2p
Az 1000 milliárd forintos keret felét már meghirdették, a tervek szerint az év végéig ennek a nyolcvan százalékára pályázhatnak majd a kkv-k.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2500-2600 milliárd forintos keretből gazdálkodik. A 2014-20 közötti időszakban rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint mintegy kétharmadát a tervek szerint gazdaság- és vállalkozásfejlesztésre, valamint a versenyképesség  növelésére fogja fordítani a magyar kormány, ezt mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Ebből már 20 százalékot fizettek ki a kis- és középvállalkozások számára. Egy másik program is zajlik jelenleg a KKV szektor digitális felzárkóztatásáért, erről korábban itt írtunk.

Miért éppen Szolnok?

A GINOP monitoring bizottságának szolnoki ülését követően a megye vezetői elmondták, hogy 2007-2013 között a megye összesen 300 milliárd forintot használt fel, ebből Szolnoknak 94 milliárd forint jutott. A 2014-20-as időszakban a Településfejlesztési Operatív Program keretében már 15, 5 milliárd forint jut a városnak, míg a megye 54 milliárd forintból tud majd gazdálkodni, ennek háromnegyedét már meg is hirdették pályázat formájában. A tervek szerint 2017-ig a telje összeget lekötik mind a megyei fejlesztésekre, mind a teljes uniós keretet illetően.

Miért éri meg digitális fejlesztésbe fektetni?

A Siemens felmérése szerint tízből kilenc magyar közép- és nagyvállalat véli úgy, hogy versenyelőnyt biztosítanak számára a digitalizációhoz köthető fejlesztések, több mint háromnegyedük további korszerűsítéseket is tervez a következő 1-3 évben.

A digitalizációt nem tervező nagyvállalatok 82 százaléka a tulajdonosi, anyavállalati ellenállással indokolja döntését,  miközben a középvállalatok 37 százalékánál az anyagi feltételek hiánya a fő probléma.

Az informatikai fejlesztések amellett, hogy elősegítik a versenyképesség javulását, jelentősen megkönnyítik az adminisztrációs, a gyártási és az általános működési folyamatokat is, ezek automatizálása ráadásul pénzt is spórol a cégnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG