1p
Mozgalmas hét következik: jövő héten jelentenek a BÉT nagyjai, az OTP és a Mol. November 14-én, szerdán piacnyitás előtt számol be előző negyedéves teljesítményéről az olajipari vállalat. A KBC Securities intézményi fundamentális elemzője úgy véli, az előző negyedévhez és a tavalyi év azonos időszakához képest is lényegesen jobb lesz a társaság eredménye. A jó teljesítmény jelentős részét beárazhatta már a piac, így limitált lehet a reakció.

Vaskos javulás

Pesszimistább negyedéves teljesítményt vár Moltól a KBC Securities intézményi fundamentális elemzője a konszenzushoz képest, de a korábbi negyedévekhez viszonyítva az eredmény vaskos javulásról számolhat be a cég a KBC várakozásai alapján.

A Mol újrabeszerzési költségekkel és egyszeri tételekkel tisztított üzemi eredménye éves alapon 16, az előző negyedévhez képest pedig 22 százalékot emelkedhetett a harmadik negyedév során, így elérheti a 83,5 milliárd forintot. Míg 99,7 milliárd forint lehet az olajcég üzemi eredménye, amiben szerepe van a 18,9 milliárd forintos készletátértéklésnek, valamint 5,5 milliárd  forint értékben a devizamozgásoknak is.

A Mol árfolyama az elmúlt negyedévben. Forrás: Privátbankár Dealbook



Szíria fájó pont

A 2011 azonos időszakához képest 16 százalékkal lehet alacsonyabb a harmadik negyedévben a kutatás és kitermelés (up-stream) üzletág teljesítménye, az előző három hónaphoz viszonyítva pedig 1 százalékos lehet a bővülés. A visszaesés mögött elsősorban a kieső szíriai termelés, illetve a magyar, valamint a horvát mezőkön bekövetkező termelés csökkenése áll. Ettől függetlenül a Mol üzemi eredményéhez még mindig 80 százalékban járulhat hozzá az up-stream divízió.

Jóval kevesebb a kitermelt a hordó

A tavaly elért 147,3 ezer hordós napi kapacitás után 108,9 ezer hordóra esett a kitermelés a harmadik negyedév során, ami a második negyedévi 113,7 ezer hordós teljesítményt alulmúlhatja. A visszazuhanás hátterében a kieső szíriai termelés és a zuhanó magyar, illetve horvát mezők természetes kimerülése áll.

2010 második negyedéve után a legnagyobb lehet a finomítói és kiskereskedelem üzletág (down-stream) újrabeszerzési árakkal számított egyszeri tételekkel korrigált profitja, ami 30,3 milliárd forintot tehet ki. A kiugró eredmény mögött a nagyon erős finomítói árrés áll, ami nem lesz tartható a negyedik negyedévben, mivel csak az elmúlt három hét során 6-7 dollárt estek a finomítói árrések a 14-15 dolláros szintekről.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG