4p

Árokszállási Zoltán, az MBH Bank Elemzési Centrum igazgatója értékelte a júliusi inflációs adatokat.

A 4,0 százalékos várakozással szemben az infláció éves üteme 4,1 százalékra emelkedett júliusban, a júniusi, 3,7 százalékos éves drágulást követően – írja elemzésében az MBH Bank Elemzési Centrum igazgatója. Árokszállási Zoltán azt is megjegyzi, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal drágult a fogyasztói kosár, ami ugyancsak meghaladta az általuk vártat. Az éves maginfláció 4,1 százalékról 4,7 százalékra gyorsult, ami jelentős emelkedés, és hasonlóképpen magasabb, mint amire számítani lehetett – áll az elemzésben.

A szakember szerint a meglepetést alapvetően a szolgáltatások általuk vártnál gyorsabb árnövekedése, valamint az élelmiszerek vártnál erőteljesebb drágulása okozta. A szolgáltatásokon belül az üdülési szolgáltatások ára 12 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. Havi alapon összességében 1,1 százalékos volt a drágulás a szolgáltatási szegmensben, miközben az MBH Banknál ennél néhány tized százalékkal alacsonyabb szintre számítottunk. Ahogy arra számítani lehetett, a járműüzemanyagok 3,8 százalékos drágulással húzták felfelé a havi indexet.

A szakértő szerint a csütörtöki adat kellemetlen meglepetést jelent. Nem is feltétlenül a meglepetés mértéke nagy (hiszen az éves indexben ez csupán egy tized százalékpontot jelent az általunk várt 4,0 százalékhoz képest), hanem az infláció szerkezete – emeli ki Árokszállási. Az, hogy a szolgáltatások továbbra is 9 százalék feletti mértékben drágulnak éves alapon, egyelőre messze nincs összhangban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs céljával. Az éves maginfláció a maga 4,7 százalékos értékével az MNB által várt 4,6 százalékos értéket ugyancsak meghaladja. Az élelmiszerek drágulása is a várt felett alakult, itt különösebb drágulásra nem számítottunk, ugyanakkor ez a csoport kívül esik a maginflációs tételeken – írja az elemzésben a szakember.

A szolgáltatások drágultak óriásit, és ez okozza a bajt
A szolgáltatások drágultak óriásit, és ez okozza a bajt
Fotó: Pixabay

Ugyanakkor az is látható – teszi hozzá –, hogy a mostani negatív meglepetést a szolgáltatásoknál alapvetően az üdülési szolgáltatások árainak nagyon jelentős megemelése okozta, más termékkörökben ennél azért mérsékeltebb árazás látható. Ráadásul a következő hónapokban továbbra is arra lehet számítani, hogy 4 százalék alá visszacsökkenjen az éves headline index. Az MBH Bank elemzője rámutat: amit közelről kell figyelni, hogy a maginfláció a következő hónapokban milyen mértékben emelkedik majd tovább. Év végére a headline index továbbra is 4,5 százalék környékére várható a mai adatközlést követően. Éves áltagban egyelőre tartjuk a 3,8 százalékos előrejelzésünket erre az évre.

A 3 százalékos jegybanki inflációs cél stabilan fenntartható elérése csak 2025-ben, annak is inkább a második felében várható – hangsúlyozza Árokszállási Zoltán –, noha az éves átlagos infláció még a jövő évben is meghaladhatja még a 3 százalékot (előrejelzésünk 3,5 százalék). A júliusi inflációs adat meghaladja a várakozásaikat, ami továbbra is óvatosságot indokol az MNB részéről. Eközben azonban a nemzetközi kamatkörnyezetben egyértelmű csökkenést láttak az elmúlt napokban (különösen a tengerentúlon), ami legalább részben tartós lehet. Így, bár a mostani adat negatív meglepetést jelent, az MBH Banknál továbbra is úgy látják, hogy idén legalább egy kamatcsökkentés érkezhet még az MNB részéről, 6,5 százalékra. Azt hozzátesz, hogy ezen előrejelzésükben ráadásul lefelé mutató kockázatokat érzékelnek. Azonban a piaci kamatvárakozások az elmúlt hetekben váratlanul nagyot csökkentek, és a mai inflációs adat tükrében egyáltalán nem biztosak abban, hogy ezt a piaci várakozást az MNB le fogja tudni követni a következő hónapokban – zárul Árokszállási Zoltán elemzése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG