2p

Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?

Észak-Korea megerősítette Oroszország támogatását az Ukrajna elleni háborúban – jelentette vasárnap az észak-koreai állami média Kim Dzsongün észak-koreai vezető és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozójáról beszámolva.

A szombaton Vonszan kikötővárosban tartott megbeszélésen a KCNA helyi hírügynökség szerint Kim Dzsongün közölte Lavrovval, hogy „minden stratégiai kérdésben azonos a véleményük”, és Phenjan

„kész feltétel nélkül támogatni és bátorítani az orosz vezetés által az ukrán válság kiváltó okainak kezelésével kapcsolatban hozott valamennyi intézkedést”.

Moszkva és Phenjan 2024-ben stratégiai partnerségről állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnök észak-koreai látogatása során. A megállapodás kölcsönös katonai segítségnyújtást tartalmaz arra az esetre, ha a két ország valamelyikét megtámadnák.

A mostani megbeszélés során a két fél véleményt cserélt a tavalyi csúcstalálkozón kötött megállapodásokkal és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével összefüggő fontos kérdésekről. A tárgyalás során a nemzetközi helyzet értékeléséről is szó esett. „Az álláspontok teljes egybeesését megerősítették” – jelentette a KCNA.

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint a két fél „hangsúlyozta eltökéltségét, hogy közösen harcolnak a térségen kívüli szereplők hegemón törekvései ellen, amelyek a feszültségek fokozódásához vezetnek Északkelet-Ázsiában és az egész ázsiai-csendes-óceáni térségben”.

Amikor Lavrovot arról kérdezték, hogy bevetik-e Észak-Korea csapatait a front más részein is, a miniszter az orosz hírügynökség szerint azt válaszolta, hogy ezt Phenjan dönti el.

Szergej Lavrov Észak-Koreából Kínába utazik, hogy részt vegyen a Sanghaji Együttműködési Szervezet július 14-15. között tartandó külügyminiszteri ülésén.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:17
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG