Az első negyedév használtautó-piaci aktivitását érezhetően visszafogta, hogy az átírási illeték idei emelése miatt az átlagosnál többen bonyolították le még az év vége előtt autójuk adás-vételét - áll a Használtautó.hu elemzésében. A második negyedévben viszont a növekvő kínálatnak köszönhetően ismét élénkülni tudott a használtautó-piac. Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője szerint ennek az élénkülésnek azonban ára volt: sokan kénytelenek voltak alacsonyabb összeget kérni az autójukért, az átlagár immár kevéssel másfél millió forint alá esett. A szakértő szerint az árszintet egyértelműen csökkenti az is, hogy az 1-5 éves kínálat egy év alatt 12 százalékkal esett, miközben a 9 évnél idősebb autók száma 23 százalékkal volt magasabb, mint egy éve ilyenkor.
A másfél millió forintos átlagárszint különösen annak fényében jelent komoly visszaesést, hogy három éve ilyenkor, a piaci válság kezdetén ez az érték még 1,78 millió forint volt. Ha az infláció értékcsökkentő hatását is figyelembe vesszük, az értékesített használtautók átlagára ez alatt a három év alatt több mint negyedével csökkent.
A jelentős mértékű visszaesés egyrészt abból a tényből következik, hogy folyamatosan öregszik a magyar személyautópark, ugyanakkor az általános gazdasági környezet romlása, az autókhoz kapcsolódó költségek megugrása is mind több autóst kényszerít arra, hogy akár nyomottabb áron is megpróbáljon megválni a járművétől.
Lassú élénkülésben bízhatunk
A második negyedév során enyhén tovább erősödött a forint, amely komoly szerepet játszott abban, hogy az idei első félévben már mintegy 25 ezer használt autót importáltak Magyarországra, több, mint kétszer annyit, mint az előző év azonos időszakában. Szemes Árpád szerint ez a tendencia várhatóan a második félévben is folytatódni fog. A behozott autók számának növekedése azonban önmagában kevéssé tudja megmozgatni a piacot, mivel a teljes használtautó-piac volumenének mindössze nyolcadát teszi ki az import.
A Használtautó.hu ügyvezetője elmondta: a használtautó-piac összforgalma a visszafogott lakossági kereslet miatt az év hátralévő részében is csak nagyon lassan élénkülhet. Az újautó-piacon tapasztalható élénkülés ezen a területen leghamarabb fél-egy éves késéssel tudja majd éreztetni kedvező hatását, így az év végéig kedvező esetben oda juthatunk majd el, hogy a piac mérete immár nem csak kampányszerűen, egy-egy adminisztratív változás következtében, hanem tartósan meghaladja majd a válság kezd
Az első negyedéves visszaesést követően élénkülést mutatott a használtautó-piac, amely leginkább a növekvő kínálatnak volt köszönhető. A kínálat emelkedése miatt ugyanakkor az eladók csak nyomottabb árakon tudnak megválni autójuktól, így az átlagárszint 1,5 millió forintra csökkent.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
15 perce
-
A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
28 perce
-
A forint most egy extra hozammal ketyegő euró
körülbelül 1 órája
-
Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
körülbelül 1 órája
-
Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
körülbelül 1 órája
-
Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
2 órája
-
Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
2 órája
Mfor.hu Top24
- Friss hírek érkeztek Hankó Balázsékról, reagált a Fidesz is
- Kiderült, miért mondott le gyorsan az energetikai államtitkár
- Az „épülő tiszás újkommunista egypártrendszer”-ről tanácskozik a Fidesz-frakció
- Az ügyészségnek is hátat fordít a Tisza-kormány alatt távozott korábbi legfőbb ügyész
- Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője is
- Megvan, miért lőtt ki a hazai ipar
- Csányi Sándor már régen tett olyat, mint amibe most vágott bele
Vásárló
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló
300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló
Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben.
Vásárló
Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló
Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló
Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló
A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló
Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló
Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból.
Vásárló
Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon 2026. október 10. 13:22
- Kilőtték az ukránok az orosz Yandexet 2026. október 11. 10:46
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Vállalat
Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Az átadón a térség tiszás országgyűlési képviselője is jelen volt.
15 perce
Részvény / Deviza / Áru
Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
A kamatemelési várakozások erősödése nem jelent jót a kockázatosabb eszközöknek.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2026. október 13. 18:40
-
Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
2026. október 14. 06:46
-
Új nagykövet érkezett Budapestre
2026. október 13. 19:38
-
Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
2026. október 14. 08:59
-
Ez volt Kapitány István örömének oka
2026. október 14. 08:30



