nem a fiókhálózat szerepe csökken, csak az ott folyó munka jellege változik: azt látjuk, hogy amikor az ügyfelek összetettebb pénzügyi kérdésekben szeretnének tanácsot kapni, akkor elsősorban a fióki szakemberekhez fordulnak” – érzékeltette ugyanakkor Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója egy minapi sajtótájékoztatón, hogy a digitalizáció előretörése nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem lesz szükség a bankfiókokra. Csak azok szerepe megváltozik.

Ezt mutatják a K&H számai is. Míg 2014-ben fiókjaiba még jobbára azzal a céllal mentek be az ügyfelek, hogy a készpénzigényüket orvosolják, addig ma már többségében azért, hogy tanácsot kérjenek. A fél évtizeddel ezelőtti fióklátogatásokból 57 százaléka volt úgymond készpénzes célzatú, az idén viszont már csak 29 százalék.

Egy uniós kimutatás szerint Magyarország az egyik legmodernebbnek számít a 28 tagállam között. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy míg 100 ezer magyar nagykorúra 2017-ben 15 bankfiók jutott, az EU-s átlag ennél csaknem kétszer magasabb, a maga 29-es mutatójával. Csakhogy az MNB szerint „mind­ az­ internetes bankolást használók,­ mind­ a digitális fizetést indítók vagy fogadók­ és az internetes fizetést végzők arányában hazánk­ rendszere­sen sereghajtó­ pozíciót foglal el az uniós tagállamok rangsorában” – olvasható a jegybank tavasszal kiadott 330 pontos versenyképességi programjában. Amelyben egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy bár a fiókokban­ történő személyes ügyintézés lehetőségét­ továbbra is számos­ ügyfél­ igényli, az egyes fejlett országokban­ kiépített digitális infrastruktúra hatékonyabb, időtakarékosabb, illetve kényelmesebb­ megoldást jelenthet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG