4p
A fürdővárosban minden második turista orosz. Ők maradnak legtovább, és az sem zavarja őket, ha hideg van. Sokat költenek a németek is, Sármelléknek hála.

Az elmúlt években egyre nagyobb számban érkeztek vendégek a hévízi önkormányzat által megcélzott új - elsősorban keleti – piacokról - mondta a fürdőváros polgármestere, Papp Gábor.


Hévízen az orosz turisták már a második legnagyobb vendégkörnek számítanak, egyre több az észak-európai, kétszámjegyű a növekedés a kínaiak részéről és fokozódik az érdeklődés az arab országokból, illetve Indiából.

A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. adatai szerint az idén az első tíz hónapban 35 százalékkal nőtt az orosz vendégek által itt töltött idő, a vendégéjszakák száma már átlépte a 200 ezret. A német nyelvterületről érkező vendégkör után ma már az oroszok számítanak a második legnagyobb csoportnak.

A németeknél is többet költenek

A polgármester szerint az orosz vendégek mindenki másnál hosszabb időt töltenek Hévízen, keresik az egészség- és a gyógyturisztikai szolgáltatásokat, télen is kedvelik a tófürdőt. Mindemellett Oroszországból főként 60 év alattiak érkeznek, többet költenek a német ajkú vendégeknél, és a téli időszakban is nagy számban jönnek, amikor más országokból alig.

A kínaiak tartózkodási ideje az idén az első 10 hónapban 13 százalékkal növekedett. Ez egyelőre 7,2 ezer vendégéjszakát jelent, de a polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínaiaknak mások az utazási szokásaik és nem ismerik még eléggé a hosszabb kúrákra építő gyógyturizmust. Ők hat-hét nap alatt "lerohanják" Európát, és általában egy-egy éjszakát töltenek egy helyen.

Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy a Magyarországra érkező kínaiak negyede Hévízre is ellátogat, Budapest, Bécs, Pozsony és Prága mellett a fürdőváros is felkerült a turisták térképére. A városnak most az a terve, hogy közeli magyar és külföldi fürdőhelyeket is érintő körutakat kínáljon a kínaiaknak.

Papp Gábor szerint nagy lehetőségeket rejt az arab térség és India, ahonnan fokozódik az érdeklődés - az idén eddig 10 ezer vendégéjszakát regisztráltak ezekből az országokból -, de több évnek kell ahhoz eltelnie, hogy eredményeket lehessen felmutatni. A balti és a skandináv államokból azonban már láthatóan növekszik a vendégforgalom, a lett, a litván, az észt és a finn vendégek az idén már kétszer-háromszor annyi idő töltöttek Hévízen, mint a múlt évben, bár ez is még csak néhány ezer vendégéjszakát jelent.

Luxusüzlet, férfi, női fürdő kell

Hévíz polgármestere úgy látja: az új vendégkörök elérése nem is annyira pénz kérdése, fontosabbnak tűnik a személyes meggyőzés és az igényeik kielégítése. Túl sokat nem költöttek turisztikai vásárokra és bemutatókra, viszont jelentős számban érkeznek delegációk, amelyek tagjai aztán országukban terjesztik jó tapasztalataikat. A sármelléki repülőtér megléte - amelyet tavaly óta Hévíz önkormányzata üzemeltet - kiemelkedően fontos, de szükség van az orosz, kínai és arab nyelvű honlapokra, kiadványokra és a vendégfogadók részéről az angol nyelv ismeretére - összegezte az elvárásokat Papp Gábor.

Horváth Orsolya, a HTN ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy az új vendégkör kiszolgálására egyedi igényeknek is meg kell felelni. Az oroszok és az arabok például több luxusüzletet és magasabb szintű gasztronómiai kínálatot várnak, míg az arabok sajátos elvárása a nemek szerint elkülönített fürdőzési lehetőség. Ez utóbbit egyes szállodáknak egyszerűen sikerült megoldaniuk, napközben bizonyos órákban csak a hölgyeknek, más időpontban pedig csak a férfiaknak biztosítják a medencék használatát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG