2p
A BUX-ot lerántotta az OTP és a Mol, a bankpapírok 4,5 százalékot, az olajpapírok 2,5 százalékot estek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,46 pontos, 2,35 százalékos csökkenéssel, 17 376,42 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Friss árfolyamok

Nehéz nap

A Mol 340 forinttal, 2,56 százalékkal 12 960 forintra csökkent, az OTP-részvények ára 184 forinttal, 4,49 százalékkal 3915 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,91 százalékkal 325 forintra gyengült. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3900 forintra csökkentette értékét.

A nap első felében az európai piacok zöme elég gyengén szerepelt, de zárásra nulla környékére erősödtek, a BUX-ot azonban lehúzta az OTP és a Mol - mondta Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője.

Van még kockázat az OTP-ben

A szakértő szerint az OTP esése mögött a bizonytalan ukrán helyzet állhat. A jelenlegi, 4000 forint alatti részvényenkénti árfolyammal azonban már alulértékelt a papír, további esés elvileg már nem valószínű. Hozzátette: hosszabb távon mindenképpen van fantázia az OTP-ben, bár a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos bizonytalanság is kockázatot jelent, illetve elképzelhető, hogy a közelgő magyarországi választások miatt a befektetők inkább kivárnak.

Mezei Ákos szerint a Mol hosszabb idő óta gyenge pályán mozog. A csütörtöki nagyobb esést valószínűleg az okozhatta, hogy az MSCI-index átsúlyozása miatt erősebb volt az eladói nyomás - közölte.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Összejött a kétéves csúcs a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 19:40
Visszaesett az euró árfolyama a 2023 decemberi szintjére a forinttal szemben: napközben 377 közelében is járt. A dollár estére ismét 320 forint alá csökkent, ez azonban még magasabb a múlt heti szintnél.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 18:14
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
Részvény / Deviza / Áru Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:29
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Esett New York, a piac most nem vette meg az AI-sztorit
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 06:45
Gyengüléssel zártak csütörtökön az Egyesült Államok irányadó tőzsdemutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG