2p
Meredeken nőtt a Facebook bevétele és megugrott a cég profitja is, a részvények a hírre 12 százalékot emelkedtek.

Meredeken nőtt a Facebook bevétele és megugrott a cég profitja is. 2013 október-decemberében 523 millió dollár volt a profit, és 2,59 milliárd dollár a bevétel, míg egy évvel korábban 1,59 milliárd dollár árbevétel mellett 64 millió dollár profitot ért el a cég.

MInek köszönhető a remek adat?

A mobileszközökön futó hirdetések adták a Facebook reklámbevételének 53 százalékát 2013 utolsó negyedévében. Mark Zuckerberg vezérigazgató szerint 2012-ben kezdték meg az elmozdulást a mobil eszközök (okostelefonok, táblagépek) felé, 2013-ban már innen származott a bevétel jelentős része, és 2014-ben már új felhasználói élményt akarnak nyújtani az ügyfeleiknek ezeken az eszközökön.

Tavaly decemberben 1,23 milliárdan léptek be a Facebookra. A felhasználók közül 757 millióan legalább naponta egyszer bejelentkeztek a közösségi oldalra, ez 22 százalékos növekedés 2012-höz képest. Havonta 945 millióan léptek be a Facebookra valamilyen mobileszközről, a belépéshez naponta mobileszközöket használók száma 49 százalékos növekedéssel 556 millióra emelkedett.

Az eMarketer piackutató adatai szerint a cég növelte a részesedését a világ digitális hirdetéspiacán. 2012-ben a hirdetésekből származó bevételek 4 százaléka, 2013-ban 6 százaléka jutott a vállalathoz. A Facebook negyedéves jelentésének ismertetése után a cég részvényárfolyama 12 százalékot erősödött és 60 dollárra nőtt az időközi piacon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG