A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a MinDigTV Extra csomagokat népszerűsítő kommunikációs kampányaiban. Ezért a GVH a vállalkozást 30 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A Gazdasági Versenyhivatal annak vizsgálatára indított eljárást, hogy a vállalkozás a MinDigTV Extra csomagok népszerűsítésére szolgáló kommunikációs kampányaiban a kedvezményes díjcsomag igénybevételének feltételeiről adott tájékoztatásai megtévesztették-e a fogyasztókat.
A vállalkozás a MinDigTV Extra szolgáltatási csomagokat (Alapcsomag, Családi csomag, HBO programcsomag) három kampányban népszerűsítette, többféle kommunikációs eszközt alkalmazva (például televíziós reklám, rádió reklám, saját honlap, plakát, szórólap stb.). Az eljárás alá vont egyes reklámjaiban a fogyasztók valótlan információkat kaptak az általuk fizetendő költségekről, mivel több hirdetésben nem szerepelt az a fontos információ, hogy a kínált kedvezményes ár a hűségidőnek csak az első néhány hónapjában fizetendő összeg.
Egyes reklámokban megjelent üzenet ezen kívül azt a benyomást kelthette a fogyasztóban, hogy a szerződéskötést követően csak a kedvezményes havidíjat kell havonta kifizetnie, emellett más fizetési kötelezettség nem terheli. Ez azonban nem volt igaz, mert a jelentősebb mértékű aktiválási díjat is fizetni kellett, illetve a fogyasztónak a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódert vagy CA modult kellett vásárolnia, amely tény szintén nem szerepelt a tájékoztatásokban.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az ANTENNA HUNGÁRIA tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor 2011. július 1. és december 31. között alkalmazott három reklámkampányának egyes elemei megtévesztő információkat tartalmaztak a MinDig TV Extra csomagok ára tekintetében. A fenti jogsértés elkövetése miatt a GVH 30 millió forint bírságot szabott ki az ANTENNA HUNGÁRIA Zrt.-re.
Megtévesztő reklám miatt bírságolta meg a műsorszolgáltatót a GVH. Fontos részletek maradtak ki a tájékoztatásból.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megmenekült Pilisjászfalu az akkufeldolgozótól
15 perce
-
A Wizz Air felfüggesztette a Közel-Kelet felé tartó járatait
körülbelül 1 órája
-
Izraeli-iráni konfliktus: biztonságos helyen van az iráni elnök
körülbelül 1 órája
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
körülbelül 1 órája
-
„Nagyon sokan egyik napról a másikra élnek” – az utca embere a nyugdíjak értékállóságáról
2 órája
-
Iráni rakétatámadás: Szijjártó Péter fontos közleményt adott ki
2 órája
-
Netanjahu közleményt adott ki az iráni támadásról
2 órája
Mfor.hu Top24
- Tényleg nyakunkon az 1000 forintos benzinár?
- Legyőzhető ellenfelet kapott a Ferencváros a legjobb 16 között az Európa Ligában
- Becsönget a szomszédhoz, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
- Iráni rakétatámadás: Szijjártó Péter közzétette a vészhelyzeti telefonszámokat
- 50 millió dollárt fektetnek a 4iG-ba
- Vészjósló figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy: hamarosan indulnak az Irán elleni csapások?
- Szombat reggel Izrael megtámadta Iránt
Vásárló
Kreatív ötletek a gyerekszoba berendezéséhez
Márkázott tartalom | 2026. február 16. 10:37
A gyerekszoba megtervezése fontos feladat, mivel ez a tér ad otthont a gyermek mindennapi életének. Itt játszanak, alkotnak és pihennek, így elengedhetetlen, hogy a szoba egyszerre legyen praktikus és inspiráló. Ma már számtalan kreatív megoldás létezik arra, hogy a gyerekszoba valóban kellemes környezetet biztosítson.
Vásárló
Mystery Hotel Budapest – ahol a céges rendezvények élménnyé válnak
PR | 2026. február 16. 08:27
Egy sikeres céges rendezvény több mint jól megválasztott előadók és programok sora: a helyszín, a hangulat és a vendéglátás mind hozzájárul ahhoz, hogy az esemény valóban maradandó élményt nyújtson a résztvevőknek. A budapesti Mystery Hotel különleges atmoszférájával, kifinomult tereivel és professzionális szolgáltatásaival ideális választás konferenciák, tréningek, gálaestek vagy akár kötetlen nyári összejövetelek számára.
Vásárló
Mi készül a benzinkutakon? Ez vár a magyar autósokra
Privátbankár.hu | 2026. február 14. 10:05
Az olajár stabilizálódott – legalábbis egyelőre.
Vásárló
Szívhatják a fogukat az autósok pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 19:43
Néhány forintos árváltozás jöhet.
Vásárló
Lesznek autósok, akiknek igazán jó napnak ígérkezik a csütörtök
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 10:01
Érdemes csütörtökig várnia, ha dízeles.
Vásárló
3 sport, amiben több pénz lehet, mint a fociban
PR | 2026. február 11. 09:54
A labdarúgás világszerte a legismertebb és legnézettebb sportág, ezért sokan automatikusan azt gondolják, hogy itt lehet a legtöbb pénzt keresni sportolóként. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Bár a futballban hatalmas fizetések és átigazolási díjak léteznek, vannak olyan sportágak, ahol az elit szintre jutó versenyzők akár még nagyobb bevételre is szert tehetnek, különösen szponzori szerződések, reklámbevételek és versenydíjak révén.
Vásárló
19 évet kellett várni rá, de megtörtént a csoda a magyar hipermarketekben
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. február 11. 05:47
Akkorát estek éves összehasonlításban az élelmiszerárak, mint a Privátbankár Árkosár 19 éves története során még sosem – azt azonban nem árt hozzátenni, hogy egy éve épp történelmi csúcson voltak az árak. Családi nagybevásárlásra ne induljunk el, ha nincs nálunk legalább 35 ezer forint – itt a legfrissebb, ünnepi felmérés eredménye.
Vásárló
Ne csaljon Valentin-napon, könnyen lebuktathatja a hatóság
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 08:16
A virágboltok, édesség-, illatszer- és ékszerüzletek, vendéglátóhelyek számíthatnak leginkább a revizorok érkezésére.
Vásárló
Mit művelt a családi nagybevásárlás árával az árrésstop?
Privátbankár.hu | 2026. február 9. 19:01
A 19 éve futó Privátbankár Árkosár-sorozat friss eredményeit harangozta be munkatársunk a Trend FM műsorában: a bázishatás és az árrésstop miatt nagyot esett a családi nagybevásárlás ára. Kérdés, hogy mi lesz egy-két hónap múlva a számokkal. A beszélgetés során távolabbról, az árupiacok és a globális termelők szempontjából is megvizsgálták az élelmiszerárakat.
Vásárló
Az üde tekintet titka: műtét nélküli szemöldökemelés
Márkázott tartalom | 2026. február 7. 09:59
Egy nyitott és ragyogó tekintet sokakat lenyűgözhet, ám a szemöldök lógása ezt a frissességet árnyalhatja, még akkor is, ha valaki kipihent. Az életkor előrehaladtával az arcon jelentkező változások egyre észrevehetőbbé válnak, és sokan keresik a hatékony, ugyanakkor kevésbé drasztikus megoldásokat.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől 2026. február 21. 12:32
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Közérdekű
Megmenekült Pilisjászfalu az akkufeldolgozótól
Sikeresen érveltek a kormányhivatalnál.
15 perce
Vállalat
A Wizz Air felfüggesztette a Közel-Kelet felé tartó járatait
A Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Izraeli-iráni konfliktus: biztonságos helyen van az iráni elnök
Biztonságos helyen van Maszúd Peszeskján iráni elnök.
körülbelül 1 órája
Piac&Profit cikkei
-
Spórolnának a magyarok, mégis túlköltekeznek – ezek a legnagyobb pénznyelők
10:59
-
Eltűnő szakmunkások, növekvő költségek: új korszak jön az építőiparban
10:26
-
Új kínai autómárka épít pozíciót Magyarországon
09:57
-
A NAV lecsapott: számlázás nélkül dolgozó könyvelőt bírságoltak
09:33
-
Izrael megtámadta Iránt
09:11
Turizmus Online cikkei
-
A Wizz Air leállította több közel-keleti járatát
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Kihirdették az Év Szállodája 2025 nyerteseit – díjátadó a Hilton Budapestben
05:28
-
Kétnapos tömegközlekedési sztrájk Németországban
15:06
A vidék hírei
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2026. február 27. 17:01
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
-
Hirtelen sokat gyengült a forint
2026. február 27. 18:51
-
Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
2026. február 27. 13:03
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47

