3p
Összesen 12,5 millió forintra bírságolt a pénzügyi felügyelet két magánszemélyt a tőzsde standard kategóriájában jegyzett GrEnergie Nyrt.-ben történt befolyásszerzés kapcsán a nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettség elmulasztása miatt.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján olvasható határozat szerint Cs. Pétert 7,5 millió forintra, F. Attila Ottót pedig 5 millió forintra bírságolta a felügyelet.

Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta, hogy a felügyelet 2011 óta folytatott a cégnél célvizsgálatot, amelynek utóvizsgálata is volt, ezek tártak fel a társaságnál a tőkepiaci törvénybe ütköző elemeket. Korábban tiltott piacbefolyásolás és hiányos tájékoztatás miatt bírságolta a céget a felügyelet, és mindezek az intézkedések összefüggenek a jelenlegi határozattal - tette hozzá.

Már korábban is bírságoltak

A nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséggel kapcsolatban további részleteket nem közölt a szóvivő, arra hivatkozva, hogy azok nem nyilvánosak. Arra a kérdésre, hogy a PSZÁF miért nem írta elő határozatában a vételi ajánlat megtételét, úgy fogalmazott: nem állnak fenn azok a feltételek, amelyek alapján ezt a kötelezettséget meg kellene tenniük az érintetteknek.

Júniusban tiltott piacbefolyásolás miatt 20 millió, a közzétételi és tájékoztatási kötelezettségek elmulasztása miatt pedig további 8 millió forint bírságot rótt ki a felügyelet a cégre. Akkor a PSZÁF megállapította, hogy a GrEnergie által - a 2011-ben történt alaptőke-emelés összegére vonatkozóan - nyilvánosságra hozott információk kapcsán sérültek a tőkepiacról szóló törvény piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó rendelkezései. A felügyelet megállapította továbbá, hogy a cég a korábbi elmarasztalás és bírságolás ellenére nem szüntette meg a tájékoztatási és közzétételi kötelezettség teljesítésére vonatkozó hiányosságokat.

Eddig csak veszteséget termelt

A GrEnergie Corporation Nyrt. (korábbi nevén Kreditjog Nyrt.) részvényeit 2010. november 29-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), a cég 100 forint névértékű papírjai a standard kategóriában forognak, legutolsó, augusztus 2-i záróáruk 24 forint volt.

A cég fő tevékenységi köre az ingatlanfejlesztés, -bérbeadás és -értékesítés, ám a BÉT honlapján közzétett, 2012. évi beszámoló szerint a társaság sem tavaly, sem korábban nem végzett gazdasági tevékenységet, bevétele 2012-ben gyakorlatilag nem volt, mérleg szerinti vesztesége pedig 129 millió forint.

A társaság tavaly novemberi közgyűlésén a törvényes működés elősegítése érdekében az addigi igazgatótanács valamennyi tagját visszahívták, és helyettük új igazgatótanácsot választottak meg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40190 39800 40990 -0,42% 40190 40220 8 958 728 280 HUF 2026-02-06 12:23:26
MOL 3912 3884 4026 -1,71% 3908 3912 2 048 349 060 HUF 2026-02-06 12:22:59
MTELEKOM 1974 1954 1994 -0,10% 1970 1974 469 778 242 HUF 2026-02-06 12:22:16
RICHTER 11320 11120 11440 -0,09% 11300 11330 858 680 570 HUF 2026-02-06 12:21:57
OPUS 550 547 554 +0,18% 550 551 163 124 739 HUF 2026-02-06 11:58:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
Részvény / Deviza / Áru Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:29
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Esett New York, a piac most nem vette meg az AI-sztorit
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 06:45
Gyengüléssel zártak csütörtökön az Egyesült Államok irányadó tőzsdemutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:36
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG