2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Mol igazgatósága 60 milliárd forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2013-as üzleti évre vonatkozóan az április 24-i rendes éves közgyűlésen - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett dokumentumokból.

A javasolt összeg - szakértői becslés szerint részvényenként 591 forint - jelentős növekedés az előző évi osztalékfizetéshez képest, amikor 46 milliárd forintot - részvényenként mintegy 462 forint - fizettek ki. A dokumentum szerint ez abból származik, hogy a Mol egyes leányvállalatainak értékesítéséből származó nyereség 25 százalékát (13 milliárd forintot) egyszeri osztalék formájában visszajuttatja a részvényeseknek.

Személyi kérdések

A Mol igazgatósága azt javasolja a társaság közgyűlésének, hogy hosszabbítsa meg Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának lejáró igazgatósági tagságát. Csányi Sándor, a Mol igazgatóságának tagja 2000. október 20-tól, alelnöke 2001-től, ugyancsak elnöke az igazgatóság társaságirányítási és javadalmazási bizottságának.

A testület ugyancsak javasolja Anwar al-Kharusi, az Oman Oil Company vezető tisztségviselőjének igazgatósági taggá választását, miután Mulham Al-Jarf jelezte, hogy igazgatósági tisztségéről 2014. április 29-i hatállyal lemond. Az előterjesztés szerint az igazgatóság tagjává választhatja a közgyűlés Anthony Radevet, a McKinsey & Company volt igazgatóját is.

Az igazgatóság a Mol-csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést 4641 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 21 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel, a magyar számviteli törvény szerint elkészített éves beszámolóját és az arra vonatkozó könyvvizsgálói jelentést pedig 3059 milliárd forint mérlegfőösszeggel, valamint 78 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel és 46 milliárd forint lekötött tartalékkal javasolja elfogadni. 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18325 18120 18350 +1,33% 18325 18335 1 194 674 745 HUF 2024-05-06 11:38:33
MOL 3026 3022 3044 +0,13% 3026 3028 145 354 298 HUF 2024-05-06 11:31:56
MTELEKOM 926 925 930 +0,11% 926 928 21 969 126 HUF 2024-05-06 11:32:17
RICHTER 9395 9350 9450 +0,64% 9395 9405 405 663 420 HUF 2024-05-06 11:16:29
OPUS 378 374 380 +1,48% 378 378 36 644 327 HUF 2024-05-06 11:31:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
Részvény / Deviza / Áru Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
Eidenpenz József | 2024. május 6. 05:39
Aki valamilyen okból többre vágyik, mint az állampapírok egyre csökkenő kamata, nem árt, ha a tőzsdei befektetések között is körülnéz. Ezekre ugyanis nem vonatkozik a szocho, és bizonyos esetekben az árfolyamnyereség-adó is megúszható. Tipikusan kisbefektetőknek valók például a tőzsdén kereskedett alapok, amelyeknek hatalmas kínálata létezik Nyugat-Európában.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg érdemes fogadni a BUX indexre?
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 07:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Ki és miért vesz ilyen “drágán” aranyat?
Csabai Károly | 2024. május 5. 05:47
A 2420 dolláros történelmi csúcsra a tőzsdén kívüli ügyletek és a jegybankok hajtották az aranyárfolyamot, de a Mesterséges Intelligencia (AI) forradalom is besegített.
Részvény / Deviza / Áru Elkerekedett szemmel nézhetjük, mit művelt a forint a héten
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 12:35
Remek hetet zárt a forint, az euróval és a dollárral szemben is közel egyhavi csúcsra erősödött a hét végére a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Kilógott a többiek közül a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 121,75 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 68 002,24 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Viszzafordult a forint egy fontos határnál
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 19:01
Legalább 390 alatt maradt.
Részvény / Deviza / Áru Jó volt ránézni a forintra, újabb kiadós OTP-céláremelés érkezett
Eidenpenz József | 2024. május 3. 12:45
Szép zöldbe borultak a tőzsdék, bár a BUX-ot kissé visszahúzza az OTP esése. Pedig a részvényre újabb céláremelés érkezett, nem is kicsi. A forint szilárd, de számára is fontos adat érkezik délután az USA-ból. Elképesztő hullámvasúton a kakaó, hatalmas alapok jöhetnek a bitcoin-piacra.
Részvény / Deviza / Áru Az euró nem bírt a forinttal, a dollár bedobta a törölközőt
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 07:46
A forint ára nem igazán változott a főbb devizákkal szemben, de a dollár ellen kissé erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Egynek, csak egynek van esélye legyőzni a Bitcoint
Eidenpenz József | 2024. május 3. 05:44
Még akik már ismerik a Bitcoint, azok nagy része sem tudja, hogy mire való az Ethereum. Pedig van egy nagy különbség a kettő között, ami egy teljesen új világot nyit az Ethereum és az azzal kompatibilis blokkláncok felhasználói számára. Lehet, hogy sokkal nagyobbat, mint a Bitcoin világa. Elmagyarázzuk, miért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG