3p
Új, több területet átfogó weboldal segítségével fejlesztenék a hazai startup-ökoszisztémát.

A budapesti kreatív ökoszisztéma, vagyis startupok, dizájnerek és gyártók összekapcsolódását és fejlődését segítő honlap munkálatainak elindulását jelentették be szombaton a Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvényen a fővárosi Akvárium Klubban.

Mindenki besegít

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője azt mondta, hogy a Budapest Makers portál hiánypótló lesz. A térképalapú adatbázis olyan felületet fog biztosítani a vállalkozást indítani akaró hazai fiatalok vagy épp a külföldi befektetők számára, amelyen megtalálják a számukra fontos információkat és témákat.

Hangsúlyozta, hogy egy ilyen kezdeményezés megvalósításához a technológiai és innovációs ipar, a kormányzat és a startup világának összefogására van szükség. Ennek jegyében a hivatalosan ősztől induló honlap a Desing Terminál, az IBM és a We Love Budapest portál összefogásával, a Digitális Jólét Program támogatásával valósul meg.

Nem csak Budapesten

Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai üzletfejlesztési igazgatója elmondta, a portál ötlete egy évvel ezelőtt született meg. Az IBM közreműködésével megvalósult első hasonló honlap New Yorkban indult, és ma már csaknem húsz nagyvárosban - köztük Londonban, Berlinben, Amszterdamban, Prágában - működnek ilyen portálok.

Hangsúlyozta, a céljuk az, hogy Budapestet a régió elsőszámú kreatív és innovatív ökoszisztémájává tegyék, amiben jelentős szerepe van a most megszülető Budapest Makers portálnak is.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a sajtótájékoztatón kiemelte, ilyen együttműködés révén a budapesti startup ökoszisztéma - amely az elmúlt években gazdasági, kulturális és közösségépítő tekintetben is nagyon komoly teljesítmény nyújtott - Európa egyik legmeghatározóbb startup központjává válhat a következő években.

Hozzátette, a nyár végére elkészül a digitális startup stratégia, amelynek feladata, hogy kidolgozza és meghatározza a budapesti startup ökoszisztéma gyarapodásához szükséges módszereket, feltételek és erőforrásokat.

Tegyen hozzá mindenki

Tornyánszki Éva, a Design Terminál kutatási és képzési vezetője  elmondta, a most elindított oldal csupán egy landing page, vagyis felhívás arra, hogy várják mindazok - hallgatók, vagy már működő vállalkozások - jelentkezését, akik szeretnének hozzátenni az oldalhoz, akár fejlesztés, tartalom, vagy kommunikáció szempontjából.

Hangsúlyozta, a valós piaci igények kiszolgálását célzó portál látogatói megismerkedhetnek a budapesti kreatív ökoszisztéma szereplőivel, befektetőket, coworking helyeket, tanácsadókat kereshetnek, de a vállalkozások elindításához, vagy fellendítéséhez szükséges alapvető információk is helyet kapnak a portálon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG