1p
Március 19-én a Budapesten indul útjára a Budapesti Értéktőzsde öt állomásból álló, ingyenesen látogatható nyíltnap-sorozata, amelyen az érdeklődők előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken ismerkedhetnek meg közelebbről a tőzsde világával. A roadshow-n számos, a tőzsdén kereskedő befektetési szolgáltató kiállítói standja is megtalálható, ahol a látogatók közvetlenül tehetik fel kérdéseiket a szakembereknek.

A rendezvény két színtéren fut párhuzamosan: egyrészt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ’Q’ épületének aulájában berendezett kiállítói térben a befektetési szolgáltatók és a további partnerek standjai látogathatók a rendezvény teljes ideje alatt, másrészt a negyedik emeleti előadóteremben előadásokat és panelbeszélgetéseket hallgathatnak a résztvevők a szakma neves hazai előadóitól. A roadshow áprilisban Győrben, majd ősszel Debrecenben, Pécsett és Szegeden folytatódik.

Ha érdekel a tőzsde pezsgő világa, választ szeretnél kapni kérdéseidre, vagy szeretnéd tudni, hogy miként kezdd el a tőzsdei befektetéseket, meg szeretnéd ismerni a hazai tőzsdén kereskedhető termékeket, akkor ott a helyed az ingyenesen látogatható roadshow-n.

További információk és regisztráció >>

Nézd meg a Katona Zsolttal, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójával készült interjút!

Helyszín és időpont2013. március 19 kedd, 12:30-19:00

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.), ’Q’ épület, Aula és 4. emeleti előadóterem

Program:

  • 12:30 – 13:00 – Regisztráció
  • 13:00 – 13:20 – Megnyitó
  • 13:20 – 14:00 – Gazdaságpolitika 2010-2014 - Barcza György (Századvég Gazdaságkutató Zrt., vezető elemző)
  • 14:00 – 14:30 – A tőzsde működése – előadás
  • 14:30 – 14:35 – SZÜNET
  • 14:35 – 15:00 – A befektetési döntések alapjai – előadás (Erste – Varjú Péter, Befektetési szolgáltatások, igazgató-helyettes)
  • 15:00 – 16:00 – A befektetési döntések alapjai – panelbeszélgetés (Equilor – Saághy Pál, vezető üzletkötő, Erste – Varjú Péter, Befektetési szolgáltatások, igazgató-helyettes, Random – Virág Ferenc, elnök-vezérigazgató)
  • 16:00 – 16:05 – SZÜNET
  • 16:05 – 16:30 – Fundamentális és technikai elemzés - előadás (Quaestor – Háda Bálint, vezető elemző)
  • 16:30 – 17:30 – Elemzési technikák – panelbeszélgetés (Erste – Rácz Balázs, technikai elemző, Portfolio.hu – Bencze Balázs, Befektetési Szolgáltatások, igazgató, Quaestor – Háda Bálint, vezető elemző)
  • 17:30 – 17:35 – SZÜNET
  • 17:35 – 18:00 – Felvezető előadás ’A parkett ördögei’ panelbeszélgetéshez (Random – Virág Ferenc, elnök-vezérigazgató)
  • 18:00 – 19:00 – ’A parkett ördögei’ – aktuális piaci tendenciák bemutatása (Equilor – Szántó András, lakossági üzletág vezető, Random – Virág Ferenc, elnök-vezérigazgató, Quaestor)

A rendezvény egyik médiatámogatója a Privátbankár.hu.

(x)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45820 45620 46150 -0,02% 45810 45900 2 411 484 830 HUF 2026-09-24 11:38:55
MOL 5225 5125 5240 +0,58% 5220 5225 1 032 102 945 HUF 2026-09-24 11:38:53
MTELEKOM 2538 2538 2552 -0,16% 2538 2540 138 541 014 HUF 2026-09-24 11:38:55
RICHTER 12650 12580 12680 -0,16% 12640 12660 93 002 680 HUF 2026-09-24 11:28:49
OPUS 285 285 294 -2,40% 285 288 3 390 991 HUF 2026-09-24 11:30:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG