2p
Alig másfél héttel a törökországi puccskísérlet után nem csökken a megtorlási hullám, újabb gyomorforgató ötlet Erdoganéktól.
Egy bukott puccs másnapján. Kép forrása: Török Elnöki Sajtóiroda

Külön temetőt kapnak azok, akik részt vettek a puccskísérletben, és akiket a török vezetés rendes temetésre méltatlannak ítélt. Az állattemető sarkában kialakított árulók temetőjét csak egy tábla jelzi, a sírokra nem kerülnek nevek és temetési szertartások sem lesznek. Az isztambuli polgármester. Kadir Topbaş szándéka szerint az arra járók majd "leköpik a sírokat és átkozzák a halottakat", mivel a hatóságok szerint az árulók sírjaikban sem nyugodhatnak békében - foglalja össze a Guardian a török hírügynökségi értesüléseket.

Az "árulók temetője" csak egy kis részlete a puccskísérletet követő elképesztő tisztogatási hullámnak, Erdoganék közel 16 000 embert tartóztattak le, ennek többsége katonai személy, de van köztük újságíró, ügyész és bíró is.

Az Amnesty International szakértője szerint a vallási szertartások és a rendes temetés megtagadása alapvető emberi jogokat sért, amely csak súlyosbítja az egyébként sem rózsás törökországi helyzetet.

Törökországban most mindenkinek nagyon látványosan kell hirdetnie a hazafiasságát, ha jót akar magának: zászlók lógnak az ablakokból, és éjszakákba nyúló kormánybarát gyűléseket tartanak.

A vallási ügyek minisztériuma megtiltotta azt, hogy az árulókért imádkozzanak, mivel véleményük szerint a puccskísérlet nemcsak az államot, hanem a vallási rendet is támadta. Erdogan kormányát nyilvánvalóan csak hitetlenek akarhatják megdönteni.

Az árulók temetőjét egyébként gyorsan felhúzták. Egy alacsony kőfal, és egy fekete fémtábla emlékeztet csak arra, hogy a földben kóbor kutyák mellett mások is nyugszanak majd. Egyelőre még csak egy volt katona került a temetőbe, Mehmet Karabekir, 34 éves kapitány testét édesanyja sem volt hajlandó elvinni, ezért itt földelték el. Az mindenesetre biztos, hogy nem sokáig lesz ez így, a munkások már ássák a következő sírokat, de hogy kiknek, azt még nem tudják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG