A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiuma előtt kezdődött perben a felperes (100 ezer forint címletértékű kárpótlási jegy tulajdonosa) azért kér kártérítést, mert az állam 2006 decembere óta nem biztosít kínálatot a kárpótlási jegyek felhasználására.
A lap írása szerint a tárgyalás során a fejlesztési tárca jogi képviselője utalt arra, hogy a kárpótlási jegy ügyében általános rendezés készül, így a felek végül közösen halasztást kértek. A felperes azt közölte, október végéig hajlandó várni.
Mi a kárpótlási jegy?
A kilencvenes évek elején a kárpótlási törvény alapján a szabadságuktól, életüktől, vagyonuktól megfosztott emberek vagy azok örökösei (összesen mintegy másfél millióan) több mint 200 milliárd forint értékben kaptak kárpótlási jegyet, amelyet bizonyos esetekben földárveréseknél, állami ingatlan lakó általi megvételénél, de leginkább állami társaságok privatizációjánál lehetett fölhasználni.
A tőzsdére eljutott nagy cégek szinte mindegyikénél volt lehetőség a kárpótlási jegyek felhasználására, de ahogy ezek elfogytak, illetve leállt a privatizáció, úgy apadtak el a felhasználási lehetőségek. A kárpótlási jegyet 1992 december 1-jén vezették be a tőzsdére, ám az utóbbi hét évben alig volt forgalma - írta a napi.hu.
Hét éve nem lehet felhasználni a kárpótlási jegyet, hiába forog a tőzsdén a papír, ezért perli egy jegytulajdonos a magyar államot; a fejlesztési tárca jogi képviselője szerint készül a jogszabályi rendezés - írta a napi.hu.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41770 | 41510 | 42100 | +0,31% | 41760 | 41770 | 2 816 002 800 | HUF | 2026-10-16 | 12:36:01 |
| MOL | 5035 | 5010 | 5080 | -0,30% | 5030 | 5035 | 1 075 682 040 | HUF | 2026-10-16 | 12:35:56 |
| MTELEKOM | 2692 | 2656 | 2718 | +1,20% | 2686 | 2692 | 1 088 220 104 | HUF | 2026-10-16 | 12:36:10 |
| RICHTER | 12750 | 12680 | 12810 | +0,31% | 12730 | 12750 | 418 529 720 | HUF | 2026-10-16 | 12:37:09 |
| OPUS | 222 | 214 | 226 | +2,78% | 218 | 221 | 30 095 043 | HUF | 2026-10-16 | 12:18:13 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
5 perce
-
Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
25 perce
-
Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
körülbelül 1 órája
-
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
körülbelül 1 órája
-
Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
2 órája
-
Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ez most nem hiányzott a forintnak
- Bod Péter Ákos: A Valutaalap pénzügyi csendőrből coach lesz?
- Kőkeményen fájhat a bankoknak az új uniós ítélet, azonnal vissza kell adniuk a pénzt
- Megvan két elnökhelyettes az NMHH-nál
- Vitézy Dávid vezet, alig változott a pártok támogatottsága
- Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát
- Feljelentést tett Kapitány István a 475 milliárdos Kisfaludy-program miatt
Részvény / Deviza / Áru
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru
Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru
Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru
Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru
Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru
Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru
Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Makro / Külgazdaság
Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Nincs változás a hazai kutakon.
5 perce
Nemzetközi
Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Vegyesen kereskednek a főbb részvényekkel.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Trump feje valóságos aranybánya lett
12:34
-
Ne írjuk le Európát, az egy főre jutó gazdasági teljesítmény még mindig itt a legmagasabb a világon
11:57
-
Váratlan fordulat az elektromos autóknál
11:14
-
Százmilliárdokat osztottak ki pályázat nélkül? Feljelentés lett a Kisfaludy-program vége
10:33
-
Megvan, mikor vezetheti be Magyarország az eurót?
10:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Putyin odaszúrt Ukrajnának
2026. október 15. 19:26
-
A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
2026. október 15. 12:56
-
Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
2026. október 15. 14:28
-
Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
2026. október 15. 13:16



