Ledől az utolsó baloldali bástya? Sorsdöntő választások jönnek az EU egyik legnagyobb államában

Véget ér-e több mint nyolc év után a Sánchez-korszak az EU lakosságszám alapján negyedik legnagyobb országában? A választ legkorábban november 29-én kaphatjuk meg, ekkor tartják ugyanis Spanyolországban a hétfőn bejelentett előrehozott parlamenti választásokat.

A 19-re húz lapot Sánchez

A baloldali spanyol kormányfő – aki 2018 júniusa irányítja az ibériai államot, ez idő alatt három kormányt alakított, valamint számos csodálót és ellenséget szerzett magának – azt követően döntött az előrehozott választások mellett, hogy pénteken a parlament alsóháza elutasította a lakhatási válság megoldását célzó kormányrendeletet. A krízis miatt hetek óta jelentős tüntetések zajlanak az országban.

A kormányzópártok – a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a Sumar baloldali pártszövetség – már eddig is késélen táncoltak, hiszen kisebbségben voltak a törvényhozásban. Tehát törvényjavaslataik elfogadásához több kisebb párt támogatását is meg kellett szerezniük, ami ezúttal már nem sikerült.

„Eljött a pillanat, hogy döntsetek, milyen jövőt szeretnétek magatoknak és az országotoknak, ez most tőletek függ” – fogalmazott Pedro Sánchez.

A spanyol kormányfő lépése meglehetősen kockázatos, hiszen a szeptemberi közvélemény-kutatások szinte kivétel nélkül a nagy rivális, a Néppárt győzelmét valószínűsítik: a PP a Politico összesítése szerint a voksok 33 százalékára számíthat. Igaz, csak a 17-18 százalékon álló, szélsőjobboldaliként emlegetett VOX-szal közösen lenne képes kormányt alakítani.

A PSOE támogatottsága mindössze 26 százalék, míg a radikális baloldali pártok – potenciális koalíciós partnerek –  5 (Sumar), illetve 3 (Podemos) százalékot szerezhetnek. Az 1-2 százalékon álló baszk és a katalán erők pedig a mérleg nyelvét jelenthetik.

Úgy tűnik tehát, hogy a 19-re húz lapot Sánchez. De miért? Mi vezetett idáig, van-e esélye a győzelemre, és mi áll valójában a lakhatási válság mögött?

Keselyűk a lakáspiacon

„A lakhatás Spanyolország egyik legsúlyosabb problémájává vált, és már nemcsak a fiatalok számára, mint a korábbi évtizedekben, hanem minden korosztályt egyformán érint. A lakbérek és a lakhatási költségek olyan szintre emelkedtek, amelyet a jövedelmek már képtelenek követni” – mondta a Privátbankárnak Lénárt András, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének egyetemi docense.

Hozzátette: a helyzetet súlyosbítja a spekuláció és a megfizethető bérlakások hiánya. Sok tulajdonos néhány év alatt akár a háromszorosára emelte a bérleti díjakat, sokan csupán turisztikai célú bérlakásokat tartanak fenn, így a spanyoloknak már alig jut bérelhető lakás vagy szoba.

Ráadásul a tulajdonosok egyre gyakrabban nem magánszemélyek, hanem  olyan cégek, amelyek egyértelműen nyerészkedni akarnak a helyzeten – őket nevezik a tüntetők és a baloldali pártok keselyűknek, hívta fel a figyelmet Lénárt András.  

A tiltakozás katalizátora egy 87 éves madridi, mozgássérült nyugdíjas, Maricarmen Abascal kilakoltatása volt, amely az egész országban nagy felháborodást váltott ki, a tüntetők Madrid belvárosában még egy sátortábort is felállítottak. (A legfrissebb hírek szerint az idős hölgy végül visszatérhet az otthonába.)

Sánchez kormánya két sürgősségi lakhatási rendelettel reagált a válságra – többek között a kiszolgáltatott bérlők kilakoltatását kívánta megakadályozni –, de a PP, a Vox, és a katalán Junts megtorpedózta a rendeleteket a parlament alsóházában. Közvetlenül tehát ez vezetett az előrehozott választásokhoz – mondja a szakértő.

A ceutai válság is betett     

Persze a lakhatási válság csak az utolsó csepp volt a pohárban. „Sáncheznek kezdettől fogva rendkívül törékeny parlamenti többsége volt, amelyben a függetlenségpárti Junts támogatása kulcsfontosságú volt. A Junts fokozatosan eltávolodott a kormánytól, miután nem teljesültek maradéktalanul a sorozatos követeléseik, időnként zsarolásaik” – véli az egyetemi docens.

Emiatt a spanyol kormányfő három év alatt egyetlen költségvetést sem tudott keresztülvinni: először a spanyol történelemben évek óta elfogadott költségvetés nélkül (!) folyik a kormányzás.

