3p
A decemberi ünnepek szezonális édességeiből tavaly két és fél milliárd forintot kaszáltak a boltok. Tavaly egyébként 1 százalékkal kevesebbet adtak el, mint tavalyelőtt. A mikuláscsokik piaci részesedése 56 százalékra emelkedett.

A Nielsen Kiskereskedelmi Indexe szerint a csokimikulás a legnépszerűbb ünnepi figura, ez eddig is 
kiemelkedett, és tavaly még tovább nőtt a csokoládéból készült Mikulás figurák népszerűsége, szemben 
az egyéb figurákkal, csoki-karácsonyfadíszekkel, mikulás-csomagokkal és kalendáriumokkal. A magyar 
lakosság tavaly közel másfél milliárd forintot költött csak a mikulás figurákra, 6 százalékkal 
többet, mint az előző év hasonló időszakában.

 



Mi a legmenőbb?

Összeségében, ha minden csokoládét figyelembe veszünk, 5 százalékkal kevesebb fogyott, mint egy 
évvel korábban, pedig így is 650 tonna édességet adtak el, eközben azonban a csokimikulások eladása nőtt, úgy tűnik ez a figura egyre népszerűbb.

Míg a szezonális édességek között a csokimikulás piaci részesedése 52 százalékról 56-ra emelkedett, egyik szezonról a másikra, az ünnepi édességek rangsorában biztosan tartja második helyét a hagyományos mikulás-csomag, amelyre a forgalom 14 százaléka jutott tavaly az ünnepek alatt.

 

Szegmens

2011.

2012.

Adventi kalendárium

11

9

Ajándékcsomag, amelyben játék is van

6

5

Figurák Mikulás nélkül (pl. hóember, szarvas, stb.)

4

5

Mikulás figurák

52

56

Karácsonyfa díszek

5

3

Egyéb

7

8

Hagyományos ajándékcsomag (átlátszó zacskóban néhány édesség)

15

14


Az utóbbi években egyre népszerűbb volt az adventi naptár, de ez tavaly megfordult, és visszaesett a kalendáriumok piaci részesedése. Piaci részesedésben a kész ajándékcsomagok is jól szerepeltek, de az egyéb csokoládék is jól fogynak az ünnepek alatt. Népszerűek azok az ajándékcsomagok is, amelyben játék is van.

Nagy boltban szeretjük megvenni

Amikor az emberek beszerzik az ünnepi alkalmakra szánt édességeket, többségük előnyben részesíti, hogy a nagy üzletek kihasználják tágas eladóterüket, és vonzóan helyezik ki  széles kínálatukat, valamint promócióikat. 

A vásárlók döntése okozza, hogy a szezonális édességek bevételéből tavaly, értéket tekintve a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekre 82 százalék jutott. Ha a bolttípusok súlyát nézzük, tavaly a a legnagyobb piaci részesedést a 2 500 négyzetmétert meghaladó  üzletek érték el. Tavalyi 55 százalékos részarányuk azonban 1 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző évi szezonban. A szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna részaránya változatlanul 27 százalék. 

A bolti eladás nagyfokú koncentrációja mellett figyelmet érdemel, hogy az 50 négyzetméteres és kisebb üzletek – igen alacsony – forgalma a szezonális édességekből 23 százalékkal emelkedett, egyik évről a másikra. Így piaci részesedésük megduplázódott; 1 százalékról 2-re nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG