A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei közúti ellenőrzést tartottak Tiszamogyorós térségében. Egy ukrán rendszámú gépkocsi sofőrje a pénzügyőröket látva először lassított, majd hirtelen gázt adott és elhajtott a szolgálati autó mellett úgy, hogy az egyik ellenőrzést végző pénzügyőrt elsodorta.
A rendszámtáblát is leszerelte
A NAV munkatársának karja megsérült, de társaival követni kezdte a járművet, amíg az egy erdős területen lévő földútra hajtva eltűnt szemük elől. A további terepkutatás során megtalálták a járművet rendszámtábla és slusszkulcs nélkül.
A gépkocsiban több nylonba csomagolt nagyméretű kartondoboz, ún. „mesterkarton” volt látható. A pénzügyőrök a csomagtérben, 27 mesterkartonban összesen 18800 doboz magyar adójegy nélküli csempészcigarettát találtak 15 millió forint értékben. A pénzügyőrök ismeretlen elkövető ellen költségvetési csalás miatt feljelentést tettek.
A cigarettacsempész egy pénzügyőrt elsodorva menekült az ellenőrzés helyszínéről, a pénzügyőr ennek ellenére követte a sofőrt, míg meg nem találta az elkövető autóját és benne a 15 millió forint értékű csempészcigarettát.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
5 perce
-
Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
22 perce
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
37 perce
-
Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
körülbelül 1 órája
-
A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
körülbelül 1 órája
-
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
körülbelül 1 órája
-
Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
2 órája
Mfor.hu Top24
- Valóban paradigmaváltás jöhet a digitális egészségügyben, vagy ez csak jól hangzó ígéret?
- Számos NER-es vezérigazgatót válthatnak le az állami cégek éléről
- Nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése
- A Matolcsy-éra alapítványairól is beszélt Varga Mihály jegybankelnök
- Orbán Balázsék is üzentek Magyar Péternek, megszületett a döntés az osztalékfizetésről
- Toporog az arany ára, balszerencsés lehet a vége
- Döntött a választási bizottság: itt van a hivatalos végeredmény a listás szavazatokról
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után.
5 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Megvan ki és mi a ludas abban, hogy az étolaj ára Magyarországon magasabb, mint más országokban
13:49
-
Visszaesett a drágább utak kereslete, a magyarok olcsóbb turisztikai célpontokat választanak
12:33
-
A KATA visszavezetése javítaná a vállalkozók hitelfelvételi lehetőségeit
11:58
-
Radikális reformot sürgetnek a közbeszerzések rendszerében
11:38
-
Lesújtó helyezést hagy örökül az Orbán-kormány a sajtószabadság területén
11:18
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Közgyűlés előtt szólt az egri képviselő: együttműködésben látja a következő évek kulcsát
13:42
-
Mindenki a világot akarja uralni – de nem csak a 80-as években
12:05
-
Miskolcon átalakul a városvezetés – Egerben egyelőre szó sincs hasonló lépésről
11:31
-
Permetezik Eger fáit: éjszakai növényvédelmi munkák kezdődnek május elején
08:24
-
Megállapodást ígér az uniós pénzekről Magyar Péter – május végén újra Brüsszelbe utazik
07:13
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
2026. április 29. 16:01
-
Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
2026. április 29. 14:24
-
Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
2026. április 29. 17:45