Lénárt András szerint súlyos teher volt a katalán függetlenségi konfliktus (erről itt írtunk részletesen) során bebörtönzött katalán politikusok többségének kedvező amnesztiatörvény, amely rendkívül megosztotta a spanyol társadalmat. Ehhez jöttek hozzá a Sánchez közvetlen politikai és családi környezetét érintő korrupciós vádak és bírósági ügyek.  

A kormány hitelességét kikezdte a július végi ceutai krízis is, amikor közel 80 ezer migráns érkezett Marokkóból az afrikai spanyol enklávéba. „Ez máig nem tisztázott okokból teljesen felkészületlenül érte a hatóságokat, és a kormány máig nem tudja kezelni az ott kialakult kaotikus állapotokat” – mondja Lénárt András. (Annak ellenére sem, hogy túlnyomó többségük visszatért Marokkóba.)

Az utolsó baloldali bástya   

És milyen a Sánchez-éra eddigi mérlege? Ellentmondásos. „Spanyolország gazdasági mutatói kifejezetten jók, bizonyos területeken az EU éllovasa, bár a mindennapok során a társadalom ezt nem érzi. Az ország nemzetközi súlya, illetve az európai és nemzetközi szerepvállalása is erősödött” – hívja fel a figyelmet Lénárt András. Mint mondja,

„A spanyol társadalom többségének szimpatikus, hogy Sánchez az egyetlen európai vezető, aki nyíltan szembeszáll Donald Trumppal gyakorlatilag minden kérdésben, valamint egyértelműen Izrael-kritikus álláspontot foglal el”. (És ő volt az egyetlen uniós kormányfő, aki nyíltan elítélte az amerikai-izraeli háborút Irán ellen.)

A kormány büszke a jóléti állam, az oktatás és az egészségügy területén elért intézkedéseire is.

„Sánchez egyik legnagyobb politikai teljesítménye, hogy hosszú időn keresztül képes volt kisebbségi kormányt működtetni rendkívül nehéz parlamenti körülmények között. Ugyanakkor ennek ára a folyamatos alkukényszer volt, különösen a katalán pártokkal. Örökségének másik sötét oldala a korrupciós és bírósági ügyek sora, amelyek akkor is komoly politikai kárt okoztak, ha nem minden ügyben volt azonos a bizonyítékok súlya” – mondja a szakértő.

De van a történteknek egy Spanyolországon túlmutató vetülete is.

„Sánchez az utolsó egyértelműen baloldali-szociáldemokrata miniszterelnök egy nagy európai országban, sokak szemében ’az utolsó bástya’ a jobboldali hullám tengerében. A brazil Lulával együtt önmagukat nevezték ki a jobboldal elleni nemzetközi harc vezetőinek. És most esélyes, hogy nagyjából egyszerre buknak el” – hívta fel a figyelmet Lénárt András.

A brazil választás első fordulóját vasárnap a jobboldali Flávio Bolsonaro nyerte, és a második fordulóban is esélyesebbnek tűnik a jelenlegi baloldali elnökkel, Lula da Silvával szemben.

Megint feltámad a főnixmadár?  

A spanyol választások esélyese szintén a jobboldal. A radikális Vox – a nagy pártok közül egyedüliként – folyamatosan erősödik, a PP-vel együtt már körülbelül a szavazatok felére számíthat, ami elegendő lenne a kormányzóképességhez.

„Ez a PP elnöke, Alberto Núñez Feijóo számára megnyithatná a miniszterelnökséghez vezető utat, rengeteg engedménnyel – és valószínűleg miniszteri székekkel – a Vox részére” – mondja Lénárt András. A Franco-diktatúra lezárulta, 1975 óta most történhet meg először, hogy egy szélsőjobbos párt kerül kormányra Spanyolországban. A Vox az utóbbi egy évben minden korábbinál radikálisabb hangnemet ütött meg, elsősorban a migráció kapcsán.

Persze még nincs teljesen lefutva a meccs. Míg a migrációs kérdésben a spanyol társadalom jelentős többsége a jobboldali pártokkal ért egyet, a lakhatási ügyben elsöprő a szimpátia a baloldali pártokkal – tehát a kiábrándult baloldali szavazókat próbálja most mozgósítani Sánchez.

„Úgy tartja, hogy még most, a friss események tükrében lehet a legnagyobb esélye a győzelemre. Most is taktikázik, nem hiába hívják őt sokan főnixmadárnak, aki már többször feltámadt egy mindenki által vesztesnek tartott pozícióból” – véli Lénárt András.

Problémát jelent számára ugyanakkor az is, hogy a baloldal is megosztott, rengeteg belső konfliktussal küzd, és a radikális baloldali pártokból által megalapítandó Frente Amplio (Széles front) még nem rendelkezik jelöltekkel és közös programmal. Ráadásul jelen állás szerint a baloldal még együttesen sem rendelkezne a kormányzáshoz szükséges többséggel.

„Sáncheznek most sokkal nehezebb dolga van, mint valaha, és ez az ő politikai jövőjét eldöntő választás lesz” – mondja végezetül Lénárt András.

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.