3p

Bizonyos feltételekkel több magyarországi bank is kínál ilyet, miközben egyébként már 6 százalék alatt járnak a lekötött betétek kamatai.

Az újra 5 százalék fölé emelkedő infláció láttán a befektetők is szeretnének már ennél jóval magasabb kamatokat látni a legbiztonságosabb megtakarításnál is. A bankok sorra jelennek meg azokkal a kombi ajánlataikkal, amelyekben a betéti részre 8-10 százalékos kamatot is fizetnek, ha az ügyfél a többi pénzből befektetési jegyet vásárol – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.  

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hónapok óta 6,5 százalékon tartja az irányadó kamatát, és ebben az elkövetkező időszakban sem várható nagy változás. Ez kihat a bankok betéti ajánlataira is. Eközben az infláció 5 százalék fölé emelkedett, aminek hatására a befektetők kamatelvárásai is növekedtek, ha reálkamatot szeretnének kapni a pénzük után.

A hagyományos lekötött betéti ajánlatai között még találni 5 százalék éves kamat felettieket, de a 6 százaléknál többet már csak néhány hónapos lekötésre lehet kapni. A Cofidis Banknál a Takarékszámla 12 hónapos lekötésre 5,75, míg 2 évre 5,25 százalékos kamatot kínál. A Gránit Bank eBank betétje 3 hónapra ad akciósan évi 6,5 százalékot, a KamatMax pedig évi 5,0 százalékot 6 hónapos lekötésre.

A Bank360.hu összegzése szerint a pénzintézetek kínálatában azonban ezeknél jóval magasabb betéti kamatokkal is találkozhatunk, ugyanis a bankok sorra jelennek meg kombinált befektetési ajánlataikkal. Ezeknek a kombi betéteknek az a specialitása, hogy a magasabb kamatért más befektetést is elvárnak az ügyfelektől.

A kombi betétek közül a CIB Bank Tandemjénél egészen 10 százalékig elmegy a kamat. Ezt Magnifica vagy privátbanki ügyfelek kaphatják meg a megtakarítás 3 hónapos lekötött betéti részére, amire a többi ügyfélnek évi 7 százalékot kínál a CIB. A Tandemben a betét és a befektetési jegyek aránya egyharmad-kétharmad, és a betétnek legalább százezer forintnak kell lennie. A Tandem devizás változatai minimum 500 euró lekötését várják el és 4-6 százalékos kamatot kínálnak a betéti részre.

A Gránit Bank által meghirdetett Hozampáros ajánlat 4 hónapos lekötésre 8 százalékos kamatot ad. Ezt abban az esetben lehet megkapni, ha a minimum 200 ezer forintos betét mellé a betét nagyságával megegyező összegben befektetési jegyet is vásárolunk a banknál 10 napon belül.

Hasonlóak a K&H Bank Mix megtakarítási ajánlatának feltételei is. Ennél összesen legalább 500 ezer forintot kell befektetni, aminek legalább a feléért befektetési jegyet kell venni, és a fennmaradó rész lehet lekötni betétként. Utóbbira 6 hónapra évi 8 százalék kamatot ad a bank.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG