1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370 pontos, 2,00 százalékos emelkedéssel, 18 855 ponton zárt csütörtökön.

Csaknem 8 és fél milliárd forintos volt a forgalom a hazai parketten. Ennek jelentős részét (6,5 Mrd) az OTP papírjaival bonyolították, amely egyértelműen a nap nyertese. Árfolyama a Kúria ítélete után lőtt ki, a kereskedés végére 4,4 százalékot erősödött egészen 4 802 forintig. Nem sokkal zárás előtt egyébként az 5,5 százalékos szint közelében is járt.  Szintén jó napja volt a Richternek is, 2,8 százalékos erősödés után 34 890 forinton fejezte be a napot. A blue chipek közül a Mol tudott még erősödni fél százalékot, 16 480 forinton zárt. Az MTelekom árfolyama végül nem mozdult az egy nappal korábbi záráshoz képest, az Egis pedig 1,7 százalékos gyengülésen van túl.

További árfolyamok >>

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön jelentősen erősödtek. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 3,06 százalékkal, a frankfurti DAX-30 2,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 2,74 százalékkal volt a szerdai záróértéke fölött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39050 39020 39470 -1,64% 39050 39070 952 271 290 HUF 2026-04-09 09:10:43
MOL 3986 3986 4000 -0,30% 3980 3988 70 876 252 HUF 2026-04-09 09:06:45
MTELEKOM 2240 2220 2242 +0,36% 2236 2240 124 857 786 HUF 2026-04-09 09:10:13
RICHTER 12470 12440 12580 -0,95% 12460 12480 42 419 200 HUF 2026-04-09 09:09:16
OPUS 435 432 435 -2,79% 434 443 5 095 285 HUF 2026-04-09 09:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG